A széria legmeglepőbb részének ígérkezik a Valami Amerika 3

Júliusban kezdődhet Herendi Gábor nagy sikerű filmsorozata, a Valami Amerika harmadik részének forgatása – közölte az MTI-vel csütörtökön a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF), amelynek döntőbizottsága 480 millió forint gyártási támogatást szavazott meg a mozifilm részére.

Pindroch Csaba, Hujber Ferenc és Szabó Győző a Valami Amerika 2 című filmben / Fotó: Budapest Film

A Valami Amerika 3 forgatókönyvét, amely az alkotók szerint a széria legmeglepőbb darabja lesz, Herendi ismét Divinyi Rékával közösen írta. A 2001-ban és 2008-ban bemutatott első két részhez képest jóval több akciójelenetre számíthat a közönség, az új epizódban Bala bandájának vetélytársaként feltűnik egy másik bűnszövetkezet.

Szabó Győző, Pindroch Csaba és Hujber Ferenc, azaz a három testvér új története a korábbról ismert Szervét Tibor, Oroszlán Szonja, Ónodi Eszter, Tompos Kátya, Csuja Imre, Thuróczy Szabolcs és Faragó András által megformált karakterekkel együtt folytatódik. Sőt, a tervek szerint a csapathoz több ismert arc is csatlakozik.

A minden idők egyik legnépszerűbb vígjátéksorozatának legújabb része Herendi Gábor rendező-producer, Peták Eleonóra és Nagy Mónika producerek vezetésével készül, az alkotók a mozibemutatót 2017 végére, de legkésőbb jövő februárra tervezik – olvasható a közleményben.