Ezzel még az M3 sem versenyezhet: üdv a New York-i retró metrón!

Egy svájci fotós 7 éven keresztül dokumentálta képeivel a metró igencsak veszélyes világát. Willy Spiller svájci születése ellenére hosszú éveket töltött el Amerika egyik legnyüzsgőbb városában, New Yorkban. A fotóst valamiért kiváltképp vonzotta a metró és az aluljárók világa.

 

A férfinek ’70-es évek végén volt szerencséje megélni a rap és a graffiti megszületését, melyek közül az előbbi a hangulatával és szókimondásával, utóbbi pedig a látványával tett bele sokat az akkor még felháborító, mára viszont jóval elfogadottabb amerikai underground művészetébe.

Spiller 1977-től 7 éven keresztül járta a metróállomásokat és folyamatosan kattintgatott még akkor is, ha többször veszélyben is érezhette magát elvetemült hobbija megvalósítása közben, ugyanis New York földalatti közlekedése nem volt éppen a legbiztonságosabb utazási opció abban az időben. 1979-ben például hetente több mint 250 súlyos bűncselekmény történt ezeken a vonalakon.

Ettől függetlenül az emberek szerették és élvezettel használták a metrókat, melyeket Spiller örömmel fotózott, melynek végeredménye egy igen szép fotóarchívum lett, mely nem is igazán 1984-ben, sokkal inkább 2016-ban érte el a sikeres megjelenését a Hell on Wheels című könyvbe foglalva.

A végeredmény egy színpompás fotógyűjtemény lett, mellye New York egykori múltját és örök dinamizmusát örökítette meg.

Élvezzük ki ezeknek a képeknek az esszenciáját, és reménykedjünk abban, hogy véletlenül nálunk is előkerül egy hasonló fotógyűjtemény a metróinkról.