A ma 220 évvel ezelőtt született Vörösmarty Mihály a Pilvax helyett a Csiga Vendéglőt részesítette előnyben, ha vendéglői tivornyázásra került a sor. Utánajártunk, milyen is lehetett az élet a 19. század rég elfeledett vendéglőjében, ahol Vörösmarty mellett a kor más, elismert irodalmárai is megfordultak.
Vörösmarty Mihály 220 évvel ezelőtt, 1800. december 1-jén, egy római katolikus nemesi család gyermekeként született Pusztanyéken (ma Kápolnásnyék része). Filozófiát és jogot tanult, majd az 1825-ben osztatlan sikert arató Zalán futása című eposza után, írói becsvágytól vezérelve az összes idejét az írásnak szentelte. Irodalomból ugyan nehezen lehetett megélni, Vörösmartynak mégis sikerült boldogulnia: felajánlottak neki egy szerkesztőségi állást, illetve a Magyar Tudományos Akadémia fizetett tagjává választották. Többek között az ő nevéhez kötődik a Szózat (1836), a Csongor és Tünde (1830) és A vén cigány (1854), amelyek mind megalapozták, hogy a magyar romantika egyik legjelentősebb alakjaként emlékezzen rá az utókor.
A 19. század irodalmi krémjének találkozóhelye, a Csiga Vendéglő
Míg a 19. századi irodalmárok találkozóhelyéről a legtöbb embernek a márciusi ifjakhoz kötődő Pilvax jut eszébe, ugyanebben az időben a Vörösmarty által gyakran látogatott Csiga Vendéglő is a kor gondolkozóinak népszerű találkozópontja volt.
A Csiga a Ferenciek terénél, az akkori Sebestyén tér és Mészáros utca sarkán helyezkedett el (a mai Váci utca és Irányi utca találkozásánál), ami tökéletesen útba esett a színkritikusként is tevékenykedő Vörösmartynak, aki az előadások után előszeretettel vitatta meg a látottakat társaival.
Rajta kívül a törzsvendégek között volt Fáy András, Egressy Béni, Szentpétery Ferenc, Lendvay Márton, de a vacsorákon többször részt vett Petőfi Sándor, Batthyány Kázmér és Széchenyi István is.
Magaskultúra vagy vendéglői tivornyázás?
A Csiga hamar a pesti író- és színészvilág központjává nőtte ki magát, így nemsokára az egész első emeletet lefoglalták a törzsvendégek számára. A találkozók keretében anekdotáltak, szavaltak, nótáztak, és a legenda szerint Vörösmarty előszeretettel kínálgatta a maga termesztette dohányból készült szivarját, amit a többiek rendre elszívhatatlannak találtak.
A vendéglői tivornyázások miatt a költőt gyakran kritizálták, az őt bírálók szerint a kor egyik legnagyobb költőjének a vendéglői mulatozások helyett inkább a pesti előkelő szalonokban kellene eltöltenie a szabadidejét. Vörösmarty nem foglalkozott ezekkel a véleményekkel, és továbbra is szívesen időzött a Csigában. Az oda betérő emberekből olyan összeforrt társaság kovácsolódott, akik a hétvégéket is gyakran együtt töltötték: a budai hegyekben kirándultak, vagy Vörösmarty fóti szőlőskertjébe látogatták el.
A mulatozáson kívül természetesen a kor aktuális kérdéseit is megvitatták: a baráti társaságból nőtt ki a Vörösmarty által alapított reformellenzék szervezete, a Nemzeti, majd később Ellenzéki kör, amely jelentősen formálta Pest társadalmi és politikai életét.
A szabadságharc leverése után már kevesebben tértek be a vendéglőbe, elmaradoztak a korábbi törzsvendégek. Legközelebb a 19. század vége felé, Zartl Lipót vendéglátós irányítása alatt lendült fel újra az élet a Csigában. A hely utolsó tulajdonosa Schwetz Mihály volt, egészen 1897-ig, amikor a vendéglő épületével együtt sok házat lebontottak a környéken. A Csiga fénykorát és a sok író és művész által élvezett találkozók emlékét tábla is őrzi a vendéglő helyén, amit 2000. november 30-án, Vörösmarty születésének 200. évfordulója alkalmából állítottak.
Írta: György Mária