Filmvászonra került Britney Spears élete

Mindenki megnyugodhat: Britney Spears nem akar az Álmok útján 2. részével sokkolni minket. Sőt, a róla szóló életrajzi filmben ő még csak nem is fog szerepelni. A Britney Ever After február 18-án kerül az amerikai mozikba.

Ha létezik név a mai zeneiparban, melyről ezernyi dolog juthat az eszünkbe, Britney Spears neve az. Hogy miért? Mert már az előző évezred vége óta űzi playback karrierjét, mert gyerekfejjel és  minden kétséget kizáró szűziességgel robbant be a köztudatba. Azután megházasodott, elvált, megint megházasodott, megint elvált, közben lett két gyereke, leborotválta a haját, összepacsizott Paris Hiltonnal, villantott itt is, ott is, éjjel is, nappal is, bármely alkoholgyártó cég legnagyobb örömmel fogadta volna reklámarcának, egyszóval tökéletes mintapéldája volt az  amerikai antiálom megtestesülésének.

Nem csoda, hogy Spears kisasszony elvesztette gyerekei feletti felügyeleti jogát (sőt, még magáról sem gondoskodhatott: apját nevezték ki hivatalos gyámjának), majd  mentálisan teljesen összeomlott. Mindenkit meglepett, hogy mindezek után villámgyorsan összeszedte magát és ismét a slágerlisták elejére került. (taps, taps, Britney!)

Nos, röviden és tömören pont erről fog szólni a Britney Ever After, melyben a sokat látott énekesnő bőrébe Natasha Bassett fog bújni, akinek a neve nekünk mindeddig semmit nem mondott – és valószínűleg a film után 2 héttel már nem is fog.

Mindezzel csak egy szépséghiba van: Britney Spearst senki nem kérdezte meg, hogy örülne-e, ha filmre vinnék az életét.

Ha elvetemült Birtney-rajongónak tartod magad, vagy csak felcsigázott a film, és tudni szeretnéd, mi is történt az énekesnővel valójában a hajleborotválós, őrülten kocsikázós időszakában, kukkants bele a róla szóló, vele készített dokumentumfilmbe, ahol (rá nem jellemző módon) több összefüggő, sőt, összetett mondatot is ki tudott préselni formás kis buksijából.