30+ kihagyhatatlan hétvégi, nőnapi program Budapesten – 2024. március 6-10.

Sokszínű hétvégi programok várnak benneteket Budapesten ezen a héten is. Az események közt találtok filmfesztivált, koncertet, nyüzsgő vásárt, illetve családi és nőnapi programokat is.

Többnapos hétvégi programok Budapesten 

Amerikai Palacsinta Napok a Piskótában (2024. március 7-8.)

Ugorjatok be egy frissen sült amerikai palacsintára a Piskótába március 7-én és 8-án! Minden egyes palacsinta glutén- és tejmentesen készül, csak ezen a két napon!

Facebook-esemény >>

Budapesti Építészeti Filmnapok (2024. március 7-10.)

A Kortárs Építészeti Központ szervezésében megvalósuló Budapesti Építészeti Filmnapokra idén március 7-10. között kerül sor a Toldi Moziban, immár 16. alkalommal. A fesztivál idén az emberi történetekre fókuszál, és az épületek, városok mögött álló kreatív, elhivatott szakembereket hozza helyzetbe.

Weboldal >>

hétvégi programok Budapest
Fotó: filmnapok.kek.org

Nőnapi tulipánvásár a Normafán (2024. március 8-10.)

Március 8-10. között virágba borul a Normafa Síház és a tavasz hírnökével, a tulipánnal töltik meg tereiket Nőnap alkalmából. Ezeken a napokon egy kicsit kiszakadhatunk a mindennapi rohanásból, hogy a Normafa festői környezetében ünnepeljük a lányokat és nőket. A hétvége zárásaként pedig vasárnap egy tavaszköszöntő brunchra invitálnak titeket.

Facebook-esemény >>

Nőnapi garázsvásár a Nosban (2024. március 8-10.)

Ismét kinyitják a csodagarázst: március 8. és 10. között újra lehetőségünk van a NOS kincsek között válogatni. Nőnapi tematika, csomó csajos cucc – és persze a szokásos, széles választék. Nőnap alkalmából egy szál virággal is megajándékoznak majd mindenkit.

Facebook-esemény >>

Egy új hely kipróbálása is szuper hétvégi program lehet: 

Oscar Weekend // Bem Mozi (2024. március 9-10.)

A 96. Oscar-gála előtti hétvégén több filmet is megnézhettek a díjra jelölt alkotások közül a Bem Moziban. Többek között elcsíphetitek a Chihiro, a Totoro és A vándorló palota alkotójának új filmjét, illetve az elsöprő sikert arató romantikus filmet, az amerikai-dél-koreai koprodukcióban létrejött Előző életek c. művet is műsorra tűzik.

Részletes program >>

Fénydóm – Fényművészet a Biodómban (2024. március 1-17.)

A Biodóm egy igazán különleges fényművészeti eseménynek ad otthont március 1. és 17. között. Ez lesz az első alkalom, amikor a Biodóm belső terei a nagyközönség számára is bejárhatóak lesznek. Az INOTA fesztivál kurátorai a teret hazai és nemzetközi művészek helyspecifikus installációival és vetítéseivel gondolják újra. A 1,5-2 órás látogatói élmény során a vendégek immerzív élményben részesülnek a jellegzetes terekben, ahol kortárs médiaművészek által alkotott tartalmakkal találkoznak.

Facebook-esemény >>

Nézzetek be velünk a varázslatos Fénydómba:

Szerdai programok Budapesten (2024. március 6.)

Nőnap a Marczin 

Az idei tavasz beköszöntével szeretettel várnak minden II. kerületi hölgyet a Marczibányi Téri Művelődési Központba nőnapi rendezvényükre március 6-án 18.00 órakor. Ezen a különleges napon egy kicsit kiszakadhatunk a mindennapi rohanásból, hogy együtt ünnepeljük a női közösséget, erőt, és azt a művészi kreativitást, amely pótolhatatlan értékeket teremt mindannyiunk számára. A belépés díjtalan, azonban regisztrációhoz között. Részvételi szándékotokat az információ@marczi.hu email címen vagy 36 (1) 212-2820 telefonszámon, illetve személyesen az infópultban tudjátok jelezni.

Facebook-esemény >>

Népzenészek Jimi Hendrixet játszanak

Három népzenész gondolt egy nagyot, mivel szeretik ezt a zenét is, megmutatják hogyan szól a saját hangszereinken.

Facebook-esemény >> 

Csütörtöki események a fővárosban (2024. március 7.)

NőkNapja // Napfonat + Noémo nagyzenekar // Turbina 

Két, női dalszerzőkből álló formáció ad koncertet és mesél a női sorsról március 7-én, a Turbinában. Elsőként a Napfonat női a cappella együttes lép színpadra, hogy energikus harmóniájukkal elkápráztassák a közönséget. Őket a modern indie-folkot játszó Noémo nagyzenekar követi versszerű dalaival.

Facebook-esemény >>

microdosemike + Random Falunap Projekt // Tütü Tangó

A microdosemike egy hattagú fúziós zenekar. A különböző hangszerek zenei stílusa más és más zenei formanyelvet képvisel. A törzsi basszus ,és jazz dobtémákra épülő pszichedelikus billentyű hangzáson, kényelmesen elterülő smooth trombita, valamint magyar és keleti népzenékből merítő szaxofon szólamokat varázsszőnyegként támogató sivatagi gitármenetek húzóereje emeli egy eklektikus, egyedi szintre az atmoszférát. Vendég: Random Falunap Projekt.

Facebook-esemény >> 

LP: Love Lines World Tour // Budapest Aréna 

Két Parkos fellépése után LP 2024. március 7-én a Budapest Arénában ad koncertet! Erőteljes énekhangjával, társadalmi konvenciókat felrugó attitűdjével és intelligenciájával, amely az erős érzelmeket szárnyaló popdalokká alakítja, LP generációja egyik legkedveltebb énekes-dalszerzőjévé vált az egész világon.

Jegyvásárlás >>

Nőnapi programok Budapesten (2024. március 8.)

Nők a siker nyomában

Március 8-án, a Fiumei úti Sírkert ingyenes sétáján olyan hölgyek történetei elevenednek meg, akiknek álmai megvalósításában semmi sem szabott határt. A 1,5-2 órás séta alkalmával megismerhetitek többek között Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő küzdelmeit, Rotschild Klára divatbirodalmának titkait, de bepillantást nyerhettek a nőnevelésben és az irodalmi pályán is jeleskedő, sikeres életutat bejáró nők életébe is.

Tovább az eseményre >>

hétvégi programok Budapesten
Fotó: Németh Kriszti – Egy jó kép az utazásról

Apertúra: Cucli

Hogy miről is van szó? Az Apertúra társulat éppen kapható írói/rendezői fogják magukat és egész nap híreket olvasnak, hogy a megfelelőt kiválasztva, egyetlen éjszaka alatt darabot írjanak belőle. Másnap reggel 10-kor olvasópróba, aztán jön a fény-hang-jelmez-díszlet (már ha van rá idő) és este 18:45-kor premier, először és utoljára. Nem tud nem aktuális lenni. De nem vicces sem. Mindenesetre játékos, mindenki számára.

Facebook-esemény >> 

BOWIE Acoustic: Love and death + Beat On The Brat 1976-1984 Girls Special // 101 Klub

Nőnap alkalmából egy rendhagyó tematikával érkezik a David Bowie dalait akusztikus feldolgozásban játszó Cosmic Maze duó a 101 Klubba: szerelem és halál. A koncert után a Beat On The Brat csapata a 1976-1984 közötti időszak – főként női – előadóitól válogat majd gyöngyszemeket.

