Kostárs magyar képzőművészeket díjaztak Amerikában

10 művész utazó kiállításon képviseli a magyar kortárs képzőművészetet az Egyesült Államokban.

A Magyar Foundation of North America által kiírt és az Art Market Budapest, Közép – és Kelet-Európa vezető nemzetközi művészeti vására közreműködésével szervezett pályázatra több mint 160 Magyarországon és külföldön élő magyar képzőművész nyújtott be jelentkezést. A neves amerikai és magyar szakemberekből álló zsűri által kiválasztott 10 művész alkotásai többek között New York, Chicago, Miami jelentős művészeti vásárait is érintő utazó kiállításon mutatkoznak be 2018-ban az amerikai közönségnek.

A Hungary Emerging program célja, hogy magyar művészek számára bemutatkozási lehetőséget biztosítson az Egyesült Államokban és különleges válogatás formájában hívja fel az amerikai közönség figyelmét a magyar kortárs képzőművészetre.

Kurucz Pol

Az amerikai alapítvány által az Art Market Budapest nemzetközi képzőművészeti vásár keretében 2017 októberében meghirdetett Hungary Emerging pályázatra beérkezett 160 feletti jelentkezés a képzőművészet szinte valamennyi ágát felöleli, a legfőképpen festményekből, fotókból, grafikákból és szobrokból álló anyag a rendkívül széles választékból való válogatás lehetőségét biztosította a zsűri számára.

Fajgerné Dudás Andrea

A pályáztatás lezárását követően a zsűri döntéséről az alapítvány Budapesten adott tájékoztatást. A Hungary Emerging programban való részvételre a zsűritagok a következő művészeket választották ki: Batykó Róbert, Biró Dávid, Fajgerné Dudás Andrea, Horváth Ágnes, Horváth Lóczi Judit, Pol Kurucz, Mezősi Ágnes, Regős Benedek, Saxon Szász János, Tóth Angelika.

blank
Mezősi Ágnes

..A Magyar Foundation of North America hálás azért a rendkívüli érdeklődésért és támogatásért, amely a Hungary Emerging kezdeményezést már eddig is kísérte. Az Alapítvány programjának célja, hogy platformot teremtsen Magyarországon és az ország határain túl élő magyar művészek számára az amerikai közönség előtti bemutatkozásra, a nemzetközi piacra kerülésre, illetve hogy a magyar kortárs képzőművészek által képviselt színvonal és alkotói tehetség nagyobb figyelmet kapjon az Egyesült Államokban.”

mondta az eredményhirdetés alkalmával Craig Engle, a Magyar Foundation kuratóriumának tagja.

,,Köszönettel tartozunk az Art Market Budapestnek a program elindításában és népszerűsítésében való közreműködésért. A képzőművészek és a művészeti szakma megszólításában nyújtott támogatásuk nagyban hozzájárult a program színvonalának emeléséhez. A Hungary Emerging folytatásának részleteit ezúttal is az Art Market Budapest keretében 2018 októberében tervezzük bejelenteni.” – tette hozzá Jo Anne Barnhart, a Magyar Foundation ügyvezető igazgatója.

blank
Tóth Angelika

“A Hungary Emerging program különlegessége és hatékonysága abban rejlik, hogy a zsűrizésben részt vevő vezető amerikai szakemberek meghatározó szerepet játszottak a művészek kiválasztásában, így olyan kiállítás utazik a tengerentúlra, amely számíthat az ottani közönség érdeklődésére. Az Art Market Budapest szívesen működik közre olyan nemzetközi programok létrehozásában, amelyek Magyarországot színvonalas, inspiratív művészeti forrásként, kulturálisan vonzó úticélként segítenek bemutatni.” emelte ki Ledényi Attila, az Art Market Budapest alapító-igazgatója.