10 csodás látnivaló és program a Balatonnál, amely télen is a magyar tengerhez csábít

A Balaton vidéke igazi ékszerdobozként rejti magában a szebbnél szebb látnivalókat, valamint a jobbnál jobb programokat, és ez télen sincs másképp. A beltéri programokon túl legyen szó egy-egy rövidebb túráról, festői panorámáról, vagy épp néhány izgalmas kültéri kalandról, a hidegebb hónapokban is érdemes mindegyiket feltűznünk a bakancslistánkra.

Szigligeti vár

Egy vulkanikus hegy kúpján, a Balaton egyik legszebb ékköveként áll a Szigligeti vár, amelyet még az 1260-as években kezdtek el építeni a pannonhalmi bencések irányítása alatt. Majd a török támadások idején a híres törökverő, Palonai Magyar Bálint védte az erődöt, amelyet a törököknek sohasem sikerült elfoglalniuk. Végül a vár vesztét a XVII. század fordulóján egy tűzvész, illetve I. Lipót császári rendelete okozta, amelyet követően hatalmas rombolásokat végeztek a területen.

Napjainkban a renovált építmény falai mellett járva elképesztő panoráma vár ránk, míg a középkori várak életéről a belső kiállítóterek mesélnek a barokk konyhával, valamint a vár lábánál található fegyverkiállítással és várgalériával együtt. A téli hónapokban pedig még egy mesés kilátással megspékelt korcsolyapályát is találunk a vár tövében.

8264 Szigliget, Kisfaludy utca 26. | Weboldal | Facebook

Fotó: Kiss Csabáné

Számos lenyűgöző korcsolyapálya vár rátok a Balatonnál:

Haláp tanösvény, Zalahaláp

A Balaton-felvidéken sorakozó tanúhegyek között egyedi formájával tűnik ki a Haláp-hegy, amelynek az egykoron koporsó formájú felső része szinte teljesen tovatűnt az itt folyó bányászati tevékenységek következtében. Bár a hegy egy része már nincs meg, mégis megannyi csodára lelhetünk a területen kanyargó, 3 kilométer hosszú tanösvényt bejárva. A 10 megálló során sűrű erdő, sziklafallal körülvett kráter, Stonhenge-t idéző sziklaformációk kápráztatnak el minket, miközben minél többet megtudhatunk az itteni bazaltformációkról és élővilágáról. Később egy meredek lépcsősort megmászva, 360 fokos panoráma vesz le a lábunkról. A zalahalápi kirándulás egy könnyű, családbarát túrát ígér, ám a kijelölt útról nem tanácsos letérni.

blank
Fotó: Aktív Magyarország

Lengyel-kápolna, Hegymagas

A Szent György-hegy déli oldalán, a szőlőtőkék közül magaslik ki a környék egyik legszebb ékköve, a nemrégiben felújított, barokk stílusú kápolna, amelyet a Lengyel család építtetett 1760 körül, majd 1880-ban egy toronnyal is gazdagodott az épület. A történelem viharos századait csodával határos módon átvészelte az épület, így egy gondosabb felújítást követően máig eredeti pompájában áll a 215 méteres magas domboldalon. Belsejében mesés, fából faragott, barokk-rokokó oltárt és tölgyfából készült rokokó stílusú padokat láthatunk, az orgonakarzat mellvédjén pedig bibliai jelentek festményeit csodálhatjuk meg.

Kint, a kápolna mellől ámulatba ejtő panoráma nyílik Szigliget és a Balaton felé. Ha pedig egy hosszabb túrára vágynánk, akkor a Lengyel-kápolna előtti parkolóban hagyva autónkat a csodás és egyben kalandos Bazaltorgonák tanösvényt is felfedezhetjük.

blank
A Lengyel-kápolna a felújítás előtt / Fotó: Kerekes Norbert

Kőhegyi-kilátó, Zamárdi

Zamárdi felett emelkedik a szelíden hullámzó Kő-hegy, amely nevét a környék dombjai közül egyedül itt található, a talajból kiálló kövekről kaphatta valószínűleg. Ha Szamárkőtől indulunk utunkra, akkor egy hangulatos, pincesorok mellett vezető útvonal visz fel minket a Kő-hegy 219,8 méteres tetejére, ahol egy 2000-ben épített kilátó biztosítja a jó rálátást a pazar panorámára. Ugyanis innen nemcsak a Balaton víztükrének csillogására, hanem az északi part tanúhegyeire és a Tihanyi-félszigetre is ráláthatunk.

blank
Fotó: Györkő Zsombor

Kishegy, Balatonlelle

Nemcsak a Balaton vidékén, hanem az egész országban is az egyik legjobb bortermelői terület a Kishegy, amely számos programlehetőséget rejt magában. Utunk elején szinte azonnal a Garamvári Szőlőbirtok köszönt minket, majd továbbhaladva különböző pincészetek ajándékoznak meg az isteni italaikkal. De bármennyire is maradásra késztetnek minket a mennyei ételek és borok, érdemes utunkat folytatni, hisz fentebb a Szent Donát-kápolna bájos épülete vár ránk. A kápolnától pedig az itteni Parkerdő kiterjedt erdősége a nyugalom szigeteként csalogat el minket. És ha ez nem lenne elég, akkor egy panorámateraszra is lelhetünk a Kishegy 300 méteres magasságában, ahol csodás panoráma tárul elénk.

