7 lenyűgöző látnivaló a Zselic páratlan szépségű vidékén

Somogyország belsejében, mintegy 1200 négyzetkilométeren terül el az erdők által uralt Zselic, ahol a domboldalakat, völgyeket bejárva számtalan élménnyel lehetünk gazdagabbak. Tanösvények vezetnek be minket a bükkösök, ezüsthársak világába, aranyos vidrák aranyozzák be a napunkat, az ország legtisztább égboltjának csillagjai vesznek le a lábunkról, és ez még nem minden.

Ropolyi-tó

A Zselic Tájvédelmi Körzet szívében, erdőkkel borított domboldalak között bújik meg a Ropolyi-tó, és annak idilli, békés vidéke. Romantikus báját mi sem fokozza jobban, mint a fapavilonnal ellátott apró szigete, amire gyaloghíd vezet, illetve a vízparton sorakozó stégek. Mindeközben változatos táj öleli körül a víztükröt, az egyik oldalán pihenésre csábító rét terül el, míg a másik felén árnyékos sétány nyújt búvóhelyet nyáron a napsugarak elől. A réten egy somogyi népi stílusban épült tájház vár ránk a Zselic kultúrtörténeti emlékeivel együtt, tőle nem messze pedig kápolna áll. Emellett akár egy nagyobb sütögetést, pikniket is szervezhetünk a partra, hiszen tűzrakóhelyet, kemencét, asztalokat és padokat is kihelyeztek a területre. Ha pedig további látnivalókat fedeznénk fel a horgásztó környékén, akkor a parton található természetőrház segít minket ebben.

 7475 Bőszénfa

Fotó: Györkő Zsombor

Zselici Csillagpark 

A Rapolyi-tótól pár percre, szintén a Zselici Tájvédelmi Körzetben lelhetünk rá a Zselici Csillagparkra, amely 2009-ben Európában elsőként nyerte el a Nemzetközi Csillagoségbolt-park címet. A csillagvizsgáló egész évben nyitva tart, viszont csak a honlapjukon meghirdetett programok keretein belül léphetünk be a kiállítótérbe, a távcsőkupolába, valamint a planetáriumba. A programokon többek között felfedezhetjük a naprendszert, csillagászati kiállításon, planetáriumi filmvetítésen vehetünk részt, vagy éppen az esti távcsöves bemutatón ismerhetjük meg az égbolt égitesteit, csillagképeit. A park további részeit, a kilátót és a pihenőpontokat pedig az év legnagyobb részében mi is szabadon bejárhatjuk.

7477 Zselickisfalud 064/4 hrsz. | Weboldal | Facebook

blank
Fotó: Zselici Csillagpark (Facebook)

Zrínyi vár 

A szigetvári Zrínyi-vár örök helyet foglalt magának a történelemkönyvek lapjain, amikor 1566-ban Zrínyi Miklós a 2500 fős seregével megállította Szulejmán szultán túlerőben lévő harci csapatát. Több mint egy hónapig állták a törökök ostromát, ám végül kitörtek a már lángokban álló belső várból, és hősi halált haltak. A hódítók azonnal nekiláttak újjáépíteni a várat, amely ekkor nyerte el a mai formáját. A török uralmat követően az erődítményt a Habsburgok erősítették tovább, ennek emlékét őrzi a jelenlegi kapubejáró, a barokk óratorony, valamint a kazamatasor. Napjainkban, a helyreállított várban a régi idők történeteit megannyi kiállításon keresztül elevenítik fel számunkra, illetve előzetes bejelentkezést követően viselet- és fegyverbemutatón, illetve tárlatvezetésen is részt vehetünk.

7900 Szigetvár, Vár u. 19. | Weboldal | Facebook

blank
Fotó: Szigetvári Zrínyi vár (Facebook)

Érdemes a bakancslistánkra tűzni ezeket a várakat is:

Ősbükkös tanösvény

A Kikerics Erdészeti Iskola melletti park már önmagában egy külön pont lehetne a látnivalóink listáján, hiszen a nagy játszótéren túl erdei tornapályát, egy kis tavat és kemencét is találhatunk itt. Viszont az igazi kaland a parkon túl vár ránk, az innen induló, 1,5 km hosszú tanösvényen, amely a több mint 200 éve érintetlenül hagyott almamelléki ősbükkös világába vezet be minket. A túránkat 20 bemutatótábla kíséri végig, aminek köszönhetően megismerkedhetünk a helyi fafajokkkal, lágyszárúakkal. Mindezek mellett szemtanúi lehetünk az erdő természetes megújulásának, vagyis annak a folyamatnak, amikor a kidőlt fák helyén különböző korú újulatfoltok jelennek meg.

blank
Fotó: Györkő Zsombor

Ezüsthárs tanösvény

A Dél-Zselicben húzódó, 6 km-es tanösvénynek köszönhetően megismerkedhetünk az erdőgazdaság és az erdészek mindennapi munkájával, a hely geológiájával, természeti értékeivel, valamint kultúrtörténeti érdekességeivel. A vidék jellegzetes fafajáról, az ezüsthársól elnevezett ösvény Mozsgó községének Szent-kút forrásától indul, így teli kulaccsal vághatunk neki a könnyű túrának. Követve a fákra festett ezüsthárslevél-emblémákat, a domblábak magasságában barangolunk. Ennek köszönhetően a meredek lejtésű, lankásabb oldalak, valamint a vízben gazdag völgyek keresztezik majd utunkat. Végezetül pedig Almáskeresztúr községhatárán lyukadunk ki, ahol a László-forrás vizével frissíthetjük fel magunkat.

Még megannyi festői szépségű tanösvény vár rátok az országban:

Gyertyánosi Parkerdő

Egy csepp a Zselic javából a Gyertyánosi Parkerdő, ahol a gyertyántölgyekkel teli erdő mellett a tájegység ritkább, védett növényeit is megtalálhatjuk. Az 1973-ban kialakított parkerdőben a meredek dombokat mély völgyek, vízmosások szabdalják fel, aminek köszönhetően változatos felszínű vidéken barangolhatunk. A vadregényes vidéken a patakmedreken átívelő hidakon csatangolhatunk, a Hódos-tó festői környékén megpihenhetünk, vagy akár piknikezhetünk is.

Kaposvár, 67-es út

blank
Fotó: Györkő Zsombor

Bőszénfai Szarvasfarm

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem által működtetett, 1300 hektáron elterülő vadgazdaság a látogatók előtt is nyitva áll. A kíváncsi szemek közel 2000 nagyvadon legeltethetik a tekintetüket: vaddisznók, gímszarvasok, dámvadak, muflonok, őzek mind-mind a szarvasfarm lakói. A vadasparkot egész évben szabadon bejárhatjuk nyitvatartási időben, előzetes bejelentkezést követően pedig az agancskiállítást is megnézhetjük. Emellett hétvégenként szakember kíséri végig a vendégeket a szelíd gímszarvasok kertjében, ahol testközelből ismerkedhetnek meg az állatokkal. Szintén előzetes bejelentkezés után pedig lovaskocsis vagy traktoros szarvasnézésre is lehetőségünk nyílik. Mindezeken túl állatsimogató várja a kicsiket és a nagyokat egyaránt, barátságos szarvastehenekkel, fiatal szarvasbikákkal, dámszarvasokkal, vaddisznókkal.

7475 Bőszénfa | Weboldal | Facebook

blank
Fotó: Bőszénfai Szarvasfarm (Facebook)

Fedezzétek fel Somogyország további mesés tájait, látnivalóit: