Több mint 150 évvel ezelőtt történt a márciusi forradalom, melyet a pesti ifjúság, Pest-Budáról robbantott ki. Az elmúlt másfél évszázadban rengeteget változott a város. A március 15-i cselekmények fontos helyszínei közül néhány a mai napig áll, akad azonban olyan is, melyeknek ma már se híre, se hamva. Ezekről az épületekről árulunk el néhány érdekességet.
A legmagyarabb Habsburg
Pest-Buda fejlődését leginkább a „legmagyarabb Habsburgnak” is aposztrofált Habsburg József nádornak köszönhetjük, aki 1808-tól irányította a Szépítő Bizottmányt. Ez a szervezet döntött például az akkori városfal (a mai kiskörút helyén volt) lebontásáról, hogy Pest tovább tudjon növekedni, és a kül- és belváros ne különüljön el egymástól élesen. Habsburg József nemcsak a város, de az egész magyarság sorsát a szívén viselte, támogatta a felkelők követeléseit is.
Pest növekedése azonban kevésbé volt idillikus, mint ahogy az a korabeli képekből leszűrhető. Fedett csatorna, sőt tulajdonképpen bármilyen víz- és szemételvezető csatorna szinte alig akadt a városban, ezért mindenféle szemét az utcákon kötött ki – pár lépésnyire az impozáns belvárosi épületektől.
Lánchíd
Bár a Lánchidat (pont a szabadságharc miatt) a tervezett időpontnál kicsivel később, csak 1849 november 20-án adták át. Az építését már 1840-ben elkezdték, Széchényi Ferenc erős kampányának köszönhetően. A Lánchíd volt az első pest-budai kőhíd, előtte csak egyetlenegy hajóhídja volt a két városnak. A szerkezetet mindennek lehetett nevezni, csak éppen masszívnak nem, arról nem is beszélve, hogy nem tudta kielégíteni a kor igényeit, hiszen nemcsak a helyi lakosok szerették volna használni, hanem a Pestről Budára tartó vásárosok is, áruikkal, marhacsordáikkal együtt.
A Lánchíd egy másik szempontból is nagy jelentőséggel bír. A hídon való átkelésért fizetett hídadót mindenkinek, még a nemeseknek is fizetni kellett. A nemesek természetesen igencsak bosszankodtak emiatt, hiszen a kor eszméje szerint az előkelő emberek „életükkel és vérükkel”, nem pedig pénzzel adóztak – egészen a Lánchíd átadásáig.
Pilvax Kávéház
Olyanok voltak a reformkorban a kávézók, mind a dualizmusban a vásárcsarnokok: szinte mindegyik kerületnek, forgalmasabb városrésznek volt belőle egy. Ezek közül a leghíresebb az 1838-ban nyílt Pilvax, leánykori nevén Café Renaissance. A hely második tulajdonosáról, Pilvax Károlyról kapta a nevét, de 1848-ben a köznyelv Fillingerként emlegette a kávéházat, Fillinger János után, aki 1847-ben vásárolna meg a mai Petőfi Sándor utca, Pilvax köz kereszteződésénél álló üzlethelyiséget. A korabeli értelmiség a kávézókban gyűltek össze, hogy alkossanak, eszmét cseréljenek vagy éppen politizáljanak – és forradalmat robbantsanak ki.
Nemzeti Múzeum
A Nemzeti Múzeum gyűjteménye Széchenyi Ferenc, Széchenyi István édesapjának adományainak köszönhetően jött össze. Hiába volt azonban páratlanul értékes műkincsgyűjtemény, nem volt épület, melyben kiállíthatták volna őket. Végül az 1832-36-os országgyűlés szabott meg egy bizonyos összeget a múzeum építésére, melynek terveit Pollack Mihály készítette. Az épület 1848 januárjába készült el, alig két hónappal a márciusi események előtt.
Régi Városháza
A reformkori Pest egyik éke a régi Városháza volt, mely a Belvárosi templom mögött állt. Az 1838-as árvíz jelentős károkat okozott az épületben, így egy új városházat emeltek a helyén, 1842-43-ban, Kasselik Ferenc tervei alapján. Az épület Hild József elképelései szerint 1863-ban bővült tovább, és vált 3 szintessé. A falak között megtalálható volt egy házi kápolna, ügyészi és városkapitányi irodák, fogház, „fogházacska” és tanácstermek is. Hiába volt az épület gyönyörű, zajlottak a falai között fontos események, és állt a 19. századi Pest legforgalmasabb helyén, 1900-ban lebontották az Erzsébet-híd miatt, mivel a hídhoz tervezett út kellős közepén állt. A városvezetés úgy döntött, hogy a híd építése sokkal fontosabb, mint az impozáns Városháza sorsa. Sőt, az sem sokon múlott, hogy a Belvárosi templomot nem bontották le az Erzsébet-híd miatt.
