Ha napjainkban a Várhegy, a Gellért-hegy és a Naphegy által körülölelt völgyben járunk, akkor leginkább egy dimbes-dombos park fogad minket, azonban ez nem mindig volt így. 90 évvel ezelőtt ugyanis még egy sűrűn lakott városrész girbegurba utcáinak apró házikói között barangoltunk volna. Most e legendás, mára már tovatűnt vidék nem mindennapi történetének jártunk utána.
A Tabán első lakói
„Nem tudom, illik-e az idegenforgalmi illemkódex értelmében, megmutatni valamit, ami nincs. Mert Ön, teljes joggal, csak sáros réteket lát, amint únottan csapkodják a Gellérthegy lábát. […] Valamikor itt házak álltak, Uram, de milyen házak! és a házak közt utcák kanyarogtak, de milyen utcák! A házak földszintesek voltak és a közepükön a szederfa mellett mosóteknő állt. Leve hivogatólag csorgott végig az utca közepén, mély csatornákat vájva a szabálytalan macskafejek közt” – emlékszik vissza Szerb Antal a Tabánra.
A hőforrásokkal és kiváló szőlőterületekkel rendelkező, kellemes fekvésű vidéken már a kőkorszakban is éltek. Később, az 1300-as években szerbek telepedtek le a környéken, majd a középkor után a bőr feldolgozásával foglalkozó tímárok, cserzővargák népesítették be a területet, amit eleinte törökül Tabakhane-nek, vagyis Tímár-telepnek hívtak.
Mindeközben a remek borokkal és fejlett bőriparral büszkélkedő városrész a törökök tetszését is elnyerte, s a 150 évnyi itt-tartózkodásuk alatt több dzsámit, valamint fürdőt – a Rudas és a Rác fürdő ősét – építettek a Tabánban.
A megszállók kiűzését követően még több rác talált otthonra Budán, így a XVIII. századra már egy több ezer fős szerb közösség élt a völgyben. Ők időközben nemcsak kereskedelmi központtá tették a Tabánt, hanem nekik köszönhetően újult meg és jutott el messze földekre a budai bor hírneve.
A balsors sújtotta Tabán
A pezsgő bortermelői mindennapokat azonban nem egyszer szakították félbe a vészterhes időszakok. A XVII–XVIII. században az Ördög-árokban folyó patak szennyezett vize miatt fertőzések terjedtek el: a pestis és a dögvészjárvány több ezer ember életét elvette.
A járványok mellett a tűzvészek sem kerülték el a területet. A legenda szerint ezek közül a legnagyobb tragédiát egy figyelmetlen kádárlegény okozta 1810-ben, amikor egy szeles, száraz napon tüzet rakott az egyik ház udvarán. Mialatt a lakók többsége a szőlőültetvényeken dolgozott, a tűz egy szempillantás alatt terjedni kezdett. Eközben pedig az otthon maradottak víz hiányában hiába oltották borral a lángokat, közel ötszáz ház porrá égett. A katasztrófában majdnem százan vesztették életüket, sőt a becslések szerint hat millió forint vált a tűz martalékává.
A járványokat előidéző patak 1875-ben egy újabb nagy pusztítást végzett Tabánban, amikor a medréből kilépve magával sodorta a házakat, kövezett utcákat, sőt állítólag még a temető földjéből is kimosta a koporsókat. Végül utolsó csapásként a XIX. század végi filoxérajárvány elpusztította a szőlőültetvényeket, így az addig leginkább borból, szőlőből élő tabániak megélhetése kérdésessé vált.
Vigalom a megannyi csapás után
A századfordulóra a Tabán egy elmaradott, elszegényedett városrésszé vált, ahol szőlők helyett egy kocsmákkal, vendéglőkkel teli vigalmi negyed kezdett el kirajzolódni. Ekkor született meg a budapesti Montmartre, vagyis egy bohém, romantikus Tabán.
