A Krisztina körút 55. számú irodaháza előtt elhaladva ma már se hírét, se hamvát nem találhatjuk Karátsonyi Guidó fényűző épületének, pedig egykoron a város legnagyobb, Buda legdíszesebb palotája állt a szocreál tömb helyén. A Karátsonyi-palota a XIX. században Buda ékszerdobozaként tündökölt, s hatalmas színháztermével, elképesztő műkincsgyűjteményével, valamint felejthetetlen báljaival beleírta magát a város történetébe.
Kik voltak Karátsonyiék?
Az örmény származású család a ma már szerbiai Beodrán alakította ki birtokközpontját, majd a XIX. századra oly nagy vagyonra tett szert, hogy már akkoriban legendák regéltek a gyémántokkal, arannyal és drágakincsekkel teli pincéjükről. A Karátsonyiak grófi ágát Guidó alapította, akinek a nevét a kor egyik legjelentősebb művészetpártolójaként őrzik, hisz több százezer forintra rúgó alapítványok, illetve számos nagylelkű adomány fűződik személyéhez.
Guidó mecénási tevékenysége által születhetett meg több jelentős, magyar irodalmi alkotás is, köztük az Arany János által fordított Arisztophanész vígjátéka. E téren nejével igencsak egy húron pendültek, ugyanis Marczibányi Mária a legkiválóbb magyar Maecenás család utolsó tagja volt. Így hát nem volt kérdés, hogy a műértő és -pártoló feleség támogatja férjét a Krisztina körúti palotájuk arisztokratikus berendezésében.
A város legnagyobb, legdíszesebb magánpalotáját emelték
A romantikus stílusú, fényűző palotát Pán József tervei alapján emelték 1853 és 1856 között, bár a neobarokk belső – ahol a gróf külföldi utazásaiból származó ritkaságok foglaltak helyet egykoron – csupán 1880-ra készült el. Igencsak megérte ennyit várni rá, hisz a végeredmény a Budavári Palota belső tereivel is versenybe szállhatott volna.
Az egész országban aligha lehetett találni az impozáns lépcsőházához hasonlót, de a 300 száz fős színházterem, s a hatalmas képtár is egyedülállónak számított. A három teremből álló, leginkább Olaszországból származó barokk festményekkel teli képtár kiválóságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy Jacob Jordaens napjainkban a Szépművészeti Múzeumban csüngő, Bűnbeesés című festményének is otthont adott egykoron.
Míg a mintegy 12 szalon egyikében velencei Doge-bútorok álltak, addig egy másikat a hajdanán I. Napóleon sátorát alkotó goblenek díszítették. Természetesen a könyvtárából sem hiányozhattak az érdekességek: megannyi műkincs, arany és ezüst serleg, valamint a XVIII. századból származó, elefántcsontból, ébenfából faragott és régi vert ezüsttel ékesített oltár emelte a fényét. Ezenfelül történelmi értékkel bíró fegyverekkel, páncélokkal teli fegyvertárral, illetve egzotikus növényekkel tarkított üvegházzal is büszkélkedhetett a gróf és családja.
Legendás estélyek és bálok forgataga a palotában
A vendégszeretetéről szintén híres Karátsonyi Guidó tündöklő palotája megannyi alkalommal adott helyet báloknak, színházi előadásoknak, amelyekből a befolyt összeget többnyire jótékony célokra ajánlották fel. Hisz a gróf nemcsak a művészeket pártolta, az ínségben szenvedőket, különböző társadalmi szolidaritást vállaló egyleteket is segítette. Ennek megfelelően a palotában lévő színházat is részben jótékony célok érdekében, az előkelő világ tagjai számára hozták létre. Az itt rendezett színházi esték közül pedig az 1872-es vasárnapi alkalom felettébb emlékezetesre sikerült.
