Kínai éjszakai piac hív kulináris utazásra Budapest külvárosában

Idén májusban újra megnyitott Kőbányán a Chinatown Terasz, amely augusztus végéig minden nap, késő estig várja az ázsiai gasztronómia szerelmeseit. Választékból nem lesz hiány, a hosszú sorban sorakozó konténerbüfékben a kínai konyha hamisítatlan ízei közül válogathatunk.

Fotó: Bakó Bettina

Budapest kínai negyede

Számos világváros – mint például London, San Francisco és New York – legnépszerűbb turisztikai célpontja a város kínai negyede. Ha mi is szeretnénk egy kicsit az ázsiai világba csöppenni, nem kell mindenképpen sokat utaznunk az igazi, autentikus ízekért. Már sok-sok éve, Budapest X. kerületében, a kínai negyed szívében is hódolhatunk a kulináris élvezeteknek.

A Jegenye és a Mázsa utca között találjuk a Chinatown Teraszt, ahová ezen a nyáron immáron tizedik éve települnek ki a kőbányai kínai negyed legjobb éttermei. Az ide érkezők pedig az éjszakai piac során egészen délután 5-től este 11-ig válogathatnak a legfinomabb fogások közül.

A Chinatown Terasz fogásai

A Chinatown Terasz fehér, nyitott sátorába belépve egy hihetetlenül pezsgő, nyüzsgő környezetbe csöppenhetünk bele, ahol a piros és sárga színekben játszó asztalok, székek és girlandok között a helyiek nyársra fűzött tintahalakkal, kagylókkal, osztrigákkal, valamint megannyi különlegességgel a kezükben sietnek kiszolgálni a vendégeket.

blank
Fotó: Bakó Bettina

Az éttermek sorát a Wan Hao kezdi meg, ahol számos saláta, különböző pácokban érlelt, illetve pikáns fűszerekkel ízesített sült bárány, marha, sertés, csirke és tengeri herkentyűk közül szemezgethetünk. Ha azonban csupán egy-két könnyebb fogásra vágyunk, akkor a fokhagymás uborkasaláta, a hínársaláta, a pácolt szeletelt retek, a pácolt ropogós disznófül, a fafülgombás-hagymás saláta, a ropogós sült disznóköröm és a chilis pácolt kacsanyak mellett még sok-sok étel közül választhatunk.

Az éhesebb gyomor sem marad hoppon, pusztán a temérdek a főétel közt lesz nehéz dönteni. Csak hogy néhányat említsünk ezek közül: fűszeres sült tenger gyümölcsei, sült kagyló, feketebabszószban gőzölt ponty, sült chilis csirke és sült tengeri csiga fűszeres csípős szószban. Magáról a Wan Hao étteremről és az ételeikről bővebben egy korábbi cikkünkben is olvashatsz.

Majd a Happy Panda felé haladva nyárson sült tintahalakkal, báránybordákkal, tofukkal, csirkékkel találkozhatunk; illetve kagylót, sőt kínai kolbászt is kóstolhatunk.

blank
Fotó: Bakó Bettina

A Happy Pandát elhagyva egy újabb, széles felhozatallal büszkélkedő étterem, a Hehe esik az utunkba, ahol az uborkasaláta, a csirkelábak, a főtt földimogyoró mellett a híres száznapos tojást is megkóstolhatjuk tofuval. Fűszeres garnélarákkal, sült kagylóval, sült tintahallal és különböző sült tenger gyümölcseit tartalmazó tállal várják a tengeri étkek kedvelőit. Emellett a bátortalanabb gasztroturistákra is gondoltak, ők a különféle ízesítésű rizstészták, rizsek és ramenek között válogathatnak.

A Yitian/R&D a kínai negyed legédesebb pontja, itt aztán megpihenhetnek az ízlelőbimbóink a sok fűszeres, csípős étel után. Mangós, kiwis, epres és számtalan más ízű, hűsítő jeges shake-ek, valamint különféle teakülönlegességek várnak itt minket. Emellett a desszertek sem maradnak persze el, tigris piskóták, mangós és epres matcha mochik sorakoznak a pultban az édesszájúaknak.

blank
A Yitian/R&D desszertkínálata / Fotó: Bakó Bettina

A Spicy Fish a legfinomabb gőzgombócok, gyozák otthona, ahol a szokásos zöldséges, húsos gőzgombócok mellett édes krémmel és rákkal töltötteket is kóstolhatunk. Mindezek mellett természetesen előételek és főételek széles palettáját is fellelhetjük itt, sőt, akár egy egész pekingi kacsát is rendelhetünk.

Továbbhaladva, a Hi Bing szorgos csapatától akár kacsás, csirkés, kukoricás, sajtos, sonkás, tökös, céklás bingeket, vagyis kínai palacsintát is kérhetünk. Mellette az 515 Bistro szintén nem mindennapi frissítőkkel, frappe-kal, sült falatkákkal szolgál a vendégek számára. Tekintettel a nyári hőségre, néhány italukba gyümölcsös ízesítésű „borotvált jeget” is raknak, ami azonnal elolvad a szánkban, a jégrétegre pedig sűrített tejet öntenek.

Ha pedig igazán ínycsiklandó garnélarákok után vadászunk a Chinatownban, akkor Yang Mester éttermével nem lőhetünk mellé. A nyárson sült garnélarákok páncélját enyhén csípős, pikáns fűszerekkel vonják be, amit ha lefejtünk, egy kissé édeskés ízű, finom, fehér húst kapunk.

blank
Yang Mester garnélarákja / Fotó: Bakó Bettina

Emellett Yang Mesterék étterménél találkozhatunk batyuba csomagolt rizzsel is, ami a laikus szemeknek csupán egy zöld csomagnak tűnhet. Viszont a batyu külseje kukoricalevél, amelyet rizzsel töltöttek meg, és a különlegességét pedig a rizs belsejében található mogyorószerű magok adják.

blank
Hátul, a tálban az említett rizses batyu / Fotó: Bakó Bettina

Végül pedig az éttermek sorát a Happy Time zárja, ahol a nyárson sült ételek, a kínai hamburger és a csípős tálak mellett kínai teát is kóstolhatunk.

Jó, ha tudod

Minél inkább közeledik a naplemente, annál többen látogatnak el a Chinatown Teraszra, így ha biztosan szeretnél szabad asztalt találni, akkor jobb, ha korábban kilátogatsz a Jegenye utca 30-ba. Ám érdemesebb tovább maradni, hogy az élettel teli, zsúfolt, késő esti piacnak is megtapasztalhasd a hangulatát.

A Chinatown Budapest Facebook-oldalán folyamatosan posztolnak az újdonságokról, az aktuális programokról, valamint nyereményjátékokról, érdemes követni őket.

És a legfontosabb: feltétlenül üres hassal érkezz, hisz nem lesz könnyű csupán egyféle ételt választani, a fogások sorának csupán a pénztárcánk szabhat határt.