Megtisztelő felkérés Széll Tamásnak a Bocuse d’Or döntő előtt

Az idén 30. születésnapját ünneplő verseny lyoni világdöntőjére készülő magyar csapat séfjét, Széll Tamást is beválasztották a közé a hét kulcsszereplő közé, akik a Bocuse d’Or arcaiként videósorozatban osztják meg tapasztalataikat a különleges hangulatú versenyről.

Az idén 30 éves Bocuse d’Or számos különlegességgel készül a kerek évforduló alkalmából. Többek között hét, a versenyhez – döntősként, zsűritagként, szervezői bizottsági tagként – kapcsolódó séfet kértek fel a szervezők, hogy exkluzív interjúkban osszák meg tapasztalataikat a gasztronómiai megmérettetésről. A megkérdezettek között az európai döntőt megnyerő magyar versenyző mellett szerepel például Jérȏme Bocuse, a verseny elnöke, az alapító Paul Bocuse fia és Rasmus Kofoed, a Bocuse d’Or történetének legsikeresebb séfje, aki egyben a Magyar Bocuse d’Or Akadémia segítője.

Széll Tamás szerint nemcsak megtiszteltetés, hogy a verseny arcaként szerepelhet a nemzetközi nyilvánosságban, de egy újabb lehetőség is egyben, hogy a magyar gasztronómia nagyköveteként lépjen fel. Igaz ez a Bocuse d’Or egészére is, hiszen a verseny egyik fontos, komoly pontokat jelentő eleme a nemzeti gasztronómiai sajátosságok megjelenése a zsűrinek tálalt tálon és tányéron.

18 éves lehettem, amikor először találkoztam Paul Bocuse nevével és Bocuse d’Or versennyel. Akkor még álmodni sem mertem volna, hogy egy napon ilyen pozícióból vághatok neki a lyoni döntőnek. Augusztus utolsó napjaiban kezdtünk el készülni a döntőre, jövő csütörtökön lesz az utolsó olyan edzésünk, amikor elkészítjük a versenyételeket. Ezekben az utolsó napokban már csak az a bizonyos 1% változik” – árulta el.

Bár a legfontosabb összetevőket az utolsó pillanatig titokban tartja a magyar csapat, annyit elárultak, hogy a nemzeti gasztronómiai kultúránk részét képező, markánsan magyar savanyítás, a Tokaji ecet és a Tokaji bor, valamint a fűszerpaprika bírnak majd központi szereppel a tál- és tányérelemekben. A további alapanyagokban, csakúgy, mint a már korábban bemutatott versenyplakáton, a készülő menükártyán, illetve a hústál designelemeiben a magyar erdő sajátos hangulata köszön majd vissza. Az APLI Design tervezte látványelemek a rézkarchoz, mint ősi képalkotási technikához nyúlnak vissza: a magyar származású német reneszánsz mester, Albrecht Dürer ihlette különleges felületképzési eljárás során a tárgy felszíne maratással a természetben megfigyelhető felületekhez hasonló organikus mintázatot kap. Ugyanígy a természetes formák visszaadására törekednek akkor, amikor további díszítőelemként ezüstözött faleveleket használnak, ahol a valódi levelekre felvitt hajszálvékony ezüstréteg rajzolja ki az eredeti erezetet és formavilágot.

Széll Tamás séf és a magyar csapat január 24-én, a világdöntő első napján foglalja el a Bocuse d’Or versenykonyháját, ahol 5 óra 35 perc áll a rendelkezésükre, hogy bebizonyítsák, a magyar gasztronómia nemcsak Európa, de a világ élvonalába is tartozik.

Azt mondják, körülbelül 7 millió gasztroturista áramlik a világban, akiknél az úti cél kiválasztásának fő szempontja a kulináris érdeklődés. Ebbe a körbe bekerülni hatalmas eredmény” – emelte ki Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke.  „Úgy gondolom, májusban megmutattuk, hogy immár Magyarország és benne Budapest is része a világ csúcsgasztronómiájának. Hogy aki idejön, az minőséget és izgalmas kínálatot kaphat. Néhány számadat tavalyról: A Bocuse d’Or Europe két nap alatt több, mint 6000 nézőt vonzott Budapestre, a külföldiek átlagosan 3 napig maradtak a fővárosban. Húsz ország csapatai érkeztek a versenyre, csapatonként 5 fővel. Az eseményre 400 sajtómunkatárs regisztrált, minden második külföldről” – értékelte az eredményeket az akadémia elnöke.

Az egyik legnagyobb eredmény, amit elértünk a Bocuse d’Or magyarországi történetében – természetesen a magyar csapat májusi európai győzelmén kívül – hogy az évek alatt sikerült egy olyan rendszert felépítenünk, amelyben a versenyzők profi és zavartalan körülmények között gyakorolhatnak. És ez még nem minden, hiszen több tucat tanulót tudunk bevonni a felkészülésekbe, akik valós tapasztalatokat szerezhetnek, így a versenynek az utánpótlás-képzésben is nagy szerepe van” – mondta Vomberg Frigyes, a csapat coach-a.

Egy ilyen versenyre felkészülni elképesztő logisztikai feladat. Ezúttal azonban voltunk annyian, és el tudtuk osztani úgy a feladatokat, hogy Tamásnak azzal egyáltalán ne kelljen foglalkoznia, hogyan kerül a bresse-i csirke a hűtőbe, csak egyszerűen kivehesse onnan, amikor szüksége van rá. Így sokkal koncentráltabb lehetett a magyar csapat felkészülése” – avatott be a felkészülésbe Szulló Szabina, akit sokan csak a csapat „anyjaként” emlegetnek.

Úgy gondolom, hogy az én versenyzésem biztosan nem ér véget január végén, hiszen egy napon én is szeretnék majd versenyzőként indulni a Bocuse d’Oron. Ezen kívül biztosan segíteni fogom a jövő commis-jainak is a munkáját és felkészülését” – mondta Szabó Kevin, aki – mivel betöltötte a 21. életévét – most utoljára versenyzik commis-ként.

Fontos információ, hogy a Hold utcai piacon Szurkolói Központ létesül, így itthonról is szurkolhatnak a magyar csapatnak. A Szurkolói Központ mindkét versenynapon működik majd. Január 28-án szombaton pedig, 18-24 óráig hivatalos after party-n ünnepelhet minden szurkoló a magyar csapattal és a támogatókkal.

 

Fotó: Nagy Laura