Ugyanis ekkor a számtalan szebbnél szebb ruhába öltözött, elegáns, főúri vendégsereg között Ferenc József, Sisi, Gizella főhercegnő és leendő férje is megjelent. Az előadott színdarabokban amatőr színészek léptek fel, ezáltal szerepet osztottak például gróf Apponyi Albertre, Széchenyi Imrénére és báró Vécsei Blankára is. A színházi előadásokat követően Laborfalvi Róza szavalt, s Bignio Lajos operaénekes énekelte el a Szózatot. Más alkalmakkor pedig Liszt Ferenc koncertezett a palotában, illetve Blaha Lujza, Jászai Mari és id. Latabár Árpád is szerepelt az egyes előadásokban.
Az 1898-as farsangi bál felrobbantotta a korabeli sajtót
A lenyűgöző bálok sora Guidó 1885-ös halálával sem ért véget, hisz a vagyonát öröklő fia, Jenő és felesége, Karolina – aki egykoron a főváros legünnepeltebb táncosnője volt – átvették a stafétabotot, s talán még magasabbra is emelték a lécet. Mindenesetre az biztos, hogy az udvar tiszteletére adott 1898-as farsangi báljukkal örökre bevésték magukat a történelmi emlékezetbe.
„A Karátsonyi-palota, a monarchia egyik legpompásabb úrilaka, amely műkincsek dolgában is első helyen áll, már sok fényes ünnepélynek volt színhelye. A mai báli ünnepély azonban […] valamennyi előzőjét elhomályosította” – mesél a nem mindennapi estéről a Pesti Hírlap.
De a Budapesti Hírlap tudósítója is szuperlatívuszokban beszélt az estélyről: „Valódi fejedelmek számára rendezett mulatság volt, melyhez hasonlót ritkán tartanak Budapesten, de még más világvárosokban is, mint Bécs, Páris, London, hol pedig százával emelkednek a fényes paloták. Úgy mondják, huszonötezer forintba került a Karátsonyi-bál, de pompára, fényre ötvenezernél többet ért”.
E lélegzetelállító bálra a kormány, a diplomáciai kar, a főnemesség, a közélet, a tudomány, az irodalom és a művészet legkiválóbb képviselőihez küldték ki a mintegy összesen 600 meghívót. A vendégek között Ferenc József is tiszteletét tette a királyi család aprajával-nagyjával együtt. A fényűzésről mi sem árulkodik jobban, minthogy a közel 300 fős vacsorához 80 pár fácánt öltek le, a bálterembe szinte a csillárig érő kotillon-csokrokat gurítottak be, sőt a vendégeknek arany melltűt, illetve brossot ajándékoztak. A vendégsereg pedig egészen hajnalig táncolt, mígnem reggel 7-kor az utolsó hintó is kigördült a palota udvarából.
A fényűzésnek azonban meglett az ára
A legendás bálok és estélyek odáig vezettek, hogy elfogyott a család összes tartaléka, miközben a palotát egy súlyos jelzálog is nyomta. A problémát Jenő gróf a vidéki kastélyai és a műgyűjteménye egy részének elárverezésével próbálta orvosolni, azonban az aukciókon többnyire nem járt sikerrel. Majd Jenő 1933-ban elhunyt, így unokaöccse ölébe hullott az ütött-kopott Karátsonyi-birodalom, amelyet a gazdasághoz kevéssé értő rokon képtelen volt karban tartani. A harmincas évek végére a palota a hitelezők kezébe került, majd a teljes berendezésével együtt a Postatakarékpénztár aukciójára.
Az épületet lebontották, majd Imrédy Béla miniszterelnök Németországnak ajánlotta fel a telket, hogy birodalmi iskolát építsenek rajta. A munkálatokat a háború keresztbe húzta, így az iskola soha nem épült fel. Végül 1951-ben kezdték el felhúzni a palota alapjain nyugvó szocreál tömböt, amely egy ideig a Kohó- és Gépipari Tervező Vállalatnak, később a Magyar Telekomnak adott otthont, jelenleg pedig a Magyar Nemzeti Bank lakossági pénztárának.