Montázs készítése vászonképre

Biztos jártál már úgy, hogy nagyon szívesen kiraktál volna a falra néhány családi fotót, de nem tudtál dönteni, hogy melyik kerüljön ki. Esetleg túl soknak tűnt annyi képkeretet vásárolni.

A vászonképek egyre elterjedtebbek és egy érdekes elrendezésnek hála, több képet is feltehetünk egy vászonképre. A következőkben arról olvashattok a vaszonkep.hu segítségével, hogy mi a montázs, hogy lehet elkészíteni, és milyen elrendezések közül lehet választani.

Mi a montázs?

Montázsról akkor beszélhetünk, amikor egy felületre több képet teszünk fel. Ne keverjük össze a mozaikkal, hiszen itt nem sok kis képből alkotunk egy újabbat, hanem esztétikusan rendezzük el a kiválasztott képeket.

Montázskészítési lehetőségek

Amikor montázst készítünk két út áll előttünk. Az egyik, hogy profikra bízzuk a tervezést és a megvalósítást is. Nagyon sok helyen, így a vaszonkep.hu-nál is vállalják, hogy elkészítenek egy tervet, amit elég jóváhagynunk. A folyamat nagyon egyszerű, csupán fel kell töltenünk a képeket egy tömörített mappában az oldalukra, és elég megrendelni a szolgáltatást.

A másik út, hogy magunknak készítjük el. Több program is a rendelkezésünkre áll a terv kivitelezéséhez. A legtöbb program hasonló tulajdonságokkal bír.

Általában tudunk választani sablonok közül, ezeken látszik a képek alapvető elrendezése és darabszáma. Ezután a sablonba fel tudjuk tölteni a képeinket, és el tudjuk őket rendezni. Ezekben a programokban állíthatunk a képek nagyságán, illetve adhatunk hozzá szöveget, ebben az esetben meg lehet változtatni a betűtípust, betűszínt és a hátteret. Módosíthatunk a képek közötti terület színén és a képek sarkán, hogy szögletes vagy lekerekített legyen.

Elterjedt elrendezések

A montázsok elrendezésénél két alapvető irányt találunk. Ezek a rendezett és a rendezetlen montázsok.

A rendezett montázsnak is több alfaja van. Amikor változatos méretű képekről beszélünk, miközben nincsenek elforgatva, azok a rendezett montázsok. Szabályos montázsról akkor beszélünk, amikor minden kép ugyanakkora, általában négyzet alakúak és nincsenek elforgatva. A harmadik ismertebb elrendezés az, amikor középre kiemelünk egy központi képet, a többit pedig köré rendezzük, de nincsenek elforgatva.

Rendezetlen montázsoknál az alapvető, hogy egymáshoz képest el vannak forgatva a képek. A legegyszerűbb megoldás a rendezetlen montázs, ennél egyszerűen össze-vissza el vannak forgatva a képek. Létezik az a megoldás, ahol bizonyos formába rakjuk a képeket, például egy nagy szív formán vannak tetszőlegesen elhelyezve a képek. Az utolsó ismertebb elrendezés, amikor a képeink kapnak egy polaroid keretet és azzal rendezzük el tetszőlegesen, össze-vissza a vásznon a képeket.

Ahogy az látszik, a montázs tökéletes ötlet lehet születésnapra, vagy akkor, ha nem tudunk választani a képek közül. A montázst mi magunk is elkészíthetjük, vagy rábízhatjuk a profikra.