Magyarországon ad koncertet a világ egyik legismertebb acappellaegyüttese

A Grammy-díjas The King’s Singers brit együttes lemezbemutató koncertet tart három városban a Filharmónia Magyarország rendezésében. Budapesten, Debrecenben és Szegeden mutatják be a nagy érdeklődésre számot tartó produkciót januárban, mely a legismertebb és legnépszerűbb animációs filmzenékből válogat, a zene- és mozirajongó közönség legnagyobb örömére.

A King’s Singers eddigi legnagyobb szabású projektjéről van szó, mely vadonatúj feldolgozásokat tartalmaz az elmúlt évszázad közkedvelt rajzfilm­klasszikusaiból. A világhírű együttes különleges szimfonikus zenekari arénaturnéval ünnepli meg az ikonikus történetmesélés 100 évét, hogy a zenén keresztül minden korosztály számára felidézzék a gyermekkor legszebb emlékeit.

Nagyszabású arénashow-val és az ennek megfelelő látványelemekkel készül a fiúcsapat, ezáltal egy tradicionális értékeken alapuló klasszikus zenei produkció kerül színpadra, ahol a zene milliónyi színben tündököl majd. Az együttes január 16-án Budapesten, január 17-én Debrecenben, január 18-án pedig Szegeden ad majd koncertet.

A hattagú a cappella sztárcsapaton kívül a Kodály Filharmonikusok Debrecen gondoskodik majd a színvonalas, minőségi zenei élményről. A zenekar egy teljes értékű szimfonikus repertoárt vonultat fel, ahol egyes hangszerek még szólószerepet is kapnak.

Lesz, ahol a szimfonikus zenekar önállóan muzsikál, lesz, ahol kísérik a szigetországi énekegyüttest, és lesznek teljes a cappella darabok is. A King’s Singers mélyen elmerült ezekben a klasszikus filmzenékben, a dalokat pedig újraértelmezték, vadonatúj köntösbe öltöztetve őket.

Az együttes 1968. május 1-jén alakult, amikor a Cambridge-i King’s College-ben diplomázott karénekes hallgatók koncertet adtak a Queen Elizabeth Hallban, London déli parti központjában. A csapat az évek során többféle felállásban énekelt már, de ez a londoni debütálás egy öt évtizedes karriert indított útjára.

A tradicionális kórusrepertoár az alapítók vérében volt, de ami kiemelte őket a többiek közül az a zenei sokoldalúság. Az együttes rendszeresen koncertezett a londoni Royal Albert Halltól a Sydney-i Operaházig, a Carnegie Halltól a Pekingi Előadóművészetek Nemzeti Központjáig és az amsterdami Concertgebuow-ig.

blank

Tavaly már jártak hazánkban, és idén még nagyobb várakozás előzi meg érkezésüket a különleges program miatt. További információkat a jegyvásárlásról és kedvezményekről a szervező Filharmónia Magyarország honlapján, IDE kattintva olvashattok.

Egy szuper családi programra invitálunk idén novemberben: