A VOLT Produkció és a Petőfi Rádió ötödik alkalommal megrendezett, közös tehetségmutató versenyének fődíját a közönségszavazatok alapján 2017-ben az APEY & THE PEA nyerte.
Az Apey & the Pea képviselheti Magyarországot a 2019-es Eurosonic Festivalon, valamint a Visegrádi Csoport 2017-2018. évi magyar elnöksége alkalmából a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával egy lengyel és egy cseh fesztiválon mutatkozhat be, míg Antonia Vai egy szlovák fesztiválon léphet színpadra, NB pedig a dunaszerdahelyi Fröccsfeszt nagyszínpadán játszhat.
Az ötödik alkalommal megrendezett Nagy-Szín-Pad!-on az elmúlt évben beérkezett szakmai ajánlások alapján már kialakult rajongótáborral rendelkező, klubszinten népszerű, és a Petőfi Rádióban is jelen lévő előadók és zenekarok kaptak lehetőséget nagyszínpad-érettségük bizonyítására. A tehetségmutatóként aposztrofált megmérettetés célja az volt, hogy ezeknek a tehetséges előadóknak lehetőséget biztosítson a nagyobb közönség előtti bemutatkozásra.
Az elődöntők során a korábbi Nagy-Szín-Pad! résztvevőkből álló, 10 tagú CREW (Lábas Viki (Margaret Island), Marsalkó Dávid (Halott Pénz), Puskás Peti (The Biebers), Kirchknopf Gergő (Ocho Macho), Kamau Makumi “Kama” (Mary Popkids), Csorba Lóci (Lóci játszik), Schoblocher Barbi (Blahalouisiana), Henri Gonzo (Fran Palermo), Czeglédi Szabolcs (Run Over Dogs), valamint Sarkadi Miklós (Dope Calypso) is pontozta a produkciókat, a 3 döntős személyét a közönségszavazatokkal összesített eredmény adta ki.
A Nagy-Szín-Pad! résztvevői, az Amigod, Antonia Vai, az Apey & the Pea, a Belau, a ByeAlex és a Slepp, a JETLAG, az NB és a Soulwave meghívást kaptak a Sziget, a Telekom VOLT, a Strand és a Campus fesztiválra, valamint a MOL Nagyon Balaton rendezvényeire is.
A döntőbe Antonia Vai, az Apey & the Pea, valamint az NB jutott, közülük az elődöntő végeztével újraindított közönségszavazás az Apey & the Pea-nek hozta meg a győzelmet, így idén a felsorolt fesztiválok, nagyszínpadán koncertezhet, meghívást kap a Petőfi Zenei Díj nagyszabású showműsorába, amelynek idén a STRAND Fesztivál ad otthont, lehetősége nyílik egy videoklip elkészítésére is, amelyhez 1 millió forint áll majd a rendelkezésére, valamint a Red Bull felajánlásával egy évnyi energiaital ellátással is gazdagodik.
A Visegrádi Csoport 2017-2018. évi magyar elnöksége alkalmából, a Magyar Turisztikai Ügynökség jóvoltából az Apey & the Pea bemutatkozhat a lengyel Woodstock és a cseh Rock for Churchill fesztiválon, Antonia Vai meghívást kapott a szlovák Grap fesztiválra, valamint előzenekarként léphet fel a Budapest Park és az Akvárium Klub egy-egy kiemelten jelentős eseményén.
Az NB a dunaszerdahelyi Fröccsfeszt nagyszínpadán koncertezhet, a közmédia fődíjaként pedig az Apey & the Pea képviselheti Magyarországot a 2019-es Eurosonic Fesztiválon, Hollandiában.