9 igaz történeten alapuló film zenészekről, akik felforgatták a világot

Összegyűjtöttünk nektek kilenc közelmúltban készült igaz történeten alapuló és dokumentumfilmet, amik az elmúlt 50 év művészetét meghatározó zenészek életét mutatják be.

legjobb igaz történeten alapuló filmek zenészekről 2024
Rami Malek a Freddie Mercury életét bemutató filmben

Bob Marley: One Love (a mozikban)

A film egy ikon életét és zenéjét ünnepli, aki nemzedékeket inspirált üzenetével, mely a szeretetről és az egységről szól. A mozivásznon először láthatjuk Bob erőteljes történetét, ahogy a hányattatásain felülkerekedve végigjárja forradalmi zenéjének útját.

Rocketman (Apple TV+)

A Rocketman azt a hihetetlen, hullámhegyekkel és -völgyekkel teli életutat mutatja be, melynek során a félénk zongorista csodagyerek Reginald Dwightból világszerte ismert szupersztár, a popkultúra egyik legnagyobb ikonja lett Elton John néven. A magával ragadó filmbe zseniális kreativitással épülnek be az énekes legjobb dalai.

Respect

Aretha Franklin kislányként apja templomának kórusában énekelt, évekkel később pedig már világszerte ünnepelt sztárként tündökölt. A film lenyűgöző igaz történet a zene egyik emblematikus alakjáról, útjáról, egyéni hangjának kereséséről.

Bohém rapszódia (Netflix)

Freddie számára minden adott volt, hogy a siker messziről elkerülje, mégis ő lett a világ egyik legkedveltebb énekese. A Bohém rapszódia a Queen és rendkívüli frontembere elképesztő sikertörténetét meséli el. Megismerhetjük a forradalmi hangzású zenekar üstökösszerű felemelkedését, betekinthetünk Mercury botrányainak részleteibe, majd tanúi lehetünk a Queen dicső újraegyesülésének, amikor is a Live Aid jótékonysági rendezvényén a rocktörténelem egyik legnagyszerűbb koncertjét adták.

I Wanna Dance With Somebody – A Whitney Houston-film (HBO Max)

Csak egy átlagos, helyes gimnazistalány: csak éppen generációjának legjobb hangja az övé. Whitney Houston a neve. Számára természetes az éneklés, mindenki másnak pedig csoda, amikor hallja. Egy lemezcég menedzsere felfedezi, és attól kezdve neki nincs más dolga, minthogy énekeljen… és kibírja mindazt, ami a hirtelen rászakadó világsikerrel együtt jár: a népszerűséget, a gazdagságot, a rengeteg koncertet, a belőle meggazdagodni vágyókat meg a számtalan kísértést.

Elvis (Netflix, HBO Max)

A legendás Elvis Presley élete, ahogy még sosem láttuk: titokzatos menedzsere, a magát csak „ezredesnek” szólíttató Tom Parker szemén keresztül. A két férfi közti különös, sokat változó kapcsolat (néha barátság, néha gyűlölet) több mint 20 évig tartott.

A legjobb új dokumentumfilmek zenészekről

Billie Eilish: Kicsit homályos a világ (Apple TV+)

A kivételes tinédzser, Billie Eilish világába bensőséges bepillantást nyújtó dokumentumfilmben a díjnyertes filmes, R.J. Cutler turnén, a színpadon és otthon, családi körben követi nyomon Billie-t, miközben a bemutatkozó album megírása és felvétele komoly változásokat hoz a sztár életébe.

Moonage Daydream (HBO Max)

Az Oscar-díjra jelölt filmrendező, Brett Morgen magával ragadó élményt nyújt ezzel a filmmel David Bowie életéről és rejtélyes örökségéről.

Tina (HBO Max)

Tina Turner bepillantást enged életének számos olyan pillanatába, amit eddig még soha nem láthattunk. A film az R&B királynőjétől, az 1980-as évek rekordokat döntögető hatalmas koncertjeiig kíséri végig az énekesnő karrierjét, megmutatja belső vívódásait és néhányat élete legszemélyesebb pillanataiból, hogy kirajzolja a modern zenetörténelem egyik legmeghatározóbb és legnagyobb hatású előadóművészének portréját.

Korábbi igaz történeten alapuló filmek zenészekről: