Lassan már úgy hiányzik mindannyiunk számára a zöldellő természet és a szirmos virágok látványa, mint egy pohár víz a sivatagban. A megváltás azonban egy jó pár hétig még várat magára, így addig is merüljetek el inkább hazánk pálmaházainak egzotikus oázisaiban!
ELTE Füvészkert, Budapest
Az igazi dzsungelhangulat nem várat magára az ELTE Füvészkertjében, ahol a pálmaházba belépve azonnal körülvon minket a meleg, páradús levegő, miközben szemünket hatalmas pálmafák vezetik az üvegkupolák felé. A ma látható épület eredetijét még az 1860-as években húzták fel, majd a II. világháborús károkat követően a hatvanas években végezték el a rekonstrukcióját. Azóta 2011-ben újították fel utoljára a csodahelyet, ahol trópusi és szubtrópusi növények hívnak minket egzotikus utazásra.
Monumentális banánok, avokádók, pálmák, citrusok, illetve különleges kaktuszok, orchideák és rovarfogó növények között kalandozhatunk itt járva. Ha pedig felfedeztünk minden egyes növényt, akkor a Viktória-ház a kert egyik legnagyobb kuriózumával, az amazóniai tündérrózsával – amelynek levelei akár egy felnőtt embert is elbírnak – vár minket.
1083 Budapest, Illés u. 25. | Weboldal | Facebook

Fővárosi Állat-és Növénykert pálmaháza, Budapest
Szintén hosszú múltra tekint vissza a Fővárosi Állat- és Növénykert pálmaháza, amely 1912-ben tárta ki kapuit a kíváncsi szemek előtt. Az épületet eredetileg növényháznak tervezték, ám helyet kapott benne egy terrárium, illetve alatta hazánk első, jelentősebb édesvízi akváriuma is. Sajnos a II. világháború bombázásaiban szinte minden odalett, így ma már aligha láthatjuk a régi növényeket.
Ám szerencsére azóta az épülettel együtt a fajállományba is új életet leheltek, így jelenleg több ezer növényegyed között barangolhatunk a pálmaházba belépve. A hely kuriózumát pedig a trópusi különlegességek mellett tovább fokozza, hogy az állatok és növények együtt élnek a patinás épületben. Ennélfogva többek között lajhárokra, oroszlánmajmocskákra vagy akár tatukra is lelhetünk a helyen.
1146 Budapest, Állatkerti krt. 6-12. | Weboldal | Facebook

Festetics-kastély pálmaháza, Keszthely
A magyar tenger nyugati csücskének megannyi kincse között ott rejlik egy egzotikus oázis is, amelyet igazi, főúri pompával körülölelve tekinthetünk meg. Hiszen az utunk a Festetics-kastély kertjén át vezet el a pálmaházba, melyet még 1880-ban gróf Festetics (II.) Tasziló építtetett a francia H. Cels tervei alapján.
Az évek során több felújításon is átesett, üvegtetős építményben eredetileg a nagyobb pálmákat, dézsás növényeket gondozták, jelenleg pedig a trópusok világa elevenedik meg benne. A zöld növények között lépdelve pálmák, orchideák, banánfák keresztezik utunkat, amelyet érdemes a kaktuszház felé is irányítani, ha erre járunk.
8360 Keszthely, Kastély u. 1. | Weboldal | Facebook

SZTE Füvészkert, Szeged
A százéves múltra visszatekintő, hazánk egyik legnagyobb botanikus kertjének címével büszkélkedő szegedi füvészkertben több ezer különleges növényfaj hív minket földrészeken és flórákon átívelő kalandra. A 17 hektáron elterülő Kánaánba pedig nem csupán akkor érdemes ellátogatni, amikor már minden bimbózó virágszál kinyílt. Ugyanis a trópusi, valamint a mediterrán és szubtrópusi üvegházakban zöldellő természetre lelhetünk az év bármely szakában. Míg az egyikben a Földközi-tenger környékén fellelhető növényeket vehetjük szemügyre, addig a másikban az esőerdők és a trópusok világában merülhetünk el.
6726 Szeged, Lövölde út 42. | Weboldal | Facebook

Nemzeti Botanikus Kert, Vácrátót
Hazánk leggazdagabb élőnövény-gyűjteményét köszönhetjük a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertnek, ahol a tájképi kert kincsei mellett az üvegházak szépségeit is élvezhetjük. A Pálmaházban trópusi növények törnek az ég felé, az Orchidea- és Broméliaházban a szubtrópusokon honos golgotavirágok díszelegnek az orchideák mellett, míg a Kaktusz- és Pozsgásházban a sivatagi élet növényei kápráztatnak el. Mindez pedig egyet jelent azzal, hogy hatalmas pálmatörzsek, valamint a trópusi erdők lombkoronájában élő kuriózumok között barangolva gyönyörködhetünk a távoli világok flórájában, ha Vácrátót felé vesszük az irányt.
2163 Vácrátót, Alkotmány út 2-4. | Weboldal | Facebook