Facebook-esemény >> 

Ripoff Raskolnikov & Nagy Szabolcs duó koncert // MáraiKör

A duó dalai az emberi érzelmek teljes spektrumát lefedik, mint a szerelem, az utazások, a mindennapok gondjai, szenvedély, veszteség, szépre való törekvés és az életéhség.

Facebook-esemény >> 

Csókolom // Turbina

A Csókolom együttes nem aktív, de néha-néha azért koncertezik. Pár új számmal is készülnek, lesz köztük koppintás is. Megy a Zsuzsivonat, kattognak a kerekek.

Facebook-esemény >> 

Szombati programok Budapesten és környékén (2024. március 9.)

Bográcsparty és főzőverseny a Hello Budában 

Március 9-én, szombaton újabb izgalmas gasztrokaland vár rátok a Hello Budában! Tíz csapatnak adnak lehetőséget, hogy megmutassák, milyen pazar ételt alkotnak bográcsban. Akár egyedül, akár csapattal érkeztek, várják a jelentkezéseket! A szakmai zsűri kóstolóbíróként is jelen lehettek, és szavazhattok, hogy melyik csapat érdemli meg leginkább a díjazást.

Facebook-esemény >>

Tavaszi Pátyi Pincehegyi Nyitogató

Ha szeretnél kikapcsolódni, beszélgetni, finom borokat ízlelni, jó kávét inni, és mellette szuper ételeket kóstolni, akkor a Pincehegyen van a helyed!

Facebook-esemény >> 

budapesti programok a hétvégén 2024 március
Fotó: Pátyi Pincehegyi Közösség Facebook

Sportolónők, apácák, filmrendezők – Nők útja a Parlamentbe

Míg az első világháború után a nők Európa-szerte egyre elismertebbé váltak, megjelentek nemcsak a munkahelyeken, de a közéletben és a politikában is, addig Magyarországon a Horthy-korszak igyekezett a nőket visszaküldeni a tűzhely mellé, hogy honleányi és anyaszerepeiket láthassák el. Nemcsak Európában, de Magyarországon is voltak olyan nőalakok, akik ebbe nem nyugodtak bele. Március 9-én, a Sétaműhely vezetett sétáján nemcsak róluk lesz szó, hanem az első női filmrendezőkről, élsportolókról, alkotókról és politikusokról is.

 Tovább az eseményre >>

Csipke és csokoládé – Asszonysorsok a Budai Várban

Márciusi hétvégék alkalmával érdemes lesz felkapaszkodni a Budai Várba, ahol a Budai Várséták programján a budavári nők kerülnek főszerepbe. A 2 órát felölelő vezetett séta bátrabbnál bátrabb nők történeteiből szemezget majd, akár az elithez tartozott, akár a várba született, akár nem. A sétán egyetlen kérdés sem marad megválaszolatlan, többek között az sem, milyen titkos süteményrecepttel kedveskednek majd a programon résztvevőknek.

 Tovább az eseményre >>

budapesti programok a hétvégén 2024 március
Fotó: Németh Kriszti – Egy jó kép az utazásról

Bátor nők Budapesten – A tudomány úttörői a Tisztviselőtelepen

Március 9-én és 16-án közel 50 évet felölelő időutazában lehet részetek Bálint Lilla vezetett sétáján. A főváros sem nélkülözte ugyanis a bátor, elhivatott nőket, akik minden akadály ellenére is tudtak érvényesülni és létrehozni, alkotni valami újat az utókornak. Ezen a programon a Tisztviselőtelep félelmet nem ismerő hölgyei és történetei kerülnek főszerepbe, élén Hugonnai Vilmával, Dienes Valériával és a környék más legendás nőalakjaival.

Tovább az eseményre >>

Bauhaus Budán | Pasarét legszebb házainak története 

Nőnap alkalmából ingyenes helytörténeti sétára várják az érdeklődőket Budapest egyik leghangulatosabb környékére, Pasarétre. A 1,5-2 órát felölelő sétán feltárul majd a városrész, valamint a különleges épületeket rejtő Napraforgó Utcai Kísérleti Mintatelep története. A 15:30 kezdődő séta a Napraforgó utca 11. elől indul és a Páduai Szent Antal Plébániatemplomot is útba ejti.

Facebook-esemény >>

tavaszi programok Budapest
Fotó: Őrsi Gergely Facebook-oldala

Lányok, fiúk // Marczi

Dennis Kelly brit drámaíró erős női karakterre írt történetét hozza el a magyar közönségnek a Loupe Színházi Társulás. Az egyszemélyes, kiszámíthatatlan fordulatokra építő stand-up tragedy Horváth János Antal fordításában és rendezésében, Lovas Rozi lehengerlő előadásában kel életre, és egyszerre ígér humorral teli és megrendítő pillanatokat.

További infók >>

További remek színházi programok Budapesten: 

Budapesti programok vasárnap (2024. március 10.)

Barlangok hónapja: Pál-völgyi-barlang extra szakvezetéses túra 

A barlangok hónapja keretében a legismertebb és a ritkán látogatható, védett földalatti kirándulóhelyeket csodálhatjuk meg kedvezményesen idén márciusban. Ehhez csatlakozott a Pál-völgyi-barlang is, ahol szakvezetéses túrákon vehetünk részt március 10-én, 17-én, 23-án és 30-án. A már szinte hagyománnyá vált Barlangoljunk! programsorozat idén is hazánk különleges barlangjainak népszerűsítését tűzte ki céljául.

Facebook-oldal >>

blank
Fotó: Pál-völgyi-barlang Facebook

WAMP Design Vásár a Néprajzi Múzeumban 

Március 10-én újra WAMP Design vásár, ezúttal a csodálatos Néprajzi Múzeumban! A WAMP egy olyan közösségi hely, ahol találkozhat egymással alkotó, vásárló, fiatal, családos, kreatív szakember és érdeklődő laikus, ezáltal a dizájn nem egy elvont művészeti fogalomként jelenik meg, hanem egy izgalmas lehetőség, ami becsempészhető az emberek mindennapjaiba. A WAMP Magyarország egyik legnagyobb és leghosszabb ideje designnal foglalkozó magánkezdeményezéseként kiemelt hangsúlyt fektet az általa közvetített társadalmi felelősség- és értékvállalásra is: a fast fashion és a plázák ellensúlyozójaként egy fenntartható, emberközpontú alternatívát teremt havi rendszerességű vásárjaival. A látogatókat ingyenes belépéssel a 2. emeleti rendezvényterembe várják. A vásár gyerek-és kutyabarát!

Facebook-esemény >>

Vintage Vásár – Garázsvásár a Nyolckerben

Március 10-én Vasárnap kincsvadászatra invitál benneteket az Industrial Lamp Budapest csapata. Szerezd be álmaid „mindenét” kedves és megbízható árusoktól, akiktől nemcsak új tárgyakat, hanem azokkal együtt múltat és történetet vihettek haza. Használtan vásárolni nemcsak környezetbarát, fenntartható, hanem élmény és kaland is!

Facebook-esemény >>

blank
Fotó: Industrial Lamp Budapest Facebook

Szécsi Pál 80. emlékkoncert // Budapest Aréna (2024. március 10.)

Korának egyik legnagyobb magyar sztárja, a bársonyos hangú énekes, a „nők bálványa”, azaz Szécsi Pál idén márciusban lenne 80 éves. Az egykor több millió rajongó által ünnepelt ikonnak állít emléket 2024. március 10-én a Szécsi Pál 80 emlékkoncert a Budapest Arénában, felidézve a legnagyobb slágereit, mint például a Csak egy tánc volt, az Egy szál harangvirág, a Gedeon bácsi, a Karolina vagy a Két összeillő ember, olyan ismert előadók tolmácsolásában, mint Miller Zoltán, Nagy Sándor, Pál Dénes és Serbán Attila.

Jegyvásárlás >>