Kirándulás Budapesttől egy karnyújtásnyira: 7 páratlan látnivaló Érden és környékén

Kevesen tudják csak igazán, hogy a Budapest tőszomszédságában található Érd és környéke milyen különleges látnivalókat rejt. Különböző történelmi korok lenyomataira, vadregényes kirándulóhelyekre és a Dunára nyíló egyik legszebb kilátásra bukkanhattok itt.

Ófalu

Érd Ófalut a település délkeleti részén találjuk, Százhalombatta óvárosától a Kakukk-hegy választja el. Múltját tekintve igen gazdag városrészről van szó, melyen több történelmi kor is rajta hagyta lenyomatát. A takaros utcák és házak között ráérősen sétálva római kori hadiút maradványaira és török időkről mesélő, magasba nyújtózó minaretre bukkanhatunk. Az ófalui kilátóból a városrészt és a környező természetet szemlélhetjük, de itt, a támfalon találjuk ugyancsak az egykor impozáns Szapáry-kastély romjait is.

Fotó: Seres László

Érdi minaret

Érd ófalui részében, a Hamzsabég tértől nem messze találjuk hazánk ép minaretjeinek legkisebbjét. Az érdi minaret sokszög alapra épített tornya 23 méter magasan törekszik az égbolt felé. A Hamza bég által építtetett dzsámiból egyedül a ma is látható imatorony maradt fenn. Az esztergomi és a szigetvári minaretekhez hasonlóan az érdi is csonka volt, csúcsát – melyben vélhetően villámcsapás okozott károkat – 1970-ben állították helyre. A minaretet eredetileg sóskúti mészkőből építették, tornyát azonban vasbetonból rekonstruálták. Bár a toronyból mesés a panoráma, a minaretet pillanatnyilag csak kívülről tudjuk megcsodálni.

2030 Érd, Mecset u. 20.

Fotó: Kovács Attila

Érdi magaspart

Több irányból is megközelíthető, de Ófaluból a Molnár utcán át a Magasparti utcán keresztül juthatunk fel a település egyik gyöngyszeméhez, az érdi magasparthoz. A Duna kanyarulatára, az Ófalura mesés kilátást nyújtó magaspart természetközelisége legalább annyira magával ragadó, mint panorámája. A meredek, helyenként függőleges part – mely átlagosan 60 méterrel magasodik a folyó fölé -, a vízszint felől nézve már-már hegynek tűnik. Nem is járunk talán messze az igazságtól, hiszen a terület a Sánc-hegy részét képezi, mely kihagyhatatlan úti cél azoknak, akik nem kirándultak még a település ezen részén.

blank
Fotó: Kovács Attila

Beliczay-sziget

A Duna és Érd Ófalu fogja közre a vadregényes kirándulások tökéletes helyszínéül szolgáló Beliczay-szigetet. A sziget neve onnan ered, hogy valamikor egy keskeny Duna-ág határolta, mára viszont lápos, ártéri területté alakult. A terület ártéri erdeje valóságos béke és nyugalom szigete, az itt futó Tőzike tanösvény tábláinak segítségével a háborítatlan és igen gazdag ártéri növény- és állatvilágot ismerhetjük meg. Pihenésre padok, feltöltődésre a Duna karnyújtásnyi közelsége szolgál.

blank
Fotó: Jancsi Ferencné

Fundoklia-völgy

A Tétényi-fennsík nyugati részén a különleges Fundoklia-völgy és a völgy déli részén futó, 12 állomásos tanösvény csábítja barangolásra a kirándulókat. A völgy maga 3 km hosszú, területét az M7-es autópálya szeli ketté. A völgy 1999 óta helyi jelentőségű védett terület és Natura 2000 terület is egyben, és igen gazdag növény- és állatvilággal büszkélkedhet. A tanösvény első állomását kősáncokon átvezető falépcsőkön lehetséges megközelíteni, ahonnan kezdetét veszi a meredek falú, kanyargó völgy, a bányászatból fennmaradt mesterséges barlangüregek és a völgy alján futó erdő birodalma.

blank
Fotó: Evii Zoo

Kutyavár

A diósdi kaptárkőtől mindössze 10 percnyi sétára találjuk Érd legrégebbi építményének romjait, a gótikus Kutyavárat. Építésének pontos ideje és építtetője nem ismert, nevét is korabeli szerepéből kapta: a források szerint Mátyás király vadászatra szánt kutyáinak otthonául szolgált. A gazdáról gazdára szálló vadászkastély a történelem viharaiban és viszontagságaiban végül pusztulásra lett ítélve, köveit a II. világháború után hordták szét. Emlékezetéről egyetlen faltöredék tanúskodik és mesél tovább az utókornak.

2030 Érd, Kutyavári u. 40.

blank
Fotó: Szöllősi Gábor

Záportározó szabadidőpark

Érd Érdliget részén 2020-ban adták át a település csónakázótóval megtoldott szabadidőparkját. A 35 hektárt felölelő parkban jut mindenkinek a jóból: hagyományos és vizes játszótér, görkorcsolya- és futópálya, de többek között kerékpáros pumpapálya is várja az örökmozgókat. A parkban padok, tűzrakásra és piknikezésre alkalmas helyek, sétaútvonalak és a környezet megismerését segítő táblák várják a feltöltődésre vágyókat. A szabadidő hasznos és aktív eltöltésére számtalan lehetőségünk adódik a mesterséges tó környékén, melynek szigeteire víztükör fölött átívelő hidak vezetnek.

blank
Fotó: Györkő Zsombor

Érdtől nem messze csodálatos kastélyra bukkanhattok: