Anyák napi hétvégi programajánló

Különleges hétvége lesz a mostani, ugyanis vasárnap ünnepeljük az édesanyákat. Hétvégi programajánlónk összeállításakor erre az alkalomra is gondoltunk, de természetesen rengeteg különböző eseményt gyűjtöttünk össze, ahova anyukáddal vagy nélküle, családostól vagy egyedü, kutyástól vagy macskástól is mehetsz. Kezdjük el a hétvégét! 

Csütörtök – május 4.

Don Quijote – Szkéné Színház – 20:05

„Hidalgónk életkora közel járt az ötvenhez, testalkata izmos, termete szikár, arca csontos volt. Vannak, akik azt állítják, hogy vezetékneve Quijada vagy Quesada volt (mert némi véleménykülönbség van a szerzők közt, akik e tárgyról írtak), habár a legvalószínűbb, hogy Quijanónak hívták. Ez azonban éppen nem lényeges történetünkben. Hanem azt már fel kell említenünk, hogy a nemes lovag, valahányszor üres órái valának (s az egész esztendő legnagyobbrészt üres órákból állott), lovagregények olvasásával foglalkozott…”

Részleteket itt találsz.

Botellón: Tavasz köszöntő! – Eiffel tér -19:00

Környezetünkre ügyeljünk, ne szemeteljünk. A jeget és a poharakat, megint próbálják biztosítani a szervezők készlet erejéig! A helyszínen a kedves ZSIRÁF barátunk biztosít botellonos akciókat, a borokra és sörökre hangolva.

További infókat itt találsz.

Senki se mer egyedül élni – Patyolat/Próbaüzem – 20:00

Képzeld el, hogy egy átlagos napon elindulsz hazafelé, de nem találod az utcát, a házat, ahol laksz. Talán évek teltek el észrevétlenül, vagy csak elfelejtetted reggel bevenni a gyógyszeredet? Vagy egyszer csak meglepődve nézed azt az embert, akivel együtt élsz, és nem emlékszel, hogy vannak-e gyerekeitek. A képzeleted tréfát űz veled? Esetleg van mindennek egy mélyebb üzenete?

Részleteket itt találsz.

Péntek – május 5.

Cinco De Mayo Weekend – Impostor – 17:00

Május 5-én mindenki egy kicsit mexikóivá változik: egész nap szól a mariachi és patakokban folyik a tequila. Péntektől az Impostor is összekarol a BAOTIFUL-al, megtömik a piñatákat, a Headshotboyz-duót kiemelik chilles templomukból és egy virtuális #mariachi slash #chicano bandává változtatják.

Részleteket itt találsz.

Brklyn Friday Special w/ Tóth Tibi 0505 – BRKLYN – 23:00

Május 5-én jön a BRKLYN pénteki különkiadása! Lotfi Begi és Soulja mellett a pénteki hostunk a Hooligans frontembere, Tóth Tibi lesz! Hölgyeknek éjfél után 1000 forint Uraknak éjfél előtt 1000 forint, után 2000 forint.

Továbbiakat itt találsz.

ZSIRÁF Season Opening Weekend – Zsiráf – 16:00

Már alig vártuk, hogy egy fáradt nap után kiülhessünk a ZSIRÁF teraszára és elszürcsöljük egy hideg sört miközben egy gitár szól a háttérben… Vagy egy jó rozéfröccsöt, miközben szolidan dübörög a deep house? A Zsiráf újranyitása három napon át vár minket jobbnál jobb programokkal.

Részletekért katt ide.

LÄRM meets Gazette Lisière Collectif – LARM – 23:00

Az este extra vendégei ezúttal az erdőszéli Ploiești városából érkeznek, ami egy helyi legendáról, az Esőapó nevű juhászemberről kapta a nevét, aki annyira jó adottságokat talált itt, hogy lecövekelt, és települést alapított.

További infót itt találsz.

Szombat – május 6.

Belvárosi Kutyafesztivál – Olimpia Park – 10:00

Gyere el a belváros legnagyobb ingyenes kutyás rendezvényére ahol családi programokkal, szórakoztatóan hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbe fogadására. A felelős gazdiknak jó hír, hogy az első 100 jelentkező, kutyusa nevével és a gazdi adataival gravírozott kutyabilétát kap ajándékba!

További infóért kattints ide.

Sziget Run 5km May – Margitszigeti futópálya – 8:00

A Sziget Run 5 km hosszú, ingyenes futás a Margitszigeten – ahol a futással éppen most ismerkedõktõl kezdve egészen a profi futókig mindenkit szívesen látnak.

Részletekért katt ide.

20. Cinco de Mayo utcabál – Iguana Grill & Bar – 15:00

Az Iguana 1998-tól kezdte el megünnepelni a Cinco de Mayo-t, utcai élőzenével. Az évek alatt azonban a Zoltán utcánban lévő fesztivál vált a legnagyobb európai Cinco de Mayo ünnepséggé, kültéri grillel, italokkal, DJ-kel, zenékkel, gyerekeknek játékokkal és persze felejthetetlen hangulattal.

További infókat itt találsz.

Jazztavasz – Cassandra Wilson – Müpa Budapest – 20:00

A kétszeres Grammy-díjas Cassandra Wilson külön fejezetet érdemel a jazztörténetben. Korán meghaladta pályatársait, amikor az ismert sztenderdek világán túlra kalandozott. Korszakalkotó zenei felfedezéseit később is folytatta a jazztől a country és a folk irányába – hangja pedig maga a blues. Tavalyelőtt Billie Holiday századik születésnapjára emlékezett, legújabban pedig az ír népzenének a jazzre gyakorolt elementáris hatását kutatja.

Részleteket itt találsz.

V. Kalászi Kocsi Fesztivál – Budakalász – 11:00

Idén is vagány sportkocsikkal, veterán járművekkel, és sztárfellépőkkel vár a Kalászi Kocsi Fesztivál, ahol veteránjárművek érkeznek nyugatról és keletről, Box utcán innen és túl. Lesz itt rally,-sportautók, szervizkamionok és  autóversenyzők. Kísérő programok: autós felvonulás, helikopter és autós szimulátor, ugrálóvár, retro Ikarus mozibusz, Verdák társasjáték sziget, LEGO kiállítás és játszóház.

További részletekért katt ide.

Tesla pres. MELT Extra // Crazibiza, Used Disco, Tigran – Tesla – 23:00

A mindenkinek ismerősen csengő Dj páros, Tommyboy és Agebeat 2010-ben állt össze, hogy letegyék névjegyüket a szakmában. A két fiút külön-külön se kellett félteni, de érezték, hogy együtt valami igazán különlegeset adhatnak a közönségnek. A megérzésük jó volt, már rögtön az első számukkal, a „Spinning Around”-dal meghódították a Beatport House Chart első helyét, sőt egyenesen 6 hétig uralták is a dobogó legfelső fokát.

További infókat itt találsz.

Vasárnap – május 7.

Wings for Life World Run – APP RUN – Kopaszi-gát – 13:00

A Wings for Life World Run egy egyedülálló, világszerte megrendezett verseny futók és kerekesszékes résztvevők számára. A verseny lényege nem a célba érés, hanem az, hogy a résztvevők egymás mellett, együtt haladva fussanak. Az esemény különlegessége a mozgó célvonalként működő “Catcher Car” vagy „Követő kocsi”, amely 30 perccel a rajt után, 15 km/h sebességgel indul, majd folyamatosan növeli a sebességet, mindaddig, amíg az utolsó sportolókat is utol nem éri.

Több infót itt találsz.

We love Moms – Anyák napi meglepetés – MOM Leroy – 11:00

Állítsd össze anyukád kedvenc menüjét a MOM Leroy étlapjáról, és ha szerencsés vagy, az étterem állja az anyák napi ebéd költségét 10 000 forintig. A eseménybe apukák is nevezhetik gyerekeiket, korhatár nincs.

További infókat itt találsz.

Mamma Mia! – Madách Színház  15:00

Napfényben fürdő görög sziget. Mindent körbeölelő csillogó türkiz tenger. Hangulatos tavernák, ínycsiklandó étkek, mavrodaphne. Egyszerűen idilli – tökéletes felkeresni, ott időzni, visszatérni és itt élni. Donna Sheridan, a független, céltudatos asszony ezt a nem mindennapi környezetet választotta otthonául, és itt született húsz évvel ezelőtt Sophie is, a lánya.

További infókért kattints ide.

Anyák napi jótékonysági sütivásár – PANCS – 9:00

Az SOS Gyermekfalvak májusban, egy különleges napon is megnyitja nem mindennapi sütizőjét! Anyák napján, május 7-én, vasárnap a Pancs – gasztroplaccon a helyed, ha a legkülönfélébb, ízletes házi sütemények majszolása közben szívesen támogatnád az SOS Gyermekfalvak lakóit!

Több infót itt találsz.

Lacuna Coil + Infected Rain – A28 Hajó – 19:00

Sok év után tér vissza ismét Budapestre az egyik legnépszerűbb gothic metal zenekar, a Lacuna Coil. Az 1994-ben alakított milánói együttes május 7-én fő fellépőként játszik majd A38 Hajón, a Moldovából érkező Infected Rain felvezetése után.

Részletekért katt ide.