2018. február 1-jén a Budapest Music Centerben minden a dalszerzésről fog szólni: elismert hazai és külföldi szakemberekkel indul útjára az Artisjus egynapos Dalszerző Expója, a DEX. Az eseményt olyan nevek fémjelzik, mint például a Mary J. Blige-nek is író, amerikai Courtney Harrell, magyar oldalról pedig többek között Palya Bea, Bródy János, Dés László, Szakos Krisztián, Balázs Ádám, Fodor Máriusz, iamyank és Antonia Vai csatlakozott a nagyívű programhoz.
Az Expo különlegessége, hogy hét teremben egy egész napon át a szakma gyakorlati részével is alaposan megismerkedhetnek az idelátogatók, hiszen előadások és panelbeszélgetések mellett workshopokon, mesterkurzusokon, egyéni tanácsadásokon és akár élő alkotáson is részt vehetnek majd a jelentkezők.
A DEX célja:
A DEX célja, hogy egy napra a dalszerzők és az alkotók kerüljenek a középpontba. Az eseménnyel szeretnék megszólítani a pályájuk elején járó alkotókat, valamint érdekes programot nyújtani a sikeres, befutott szerzők számára. Az Expo napján workshopokon, előadásokon, kerekasztal-beszélgetéseke
Egy nap, rengeteg progam
Gyakorlati programok – workshopok, mesterkurzusok, előadások, sőt egyéni tanácsadás- keretében mélyíthetik el tudásukat a pályájuk elején járó alkotók és a már befutott dalszerzők egyaránt.