Június 14-én újra átélhetjük azt, amire sokan évek óta vártak: úszva szelhetjük át a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között. A 3 km hosszú, különleges útvonal nemcsak fizikailag jelent kihívást, hanem lelkileg is feltölt – a kultikus tihanyi öböl páratlan szépségét most újra, testközelből élhetik át azok, akik részt vesznek a „legszebb távon”.

„Ez az útvonal nemcsak földrajzi, hanem szimbolikus is. A legszebb táv, amit úszva vagy evezve tehetünk meg – a csend, a víz, a panoráma és az összetartozás élménye miatt felejthetetlen.” – mondta a szervezők részéről Fodor Szabolcs. Sok év után az Allianz közreműködésével, egy közel 200 fős stábbal valósítják meg a szervezők a kitűzött célt: élmény, mozgás és a természet iránti tisztelet.
Ez nem verseny, hanem egy különleges balatoni találkozás. A cél nem a részidők, hanem az élmény, és a pillanat megélése. Ez a táv már korábban is sokak bakancslistáján szerepelt. Most újra itt a lehetőség, hogy teljesítsék – a Balaton egyik legikonikusabb öblében, egy különleges útvonalon. Nem véletlenül mondják: ez a legszebb táv.
„Az olimpia és a paralimpia támogatóiként szívügyünk a sport, kiváltképp a fiatalok megmozgatása – nemcsak Magyarországon, de szerte a világon. Abban hiszünk, hogy rendszeres mozgással tehetünk a legtöbbet egy egészségesebb, teljesebb életért. Az Allianz ezért talált remek partnerre az Öböl-átúszás szervezőiben, mert így idén közösen, egymást támogatva tudjuk újjáéleszteni a legendás Öböl-átúszást, amely a közös mozgás élményét adja, közösségeket épít és generációkat köt össze. Az Allianz ‘Move Now’ programja révén ugyanis azt szeretnénk elérni, hogy minél többen, minél fiatalabb korban megtapasztalják az aktív élet örömét – a vízben is. Nincs erre szebb és inspirálóbb helyszín, mint a Balaton” – nyilatkozta Cséky Tímea, az Allianz Hungária marketing- és kommunikációs vezetője.
A szervezők többezer résztvevőre számítanak – bár a nevezők száma limitált, érdemes tehát minél előbb jelentkezni -, a biztonságot pedig közel 70 kísérőhajó biztosítja majd. A távot idén először SUP-pal is lehet teljesíteni.
További részletek és jelentkezés: obol-atuszas.hu