Naomi Alderman: A hatalom című könyvében mégis pontosan erről van szó. A nők felfedezik magukon, hogy képesek áramot gerjeszteni a testükkel és innen kezdve pedig már csak idő kérdése, mikor veszik át a világ felett az uralmat. Nem tétlenkednek sokat.
Ezt a könyvet úgy olvastam, mintha odaragasztották volná a kezemhez, pedig a feminista irodalom nem tartozik a kedvenceim közé (ezt a kis hímsovinizmust, kérlek, most nézzétek el nekem). Legnagyobb szerencsémre a könyv elsősorban nem is a nemek közötti egyenlőtlenségekről szól, hanem arról, hogy egy váratlan esemény hogyan tudja átrajzolni a világpolitikát és a társadalmi hierarchiát.
A könyvre egyébként elég sokat kellett várnom, mivel a 21. Század Kiadó már hónapokkal előre jelezte, hogy 2018-ban ezzel a könyvvel fog elrajtolni a nagy sikerű (és általunk is aranyba foglalt) Kult Könyvek sorozatuk, melynek tavaly megjelent négy kötetéről korábban már írtunk.
A hatalom műfaját tekintve (azon belül, hogy igazi „kult könyv”) utópia, hiszen az írónő egy általa elképzelt, a valóságtól elrugaszkodott jövőképbe kalauzol minket. Ettől függetlenül nagyon könnyű beleélni magunkat a történetbe (mondom ezt én, férfi olvasóként), mivel alaposan kidolgozott karakterekről és nagyon is mély, ösztönös emberi érzésekről olvashatunk benne.
A könyvnek több női főszereplője is van, akiknek az összefonódó történetét Alderman egymással párhuzamosan meséli el, így a könyv végig izgalmas és továbbolvasásra késztet. Az egyik „amazon” egy amerikai politikusnő, aki kihasználja a gyengébbik nem szuperképességét és lényegében egy elit női hadi alakulatot csinál belőlük, míg ő ennek az ötletének köszönhetően egyre feljebb és feljebb kúszik a politikai ranglétrán.
Allie, egy hányatott gyerekkort átélt nő is felfedezi magában a különleges képességet, és egy belső hang sugallatára egy sajátságos „női vallást” alakít, melynek természetesen ő, Éva Anya a vezetője.
Egy szó, mint száz, a hatalom mindenkit a hatása alá von, csak éppen mindenkire másmilyen hatást gyakorol.
Az talán minden esetben közös, hogy a nőknek nehéz kontroll alatt tartaniuk az egyre növekvő erejüket, mely először csak megijeszti, majd valósággal elborzasztja a férfiakat.
A hatalom egy totális állam, vagy inkább totális világ kiépülését ábrázolja, melyben a nők által dominált társadalom évről évre közelebb jut ahhoz, hogy átvegye az abszolút hatalmat a férfiak felett. Ez az út természetesen cseppet sem békés, ám annál kalandosabb.
Bár a könyv alapfeltevése, mely szerint a nők áramot termelnek a testükben és képesek bárkit halálra rázni, valószínűleg sosem válik valósággá és örökre fikció marad, az Alderman által ábrázolt hataloméhség már annál valóságosabb jelenség az olvasók számára.
A könyv, legyen bármennyire fordulatokban bővelkedő is, azért egy igazán megnyugtató tanulsággal zárul. Bárki bármennyire is elégedetlen a társadalmunkkal, Alderman mesterművéből kiderül, hogy a helyzet klasszisokkal rosszabb lenne, ha egy nők által dominált világban élnénk.
A végén még kiderül, hogy Voltaire-nek mégis igaza volt, és tényleg a lehető legjobb világban élünk.
