A Seven Hills Distillery Tokaj GIN-je olyan világraszóló sikert tudhat a magáénak, amit egész egyszerűen nem hagyhattunk külön bejegyzés nélkül. Úgyhogy ez a cikk egyfajta tisztelgés is a szenzációs díj előtt.
Azonfelül persze, hogy beszámolunk a Seven Hills Distillery Tokaj GIN-je által abszolvált nemzetközi sikersztori részleteiről, egyúttal a kulisszák mögé is megpróbálunk betekinteni. Vagyis megnézzük, milyen gondolkodás és módszertan vezette a lepárlót egészen a mostani csodás magasságokig.
Miért számít kimondottan rangos eseménynek a Gin Magazine Awards?
Gyakorlatilag három különálló részből álló megmérettetésről van szó, ami a ginipar legnagyobb személyiségeinek, márkáinak és termékeinek az elismerését hivatott szolgálni. Ezen a nem akármilyen eseményen díjazzák tehát a kemény munkát, a márkák mögött álló szellemiséggel és iránymutatással együtt.
Mondhatni a World Gin Awards-on a világ legjobb ginjeinek a nem akármilyen pódiuma. Elképesztően komoly elismerésnek számít, hogyha valakinek sikerül ebbe az elit társaságba lépnie. Pontosan ennek fényében tiszteleghetünk igencsak a Seven Hills Distillery Tokaj GIN által elért siker előtt.
Szenzáció – a Seven Hills Distillery Tokaj GIN-je lett a legjobb kortárs gin!
A kortárs gin kategóriába huszonnyolc különböző ország országból százhuszonnégy kereskedelmi tétel került végül nevezésre. Úgyhogy mondani sem kell, mennyire kiélezett és igencsak komoly versengés ment a fődíjért.
Ennek fényében még nagyobb szenzációval ér fel, hogy a World Gin Awards-on 2021-ben, a Seven Hills Distillery Tokaj GIN-je egyenesen a VILÁG LEGJOBB KORTÁRS GIN-jének minősült! Fantasztikus, mondhatni történelmi sikerről van szó!
Merthogy az első helyezés megkaparintása végett bizony a Nikka, Martin Miller’s, Christian Drouin, Etsu, Edinburgh gin vagy a Bluecoat nevű világmárkákat kellett felülmúlni, ami tényleg nem akármilyen teljesítmény.
Honnét és milyen körülmények közül származik a Seven Hills Distillery Tokaj GIN-je?
Természetesen Tokaj-Hegyalja történelmi borvidékének szívében keresendő maga a lokáció. A lepárló egyébként 2020 őszétől nyitva áll a kíváncsi, no és persze a kifinomult minőségre és a gondos munkára fogékony közönség előtt.
A Tokaj ginben nem kevesebb, mint huszonegy különféle fűszer található meg. Ezeket egyébként nem fedi titok, sőt, a lepárlómester szívesen meg is mutatja őket. Náluk ugyanis alapvető filozófia, hogy a kifinomult minőség nyitja korántsem a fűszerekben keresendő.
Sokkal inkább az arányok, no és persze az alkalmazott technológia jelentheti a kulcsot a világraszóló sikerhez. Természetesen ezzel kár is volna vitatkozni, figyelembe véve a Seven Hills Distillery Tokaj GIN-jének nem akármilyen eredményét.