Mozi vagy otthoni filmnézés? Érvek és ellenérvek a hétvégi programok megszervezésénél (x)

A korábbi években, ha az ember filmet akart nézni, akkor vagy elment a moziba, vagy megvárta a tévés premiert, vagy pedig célba vette a tékát, hogy kikölcsönözze az adott alkotást. Akármikor volt bemutató, a legtöbben azonnal sorba álltak, hogy elsőként láthassák az újdonságot. A régebbi kultfilmek vagy klasszikusok nem voltak akármikor elérhetőek, hiszen ehhez videotékába kellett menni, onnan lehetett kölcsönözni a kazettát. Ezt pedig hazavittük és együtt nézhettük meg a családdal a ház egyetlen tévéjén. Manapság ez kicsit máshogy történik, hiszen az internet világába nem ennyire macerás a dolog.

Mozi vagy otthoni kényelem?

Míg régebben szinte csak moziban volt lehetőség a premier idején filmet nézni, addig napjainkban a rengeteg streaming szinte kiszorította a mozit ebből a világból. Persze ez még közel sem azt jelenti, hogy már ne léteznének, azonban jóval kevesebben járnak filmszínházba, mint azelőtt. Erre még rátett egy lapáttal a vírus is, hiszen abban az időszakban, amikor tombolt a járvány, ezek a helyek nyitva sem voltak.

Habár egyre többen inkább otthon szeretnek nyugiban filmezni vagy játszani, még mindig megvan az a réteg, aki nem tud lemondani a mozizás hangulatáról, a közös programok öröméről, és persze a friss pattogatott vajas popcorn ízéről. Akár ilyen az ember, akár olyan, a lényeg ugyanaz, mégpedig az élmény és a szórakozás.

Legyen szó dokumentumfilmekről, bűnügyi sorozatokról, esetleg romantikus vígjátékról egyaránt, napjainkban nincsen olyan hét, amikor a streaming szolgáltatók ne rukkolnának elő valamilyen újdonsággal. Aminek kifejezetten lehet örülni, az pedig, hogy ezeket online is lehetőségünk van nézni, nemcsak magyar, hanem egyéb nyelven is.

Otthoni filmezés előnyei

Számtalan előnye van annak, ha a fotel kényelmét választjuk filmezés céljából. Amellett, hogy pénztárca kímélőbb, sokkal több lehetőségünk van barátokkal együtt megnézni az újdonságokat.
Azért, ha a legtöbben egy alkotás után kutatnak, akkor először az ingyenes oldalakon keresgélnek. Online rengeteg film elérhető, akár egyetlen letöltéssel, bár ennek a helyét is átvették a streaming szolgáltatók, amelyek esetében szinte nincsen olyan nap, hogy ne kerülne fel egy új film vagy sorozat.

Bár még mindig sokan választják a DVD és a Blu-ray változatokat, amelyek még akkor is olcsóbbak, ha meg kell venni őket, hiszen bármikor előkaphatjuk és berakhatjuk, hogy ismét végig tudjuk nézni a történetet. Az otthoni filmezés mellett szól még, hogy pénzt és időt takaríthatunk meg azzal, ha a hétvégi programszervezés során nem kell azon tanakodni, hogyan érhetjük el a legközelebbi mozit. Gondoljunk csak bele, mennyi ideig tart eljutni, majd ott még veszünk inni és enni, máris elment több ezer forint, ahelyett, hogy ki sem mozdultunk volna otthonról. Akkor tartunk szünetet, amikor akarunk, pihenhetünk, elalhatunk rajta, hiszen ez sem akadályozhat meg bennünket abban, hogy később újból elindítsuk a filmet.

Érvek a mozizás mellett

Ha viszont van kedvünk kimozdulni a hétvégén, esetleg pénteken este mennénk el valahova, akkor a mozi még mindig remek választásnak bizonyul. Amikor az idő már nem kedvez a kültéri szabadidős terveknek, akkor ez tökéletes alternatíva, hogy kimozduljunk a négy fal közül. Egyedül nagyon kevesek járnak el moziba, általában a párok, barátok, családok mennek megnézni közösen egy mesét vagy vígjátékot, de ez se akadályozzon meg senkit, hogy egymaga nézzen meg valamit, amire régóta vár.

Bár lehet, hogy drágább, mintha otthon tennénk meg mindezt, az élmény teljesen más. A mozis popcorn és cola kihagyhatatlanok, amikor az ember moziba megy. Nem beszélve a hatalmas képernyőről, a hangulatról és a rengeteg térről.

Mire figyeljünk a hétvégi programszervezés során?

Ha eldöntöttük, hogy a hétvégét nem a négy fal között töltenénk, esetleg pont az ellenkezője, eszünk ágában sincs megint elmenni valahova, akkor egy fokkal könnyebb kiválasztani a programot. Sokan a hosszú hetet követően inkább otthon pihennének, maximum barátokat hívnak át azért, hogy együtt töltsenek némi minőségi időt. Ugyanez igaz a családra, hiszen őket is mindig szívesen látjuk, akár hozzánk jönnek, akár mi megyünk vidékre.

Dönthetünk úgy, hogy étterembe megyünk és akkor még a főzéssel sem kell foglalkozni, viszont igazán jó program lehet valamit közösen elkészíteni a konyhában. Sütni egy finomat, amit aztán egy jó film társaságában fogyasztunk el a párunkkal, a rokonokkal, vagy a családdal. Igazán hangulatos tud lenni, amikor senkitől nem zavartatva tudunk nevetni és beszélgetni, akár egy születésnapról, akár karácsonyról, akár egy egyszerű hétvégéről van szó.

Ez főként akkor lehet jó megoldás, ha amúgy is rossz idő van odakint, amikor már hideg és borús, esetleg esős az időjárás és nincs lehetőség kimozdulni. Ilyenkor korán sötétedik és senki nem akarja egyedül tölteni a hosszú téli estéket. Érdemes előre gondolkodni és időben megszervezni a hétvégi programot, így biztosan senki nem marad le egy jó társasági filmnézésről.