Ezek voltak 2016 legnépszerűbb könyvei

Sosem térnénk ki, ha véletlenül valaki hozzánk vágna egy könyvet: ha irodalomról van szó, igazi mindenevők vagyunk. Szerencsére ez a magyarok többségéről is elmondható, mivel a tavalyi könyves sikerlista első helyeit bitroló könyvek között rengeteg műfaj képviselteti magát. 

Az egykori tévés pályafutása során számtalan országban fordult meg, életét, világképét legalább olyan erősen befolyásolták Dél-Amerika távoli országai, mint Közel-Kelet konfliktusokkal terhelt világa. Kepes András legújabb kötetében, a Világképben, amely egyúttal az egyik legkeresettebb könyv volt a Bookline-on 2016-ban, három kontinensen vezeti végig olvasót.

Harry Potter sikere töretlen, a varázslótanonc visszatérését bemutató előadás szövegkönyve a magyar olvasókat is meghódította, télen végig a sikerlista legkeresettebb könyvei között volt, és másodikként végzett az év végi eladási listán is.  Tizenhét évvel az első magyar nyelvű kötet megjelenése után pedig a Harry Potter és a bölcsek köve az 50-es toplista 48. helyét foglalta el decemberben.

Keri Smith világszerte több millió példányban elkelt kötete újraértelmezte a kreatív könyveket, a Nyírd ki ezt a naplót újszerű, már-már tabudöntögető stílusával méltán érdemelte ki a karácsonyi időszak egyik legnépszerűbb könyvének kijáró címet.

Alig lemaradva a dobogóról, negyedik lett Nyáry Krisztián Festői szerelmek című könyve, amelyben a szerző ezúttal a magyar képzőművészet kiemelkedő alakjainak szerelmi életét tárja elénk.

A tél a női szerzők és témák sikerét hozta, hatodik lett a sikerlistán Jakupcsek Gabriella könyve, a Megúszhatatlan, amiben az ország egyik legismertebb és legnépszerűbb televíziós műsorvezetője ezúttal anyaként próbál szembenézni az élet megúszhatatlan helyzeteivel. Női szerzők sorában a következő Fábián Janka Az utolsó boszorkány lánya című műve, ami hetedik lett decemberben. A mindeddig csak e-könyvben olvasható történet a mágia, a bűbáj és a boszorkányság témakörét járja körbe. A szerző Koszorúfonat és Az utolsó boszorkány című regényei szintén ott vannak a könyváruház sikerkönyvei között.

Nyolcadik helyét megőrizte Ugron Zsolna Hollóasszonya, melynek fókuszában egy különc, de nagy dolgokra hivatott nőalak áll, akit az utókor Szilágyi Erzsébetként ismer.

Stephenie Meyer A Vegyész című regénye a 9. lett atoplistáján. A Twilight Saga írónője új regényében a kémek árulással és kiszámíthatatlan fordulatokkal teli világába vezeti be olvasóját. És maradva a női szerzőknél, az utóbbi évek életmód könyveinek egyik legnagyobb sikere volt Marie Kondo sorozata, amely egyszerű, mégis nélkülözhetetlen útmutatást ad a rendre és tisztaságra vágyóknak. A szerző legújabb munkája, a Tiszta öröm 17. a listán.

Az ünnepi időszak a gasztro és gyerekkönyvek sikerét hozza évről évre. Idén különösen népszerűek voltak a hagyományos recepteket némi konyhai furfanggal megspékelő kiadványok.  Az eladási lista tizedik helyén Borbás Marcsi Édes békeidők című kötete végzett, amely nagy cukrászmesterek legendás, de otthon is könnyedén elkészíthető receptjeit gyűjtötte össze. Vrábel Krisztina, Koszta Ágnes, Dr. Töllösy Judit 160 grammos szénhidrátdiétája a megszokott karácsonyi nehéz ételekre kínál alternatívát, akárcsak a brit sztárséf, Jamie Oliver Minden napra superfood című, 99 egészséges receptet tartalmazó kötete.  Fördős Zé 83 kedvenc magyar receptem című könyvében a hagyományos magyar konyha rejtelmeibe vezeti be olvasóit.