„Minden második ház nagyhírű régi vendéglő volt, sramlizenével. Itt állt, kérem, a Mélypince, a Poldi bácsié, ötszázéves pinceboltozatával, ahol egykor török urak örömtanyát tartottak fenn, közköltségen. Itt volt a fürjmadár a falon, Vahot Imre kezeírása mellett, és Krúdy Gyula mámoros, megszentelt emlékezete. […] az ember mindig most kezdődő szerelmek derengését görgette végig lejtős utcáin, […] Itt valamikor utcák voltak, Uram, itt volt az ifjúság” – írja Szerb Antal a Budapesti kalauz marslakók számára című művében.
Poldi bácsi Mélypincéje mind közül a legolcsóbb hely volt, ahol a tulajdonos maga szolgálta fel az ételt-italt, a nála előszeretettel lebzselő íróknak, művészeknek – köztük az állandó asztallal rendelkező Krúdynak – és a helybéli lakosoknak.
Odébb, a Kereszt utcai, majd később Attila körútra költözött Kakukban magyaros ízek, Budai Gyurka zenéje fogadta a betérőket, akik között diplomaták, világhírű sztárok, inkognitóban lévő uralkodók, illetve hadvezérek is megfordultak.
Az Alsó Avar a szerelmespárok fészke volt, ahová a betérő úriembereket randevútanácsokkal látták el, míg a halászlevéről híres Felső Avar családi összejövetelek helyszínéül szolgált.
Ám talán a legnevesebb budai fogadó a Fehér Kereszt volt, ahol a mese szerint a velencei börtönből 1782-ben megszökött Casanova is megszállt, majd nevéhez hűen elcsábította a tulajdonos lányát. Ebből valószínűleg egy szó sem igaz, viszont azóta is a Tabán egyik leghíresebb legendája.
A lerombolt Tabán és a városrész mai arca
Először 1898-ban, az Erzsébet híd felhúzásával kezdődött meg a városrész déli végén található, a Gellért-hegynek támaszkodó házak, utcák felszámolása.
S amíg az évek során többen a Tabán kéjbarlangjaiban, vendéglőiben mulattak, addig a városvezetőket nem hagyta nyugodni, hogy a zsúfolt, szennyvízcsatornák, közművek nélküli Tabán nem illik bele az általuk elképzelt jövőképbe. Ezáltal 1933 májusában elindult a teljes bontási munkálat, aminek eredményeképp a Tabán házainak helyén jelenleg is nagyrészt közpark terül el. Tehát az eredetileg ide képzelt sugárutakból, gyógyszállóból, modern irodaházakból, családi házas övezetből semmi nem valósult meg.
Napjainkban a régi városrész darabjai már csak néhol sejlenek fel az új városképben. Az Erzsébet híd lehajtójánál például egy harangláb jelzi az egykor ott álló szerb székesegyház helyét.
A régi Tabán egyik megmaradt szigete: Virág Benedek Ház
A régi Tabán hangulatát idézi meg a Virág Benedek Ház, amelyet a nagy tabáni tűzvész után, 1811-ben emeltek. A pálos szerzetesről, íróról és költőről elnevezett műemlékvédelmi épületegyüttes napjainkban a hajdani városrész egyik különleges szigeteként tündököl.
Boltíves földszinti nagytermeivel, a XIX. századi festett emeleti teremsorával, valamint romantikus belső udvarának százéves diófájával varázsolja el az ide látogatókat, akik megannyi program közül válogathatnak. Ugyanis a ház jelenleg kulturális színtérként funkcionál, vagyis a családi és gyerekprogramokon túl kiállításokkal, koncertekkel, kézműves foglalkozásokkal, közösségi programokkal, irodalmi estekkel, bolhapiacokkal, nyári táborokkal, illetve kertmozival várják a kikapcsolódásra vágyókat.
Nyitókép: Fortepan / Schermann Ákos