Kalandozás a festői Zselicben: 6 tökéletes program a feltöltődéshez

A Dél-Dunántúl kevésbé ismert erdős dombsága kivételes adottságokkal rendelkezik, így remek úti cél lehet mindazoknak, akik a természetközeli élményekben keresik a feltöltődést. A Zselic csendes ösvényein nem nyüzsögnek turisták, ráadásul egész évben annyi programlehetőség közül lehet választani, ami akár egy 2-3 napos kirándulásra is elég. 

Túra a Zselic szívében

A természetbarátok számára a Zselic páratlan nyugalma már önmagában elég érv a vidék felfedezéséhez: az erdő varázslatos miliője pillanatok alatt képes kiszakítani a hétköznapok mókuskerekéből. A magas fákkal övezett utakon sétálva vadnyomok sokasága tárul a figyelmes túrázók szeme elé. Arra is van esély, hogy biztonságos távolságból találkozzanak az ott élő szarvasokkal. A környéket akár két keréken, pihenőkkel és szervízpontokkal ellátott kerékpárúton haladva is be lehet járni, és az úton sok-sok felfedezni való várja a kirándulókat.

Zselici Csillagpark

A Zselici Tájvédelmi Körzet szívében Csillagparkot hoztak létre azzal a céllal, hogy bemutathassák a táj természeti értékeit az odalátogatóknak. A programok között planetáriumi vetítések és naptávcsöves bemutatók mellett éppen ezért éjszakai erdei gyalogtúrák is helyet kapnak, amelyeken szakvezetők mesélnek a csillagos égbolt titkairól, valamint a fényszennyezés káros hatásairól. Mindezt úgy, hogy közben a zselici erdők növény- és állatvilágával is megismerkedhetnek a résztvevők.

Weboldal

Zselici Csillagpark
Fotó: Zselici Csillagpark

Szennai Skanzen 

A Zselic egyik ékköve a skanzen, ahová Belső-Somogy és Zselic falvaiból, továbbá a Dráva mentéről telepítettek át lakó- és gazdasági épületeket. A XIX. század második felére jellemző népi építészet sajátosságait magukon hordozó lakóházakon kívül a múzeum látványosságai között megtalálható a vármegye egyik legszebb műemléke, egy 1785-ben épült református templom is. Gazdagon díszített, fakazettás mennyezete, és a férfi padsor előlapján lévő, egyedi sellőmotívum nem mindennapi látványt nyújt. 

Weboldal

Szennai Skanzen
Fotó: Györkő Zsombor

Zselici Csühögő 

Lankásan dombos táj, sasréti erdők és nádasokkal szegélyezett halastavak szépségében gyönyörködhet, aki jegyet vált a Zselici Csühögőre. Az Almamellék és Sasrét között közlekedő, 6 km hosszú útvonalon átrobogó, állatbarát erdei kisvasutat Biedermann báró hozta létre 1901-ben. A csodás panoráma csak a kezdet, Sasrétre begördülve ugyanis az erdei iskola, az ősbükkös és a ma vendégházként funkcionáló vadászkastély mellett is elhalad a járat. A vonatozás nagyjából félórás, és mielőtt visszaindulnátok, érdemes szétnéznetek a környéken. 

Weboldal

Zselici Csühögő
Fotó: Györkő Zsombor

Helyi gasztronómia, Kassai Fogadó 

Kaposvártól 5 kilométerre, a Zselic lábánál fekvő Kaposmérőn, bárki megtapasztalhatja, milyen a hamisítatlan vidéki vendéglátás. A Kassai Fogadó nagy hangsúlyt fektet a helyi alapanyagok felhasználására, mi több, modern konyhatechnológiai eljárásokkal készülő, csárda jellegű ételeihez saját gondozású fűszer- és növénykertből válogat hozzávalókat. Az étterem fontos célkitűzése, hogy az egyes fogásokhoz illő, minőségű borokat megismertesse a nagyközönséggel. Egy eseménydús nap után azonban nem csak a finom falatokért érdemes betérni, hiszen a fogadó négy apartmanjának valamelyikét akár ki is bérelhetik a vendégek.  

Weboldal

Kassai Fogadó
Fotó: Kassai Fogadó

Még több Zselic 

Habár sokak számára a Zselicről a vadregényes táj vagy a fényszennyezettségtől mentes, kristálytiszta égbolt jut eszébe, a természeti értékek mellett sok más hozzátesz még a vidék turisztikai vonzerejéhez. Ilyen például a Kaposmérő határában található, közel 14 hektár területű bölényfarm, valamint a Bőszénfa szívében fekvő szarvasfarm is. Ezenkívül, a kiváló adottságú Kassai-völgyben lelhető fel a világ legjobban felszerelt lovasíjász központja, ahol rendszeresen szerveznek versenyeket és edzőtáborokat, számos sportoló részvételével, szerte a világból. 

Weboldal

Bőszénfai Szarvasfarm
Fotó: Bőszénfai Szarvasfarm