blank
Fotó: Györkő Zsombor

Folly Arborétum és Borászat, Badacsonyörs

Mintegy 120 éve már, hogy Dr. Folly Gyula fenyőcsemetékkel népesítette be a Tapolcai-medence mára lenyűgöző arborétumává vált birtokát. Ugyanis napjainkra az egykor 0,4 hektár kiterjedésű terület 5 hektárra bővült, amelyet már a negyedik Folly-generáció gondoz teljes szívvel és lélekkel. Ide érkezve több száz fenyő között barangolhatunk és ismerhetjük meg a négy világtáj fenyőit, de akár túravezetővel is körbejárhatjuk a tanösvényt.

A rövidebb, téli nappalok se szegjék kedvünket, bátran útnak indulhatunk, hisz esténként fényfestéses kerti sétákon is részt vehetünk. De szabadulószoba is vár a kicsikre és nagyokra egyaránt, ha pedig bemenekülnénk a zimankó elől, akkor az étterem szezonális kínálata, valamint a borászat legfinomabb palackjai kápráztatnak el minket.

8257 Badacsonyörs, Kápolnavölgyi út 25. | Weboldal | Facebook

blank
Fotó: Folly Arborétum és Borászat (Facebook)

Tamási Parkerdő és Vadaspark

A hét minden egyes napján, napkeltétől napnyugtáig nyitva állt előttünk a Tamási Parkerdő, amelynek a 20 hektár kiterjedésű területén kalandozhatunk egy mesés erdei környezetben, ahol dámszarvasok, gímszarvasok, muflonok és vaddisznók vendégeskednek. Őket földbe süllyesztett, speciális üveggel ellátott leskunyhóból csodálhatjuk meg, miközben a vadak nem látnak minket. Ezenfelül a parkerdő tanösvénye nyújt még közelebbi bepillantást az erdő növény- és állatvilágába.

7090 Tamási, Miklósvári Parkerdő | Facebook

blank
Fotó: Tamási Parkerdő és Vadaspark (Facebook)

József Attila Emlékház, Balatonszárszó

Balatonszárszón lelhetünk rá arra a házra, ahol József Attila életének utolsó hónapját töltötte. Ekkor még Horváth-kert panziónak hívták az épületet, ahol az elismert költő és nővérei két szobát béreltek, s a művész innen indult útnak az utolsó estéjén.

Jelenleg az egykori panzió egy izgalmas, s nem mindennapi kiállításnak ad otthont, mindezzel József Attilára emlékezve. Ugyanis rokonok, egykori szerelmek visszaemlékezései, pszichológiai vizsgálatok és feljegyzések által elevenedik meg előttünk a költő személyisége az Idesereglik, ami tovatűnt című kiállításon. Illetve további élményeket ajánl az irodalom kedvelőinek a Vers Utca nevű tematikus sétaút is, amely a városhoz kapcsolódóan a klasszikus és kortárs magyar költészet legnagyobbjait mutatja be.

8624 Balatonszárszó, József Attila u. 7. | Facebook

blank
Fotó: KulTúrázó

Nagyi Kertje Teaház és Étterem, Aszófő

Ha inkább bekuckóznánk a kinti hideg elől, akkor az otthonunk melegét megidézve vár ránk ez az aranyos teázó és étterem egy icinyke-picinyke faluban, Aszófőn. A Nagyi Kertje Teaházban százféle teakülönlegesség közül választhatunk, ha a lelkünket egy forrón gőzölgő, finom itallal melegítenénk fel. Ám ha megéheztünk, akkor sem maradunk itt hoppon, ugyanis libamájtól kezdve süllőfilén és kenyérlángoson át egészen a különböző süteményekig megannyi kisebb-nagyobb fogás közül választhatunk.

8241 Aszófő, Remete u. 2. | Weboldal | Facebook

blank
Fotó: Nagyi kertje Teaház és Étterem (Facebook)

Pláne Badacsony

A nyár hangulatának egy kis szeletét télen is visszacsempészhetjük a balatoni kiruccanásunkba a Pláne Badacsonynak köszönhetően, amely a környék egyik leghangulatosabb borteraszaként híresült el. A terasz melletti, a vendéglátóhelynek otthont adó épületet még az ötvenes években egy Ybl-díjas építész, Callmeyer Ferenc tervei alapján építették, s 2016-ban újították fel a Pláne Badacsony számára. Borbár lévén megannyi finomabbnál finomabb bor sorakozik polcaikon, a palackok között pedig kizárólag helyi termelők kincseit találhatjuk meg.

Jelenleg csupán pénteken és szombaton tart nyitva a hely, azonban rendszeresen szerveznek Pláne péntekeket, amikor a borvidék hegyeinek nedűit ismerhetjük meg közelebbről, borkóstolók keretében.

8261 Badacsonytomaj, Park u. 18. | Facebook

blank
Fotó: Pláne Badacsony borterasz (Facebook)

Rossz idő esetén további beltéri programokról itt olvashattok: