Magyar filmek nélkül nincs Cannes-i Filmfesztivál

Kiemelkedő magyar részvétellel kezdődik szerda este a 70. jubileumát ünneplő cannes-i filmfesztivál: három magyar alkotással és egy magyar részvételű koprodukcióval a hivatalos válogatásában Magyarország vezeti a listát a meghívott filmek számát illetően a közép-európai országok közül.

A filmalap összegzése szerint Mundruczó Kornél Jupiter holdja című új filmje a 70. Cannes-i Filmfesztivál jubileumi versenyprogramjába indul, a világpremier május 19-én este lesz a fesztiválpalotában, az alkotók jelenlétében.

A film a hitről, a megváltódásról, a csoda lehetőségéről szól egy különös barátság történetén keresztül. Mundruczó Kornél ötödik alkalommal szerepel a világelső filmfesztivál hivatalos válogatásában. A Jupiter holdja a kortárs film legtekintélyesebb alkotóival együtt versenyez az Arany Pálmáért, melyet eddig még sosem nyert el magyar film. Az alkotás június 8-án fog a hazai mozikba kerülni.

Kristóf György első játékfilmje, a filmalap támogatásával készült Out a cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű válogatásában mutatkozik be és a legjobb elsőfilmet illető Arany Kamera díjért is versenyez, a világpremier május 22-én lesz.

Az Out egy ötvenen túli férfi kelet-európai utazásának és útkeresésének története abszurd humorral elmesélve. A szlovák-magyar-cseh-francia-lett koprodukció készítésében számos magyar alkotó vett részt, köztük a főszereplő Terhes Sándor és a film operatőre, Pohárnok Gergely. A kassai születésű Kristóf György a miskolci egyetemen tanult, majd a prágai FAMU-n végzett filmrendező szakon. Az Out június 15-től lesz látható a magyar mozikban a Vertigo Média forgalmazásában – közölte a filmalap.

A tájékoztatás szerint Szentpéteri Áron Láthatatlanul című rendezése a cannes-i Cinéfondation válogatásban szerepel, amely a filmes egyetemek legjobbjait vonultatja fel. A 32 perces vizsgafilm egy találkozás története az emberi kapcsolatok bizonytalan és többnyire láthatatlan határairól. A cannes-i díszbemutató május 24-én lesz a stáb jelenlétében.

Fábri Zoltán legendás filmje, a Körhinta felújított és digitalizált változatát – 61 évvel a cannes-i premiert követően – a filmalap kezdeményezésére műsorra tűzi a Cannes Classics. Jancsó Miklós Szegénylegények és Makk Károly Szerelem című filmjei restaurált változatainak bemutatását követően 2017 lesz sorozatban a harmadik év, amikor magyar alkotás gazdagítja a filmtörténet felújított mesterműveit felvonultató Cannes Classics programot – olvasható a közleményben.

A tájékoztatás szerint az ötvenes évek közepén a magyar film újjászületését jelző Körhinta legteljesebb verzióját az eredeti negatívból és két további pozitív filmanyagból állították össze a Filmarchívum filmtörténész-restaurátorai. Törőcsik Mari mindössze húszéves volt a Körhinta forgatásakor, első főszerepével rögtön meghódította a filmvilágot és máig az egyetlen magyar, akit a legjobb színésznő díjával méltattak Cannes-ban (Maár Gyula Déryné, hol van?, 1976). A Körhinta május 19-én lesz először látható régi szépségében.

A filmalap nemzetközi értékesítési részlege a cannes-i filmvásáron vetíti le először a külföldi forgalmazóknak Herendi Gábor Kincsem című filmjét, mely mindeddig az év legsikeresebb alkotása.

MTI