A Lucky Chops tagjai 2017-ben már megbizonyosodhattak róla, imádja őket a magyar közönség, és idén ősszel visszatérnek egy kis extra ovációért. Október 22-én a Barba Negra Music Club színpadán lépnek fel.
A Lucky Chops 2006-os New York-i megalakulása óta óriási energiájú fúvós funkzenét szabadít a világra. A zenekar energiájának intenzitása abból (is) ered, hogy meg akarják osztani rajongóikkal a zene gyógyító és inspiráló erejét. Ez az erő világszerte hatott, és több száz millió nézőt adott a zenekar online videóinak, valamint több mint huszonöt országba juttatta már el a bandát koncertezni.
Először a New York-i metróban kezdtek fellépni, hogy szebbé tegyék az utazók mindennapjait, de miután felkerültek a róluk készített mobiltelefonos videók a netre, villámgyorsan elterjedt a hírük, és hamarosan már egy európai turnén találták magukat, tovább növelve rajongóik számát. A Lucky Chops zenészei meglehetősen elfoglaltak lettek mostanra. A tagok elkötelezett zenei oktatók is, emellett rendszeresen fellépnek iskolákban és kurzusokon, hogy segítsék a zenészek következő generációjának képzését és inspirálását.
Miután felvették végre az első, teljesen önálló stúdióalbumukat, a zenekar örömmel kalauzolja rajongóit legújabb zenei utazásukra. A vadonatúj turné hamarosan megkezdődik, hogy a rajongókat egyre több városban táncra és szórakozásra buzdítsa.
Jegyek és további információ: itt, itt vagy a Barba Negra Music Club oldalán!