Így rendezhetsz be egy igazán fiús vagy lányos gyerekszobát?

Nehéz feladat előtt áll minden szülő, aki éppen csak elkezdte berendezni kisbabája szobácskáját. Vannak, akik egészen uniszex szobára vágynak, ám legtöbben, akik a baba születése előtt már a nevén szólongatják a pocaklakót, általában tradicionális fiús vagy lányos gyerekszobát szeretnének készíteni.

Azoknak még nehezebb a dolga, akik kisbabájuk szobáját szeretnék egy kicsit “felnőttesebbé” tenni, hogy a babaszoba gyerekszobává váljon. Ez még talán egyszerű is a megfelelő tanácsok alapján, mint magának a babaszobának a megalkotása.

Tarts velünk, mert most végigvezetünk a babaszoba és a gyerekszoba berendezésének titkain, akár fiús akár lányos hálót akarsz kreálni!

A babaszoba legfontosabb részei

Amikor fiús vagy lányos babaszobát kezdesz berendezni, egy dolog lebegjen a szemed előtt. Ez nem más, mint a funkcionalitás. Minden eszköznek a dekoráción kívül, ami bekerül a szobába, legyen feladata. A felesleges dolgok, ahogy idősödik a gyermeketek, úgyis el fogják lepni a szobát. Az első néhány évben kerüljétek azt, hogy felesleges dolgok kerüljenek be.

A szoba középpontjában álljon az ágyikó, felette egy baldachinnal, benne egy rácsvédővel és takaróval. Az egyik komód tetejére tegyél egy pelenkázólapot, illetve vagy a komódra vagy a kiságyra köss egy zsebes tárolót, amelynek fakkjaiba a kicsit lekötő, megnyugtató dolgokat tegyél: plüss, rongyi, cumi, rágóka.

A falakra édes kék vagy rózsaszín minták kerüljenek, arra azonban figyelj, hogy ezekkel együtt is csak kettő, maximum három szín domináljon a hálóban!

Babaszobából gyerekszoba percek alatt

A gyerekszobát nem sok dolog különbözteti meg egy ideig a babaszobától. A kiságynak nyilvánvalóan eltűnik majd az egyik rácsos oldala, ahogy a kicsi már magától fog tudni bemászni az ágyikójába szundikálni. A rácsvédő továbbra is maradhat, ám mellé valószínűleg bekerül majd néhány játék is. Fogadd meg tanácsunkat: minden este csak egy plüss menjen, különben hamarosan nem fog elférni kisbabád a saját ágyában a plüsshadsereg miatt.

A domináns színek továbbra is maradhatnak (tradicionális kék vagy rózsaszín), ám a babás mintákat cseréld le a gyerekhez illőre. Például lányok esetében a szívecskéket és szivárványokat balerinákra, kisfiúk esetében az állatkákat versenyautókra!

Természetesen a játékokat is le kell cserélni, a totyogók élnek-halnak minden olyan játékért, amelyet mozgatni lehet, majd nem sokkal később azokért, amelyekkel szerepjátékozni lehet!

Szerezd be a legszükségesebb kiegészítőket a Peekabooshop.hu-tól, amelyekkel minden reggel és este szebb, kényelmesebb, nyugodtabb lehet!

Ne feledd, nagy rá az esély, hogy kedvenc köntösödből gyermekednek is kell majd egy, hiszen a kisgyerekek imádják leutánozni a szüleik szokásait!

A ti babátok átvette már valamelyik szokásotokat?