“Semmire se mondj nemet” – Interjú egy erasmusos diákkal

A MOME építészet szakán tanuló Papp Niki számára teljesen egyértelmű volt, ha van rá lehetőség, külföldön is kipróbálja magát hallgatóként. az élet pedig úgy hozta, hogy alkalma nyílt egy szemeszter erejéig Finnországban tanulni.

 

Kevés diák vágyik Finnországba. Neked miért esett erre az országra a választásod?

Még sosem voltam Észak-Európában ezelőtt, ha nyaraltam, mindig a kontinens déli részén voltam. Érdekelt az ország kultúrája, ráadásul szakmai szempontból is érdekes volt megismerni Finnországot, hiszen a design területén mindig a topon voltak.
Hogyan vágtál neki az útnak?

Az utazás előtti napot végigsírtam, mert úgy éreztem, itthon mindenem megvan, amire szükségem van, és nem akartam mindezt itt hagyni. Két héttel a tanév kezdete előtt utaztam ki, hogy legyen időm körbejárni Finnországot.

Sikerült?

Nem, csak a tanév alatt tudtam sokat túrázni a többi erasmusos diákkal. Finnországba nagyon szép helyek vannak, az egész ország tele van tavakkal, erdőkkel. Odakint még a -10 fokos hidegben is biciklire pattantam, mivel ott mindenki így tett. Itthon ezt el se tudnám képzelni.
Ezek szerint sikerült jó kapcsolatot kialakítani a többi külföldi hallgatóval.

Igen, egy német és a spanyol fiúval is nagyon jó barátok lettünk, nemrég meg is látogattam egyikőjüket Barcelonában.


A finn diákokkal is sikerült megtalálni a közös hangot?

A finnek nem túl nyitottak. Jól el lehet velük beszélgetni, de ennyi, utána mennek a dolgukra. Míg az erasmusosok csoportokba tömörültek, a finnek csak jöttek és mentek az egyetemen, nem maradtak ott órák után, nem nagyon barátkoztak senkivel sem.
Hogy tetszett az ottani egyetem?

Teljesen más, mint Budapesten. Kint bútortervezés szakra jártam, és csak gyakorlati és szakmai tárgyaim voltak, előadásom egy se, ezeket itthon, Budapesten kellett elvégeznem. Úgy éreztem, Finnországban nagyobb lelkesedéssel tanítanak a tanárok, és a hallgatók sem muszájból járnak az órákra, hanem azért, mert tényleg érdekli őket az, amit tanulnak. Nagyon inspiráló környezet volt.
A szállásod is kellemes volt?

Kint a város szélén egy háromszintes, ’70es években épült tóparti házban laktam. Az itt élők 90%-a erasmusos diák volt. Hárman laktunk egy lakásban, de mindenkinek külön szobája volt, az alagsorban közös szaunával, amit hetente többször is használtam. A lakótársaim nagyon kedvesek és közvetlenek voltak, sokszor csak bekopogtak az ablakomon, hogy menjünk ki grillezni, vagy biciklizzünk el a közeli tóhoz.

Mi hiányzott a legjobban itthonról?

Nem igazán volt honvágyam. 5 hónapig voltam kint, ez belátható idő, nem túl hosszú, és nem is túl rövid. Miután hazajöttem nagyon lehangolt és életunt voltam, hiányzott a kinti élet. Amikor Finnországban karácsony előtt csirkepaprikást csináltam, rájöttem, hogy a magyar konyha ízei már nagyon hiányoztak.

Mi volt a gond a finnel?

Nagyon ízetlenül főznek. Sok halas és krumplis ételük van, zöldségből és gyümölcsből viszont nincs sok, mert nemigen teremnek meg náluk, Spanyolországból importálják ezeket az élelmiszereket. A péksüteményiek viszont nagyon finomak, sokszor használják a kardamomot és a fahéjat. A kardamomos batyu receptjét meg is tanultam, és itthon is elkészítettem. Emellett rengeteget kávéznak, de nagyon gyengére főzik. Amin meglepődtem, hogy néhány magyar bort is felfedeztem a finn boltokban.

Most csinálod az alapképzésed utolsó félévét. Tervezed, hogy később még visszamész Finnországba?

Nem, Budapesten képzelem el a közeljövőt. Még nem tudom konkrétan, mit szeretnék csinálni az alapképzés után, valószínűleg dolgozni fogok.

Mit tanácsolsz a Finnországba készülő erasmusos diákoknak?

Azt, hogy vigyenek sok pénzt magukkal, és semmire se mondjanak nemet, ne legyenek lusták, próbáljanak ki mindent, amit csak tudnak