Virágos Budapest: 5 virágba borult arborétum és botanikus kert a fővárosban

Végre valahára beköszöntött a tavasz, Budapest pedig ezzel együtt a szivárvány megannyi színében pompázó virágrengeteggé vált. Összegyűjtöttük nektek, hogy hol érdemes egy pihentető sétát tenni ebben az időszakban. Kellemes andalgást!

Budai Arborétum

A Szent István Egyetem Kertészettudományi Karának Villányi úton megbúvó, 7,5 hektáros arborétumának növényzete minden évszakban más arcát mutatja, de tavasszal különösen érdemes egy kellemes sétát tennünk a területén. Az arborétum legrégebbi részeit még 1893-ban építették meg és telepítették be növényekkel, majd szépen lassan hazánk egyik leggazdagabb növényállományával büszkélkedhető arborétumává vált. Áprilisban a japán cseresznyefa virágzása kerül főszerepbe, amelynek lenyűgöző látványában elmerülve megfeledkezhetünk a mindennapi gondjainkról. Április 6-án, 7-én, 12-én és 13-án vezetett séták során ismerhetjük meg közelebbről az élénk rózsaszínű virágba borult fákat, a tarka tulipánokat, a kertet és annak történetét. Fontos tudnivaló, hogy a Budai Arborétumba a belépés ingyenes, a helyszíni vezetésre viszont jegyet kell váltanunk.

1114 Budapest, Villányi út 29-43. | Weboldal

Fotó: Dornics Szilvi

ELTE Füvészkert

Budapest első és egyben legkedveltebb zöldterülete egyértelműen a VIII. kerületben található ELTE Füvészkert. Már sok éve hagyomány náluk az évente megrendezett Sakura ünnep, amely a japán cseresznyefa áprilisi virágzásához és Japán tradicionális ünnepéhez, az Ohanamihoz kapcsolódik. Idén április 6-án, 7-én, valamint 13-án és 14-én ismét takarókra telepedve piknikezhetünk a Füvészkertben, a sakura fák virágzásában gyönyörködve. Ezen a két hétvégén további izgalmas, autentikus japán programokkal is készülnek a látogatóknak: lesz japán nyelvóra, zene, harcművészeti és fegyverbemutató, Go oktatás, koncertek, ikebana kiállítás és workshop is.

1083 Budapest, Illés utca 25. | Weboldal

Fotó: ELTE Füvészkert Facebook

Soroksári Botanikus kert

Budapest belvárosától néhány kilométerre várja látogatóit már több mint 60 éve a Soroksári Botanikus Kert, amelynek az oktatás mellett hatalmas szerepe van a botanikus kutatások segítésében is. A kert legértékesebb és egyben legsérülékenyebb része a láprétrezervátum, ahol 12 hektáron őrzik ritka és védett növényfajok nagy egyedszámú populációit annak érdekében, hogy minél tovább fennmaradhassanak az utókornak. A virágos láprét az év különböző szakaszaiban mindig más arcát mutatja, de tavasztól őszig a legszebb, ezért érdemes ilyenkor ellátogatni hozzájuk.

1238 Budapest, Túri István út 2. | Weboldal

blank
Fotó: Soroksári Botanikus Kert Facebook

Zuglói Japánkert

Hazánk egyik első japánkertjét a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum névadó kertésze és tanára tervezte és építtette 1928-ban. Néhány évvel később a japán császári család tagjai, Takamacu herceg és felesége is megfordultak a távol-keleti paloták kertjeit megidéző parkban, amely annyira megtetszett nekik, hogy végül jó néhány növényt adományoztak a Zuglói Japánkertnek. Ezek a növénycsodák a mai napig megtekinthetőek, április 20-án pedig a Japánkerti nap jóvoltából akár vezetett sétákon is részt vehetünk a helyszínen, csakúgy, mint a japán kultúrához kapcsolódó szakmai előadásokon és játékos programokon. Ne hagyjátok ki!

1149 Budapest, Kövér Lajos utca 1. | Weboldal

blank
Fotó: Egy jó kép az utazásról – Németh Kriszti

Budakeszi Arborétum

A Budai Tájvédelmi Körzet déli határában elterülő Budakeszi Arborétum évről évre növekvő flórája és a mocsári teknősök paradicsomaként szolgáló, erdei tava a kirándulók minden gondját elfeledteti egy rövidke időre. Márciusban teljes pompájában nyitotta meg újra kapuit az arborétum, ahol egészen október végéig újra gyönyörködhetünk a sokszínű természetben. A kisebbeket egy jól felszerelt játszótér, madárház és állatsimogató csábítja a természet tanulmányozására, de szerencsére négylábú társainkat sem kell a négy fal között hagyni a parkba induláskor.

2092 Budapest, Erzsébet puszta | Weboldal

blank
Fotó: Budakeszi Arborétum Facebook

Hazánk legszebb angolparkjait is érdemes felfedezni: