5 technológia, amivel gyorsan fenntarthatóbbá tehetjük otthonunkat, és még spórolhatunk is velük (x)

Sokáig különcségként vagy épp úri hóbortként tekinthettünk a fenntarthatóságra, mint szemléletre, ám az utóbbi időben bebizonyosodott, hogy korántsem múló divat ez a fajta életmód. Ma már láthatjuk, mekkora problémát jelent a klímaváltozás – így azt is, hogy mennyire fontos, hogy fenntarthatóbbá tegyük otthonunkat és az egész életvitelünket.

5 technológia a fenntarthatóbb otthonért

A fenntartható otthon nemcsak életmódunkon, hanem az alkalmazott technológiákon is alapszik. Szerencsére ez is egy folyamatosan fejlődő tudományág, így egyre több lehetőségünk van arra, hogy ilyen szempontból alakítsuk át az életterünket.

Napelemek

A napelem az egyik legismertebb módszer arra, hogy otthonunkat környezetkímélőbbnek tudhassuk. A házak tetejét elnézve egyre többször találkozunk vele. Ugyan borsos ára van a paneleknek és a felhelyezésüknek, akár személyi kölcsönt vagy zöld hitelt is megéri felvenni hozzá, különösen, ha hosszabb távú befektetésként tekintünk rá. A napelem ugyanis közel sem azonnal hozza be a befektetett összeget. Nagyjából 20-25 év, mire megtérül, ám addig is számíthatunk arra, hogy a havi rezsiszámla csökkenhet.

Természetesen nem kell rögtön belevágni a felszereltetésébe: érdemes kipróbálni egy napelem-kalkulátort, amiből kiderül, hogy a rendelkezésre álló tetőfelületen hány panel fér el, s ezek tudják-e biztosítani számunkra a szükséges energiát. Ha azonban már eldöntöttük, hogy meglépjük ezt, maga a felszerelés folyamata már egyáltalán nem olyan hosszadalmas.

Szigetelés

A nap sugarai rendkívül hasznosak, de kizárólag akkor, ha az energiát biztosítják számunkra. Ha a lakásban nem lehet megmaradni a melegtől, és a légkondihoz nyúlunk, nem vagyunk kifejezetten környezetbarátak. Fontos tehát, hogy megfelelő legyen a fény- és hőszigetelés, ugyanis sokat nyerhetünk általa: télen és nyáron is könnyebb elviselni az időjárást, ha a szigetelés megfelelő. A fényszigetelést akár ponyvákkal és redőnyökkel is megoldhatjuk. Redőnyökből is válthatunk okos verzióra, ami napsütést érzékelve automatikusan lehúzódik, így ha éppen nem vagyunk otthon, akkor is biztonságban tudhatjuk otthonunkat az erős napfénytől.

A hőszigetelés nemcsak azon múlik, hogy minden rés – legyen az ajtó vagy ablak – kellően szigetelve van-e, hanem azon is, hogy a falak minősége megfelelő-e. Ezen felül érdemes műanyagra váltani az ajtó-és ablakkereteket, hiszen a fa kevésbé szűri a hideg és meleg hőmérsékletet.

Szélenergia

A szél erejét is felhasználhatjuk, akár úgy is, hogy nem építünk hozzá egy nagyobb szélturbinát. A vertikális szélgenerátor kifejezetten kis helyeken is elfér, ráadásul háztetőre is szerelhető! Előnye, hogy széliránytól függetlenül tudja értékesíteni a szélerőt, ferde tetőre szerelve pedig emelhetjük teljesítményét. Méreténél fogva sokkal halkabb, mint a szélturbina, és engedély sem szükséges hozzá.

Geotermikus erő

Ha geotermikus otthont szeretnénk, arra is van lehetőségünk, ám ehhez jelentős átalakításokra, így akár kölcsön felvételére is szükség lehet. A beruházás azonban megéri, még annak ellenére is, hogy valamelyest fel kell túrni szeretett kertünket. A geotermikus otthon ugyanis a kertben kezdődik. Csakis itt építhető ki a szükséges csőrendszer, ami kinyeri a talajban szunnyadó hőt, ami az őszi és téli időszakban felmelegíti otthonunkat. Másik megoldás a hőszivattyú, ami ugyancsak a földben rejlő hőmérsékletet hasznosítja, amivel elkerülhetjük a csőrendszer kiépítését, így sokkal gyorsabb megoldást jelenthet.

Világítás

Lakáson belül a világításon is sokat nyerhetünk. A mára elterjedt LED-lámpák azon túl, hogy kevesebbet fogyasztanak, sokkal kellemesebb fényt biztosítanak, mint az izzók, ráadásul sokkal tovább bírják a megterhelést, mint körtealakú társaik.

Ha az alapokkal kezdenénk…

Ha zöld-ház építésébe kezdünk, már a tervezés során fontos figyelembe venni, hogy fenntartható építőanyagokat használjunk. Akár arra is ügyelhetünk, hogy a szállítás környezetbarát legyen, de egy már lebontott ház tégláit is felhasználhatjuk, így nem kell új anyagokat előállítani házunk megépülése érdekében. Ha az ökoház irányába indulnánk, olyan épületünk lesz, ami nemcsak környezetbarát, hanem energiatakarékos módon is kiszolgálja igényeinket. A passzívház titka pedig a fűtésben rejlik, ugyanis fűthetjük hagyományos módon, de légfűtéssel is, ami nemcsak a levegő, hanem a víz hőmérsékletét is szabályozza.

Amit ezen kívül tehetünk…

Természetesen, ha nincs lehetőségünk otthonunkon változtatni, és emiatt nem vennénk fel kölcsönt, életmódunk módosításával is sokat segítünk környezetünkön. A zero-waste életmóddal jelentősen csökkenthetünk az általunk termelt szemét mennyiségén, de a komposztálással is sokat teszünk a földért a szó mindkét értelmében. Azon túl, hogy kevesebb szemetet termelünk, visszaforgatjuk a bolygóba azt, amit kapunk tőle. Odafigyeléssel a vízfogyasztáson is spórolhatunk, de a használt ruhák vásárlása is sokat segít.

A környezettudatos élet ma már egyáltalán nem hóbort, hanem fontos célja van: nemcsak saját jövőnk, hanem unokáinké is múlik azon, hogy ma hogyan cselekszünk. Már egy kis lépés is sokat segíthet azon, hogy visszaszorítsuk a klímaváltozás káros hatásait.

Jelen marketingközlemény nem minősül ajánlattételnek, a tájékoztatás nem teljes körű, ezért a további részletekről kérjük, tájékozódjon K&H Bank személyes ügyfélpontjain és a honlapján (www.kh.hu) elérhető, adott termékhez kapcsolódó üzletszabályzatból, általános szerződési feltételekből és hirdetményekből.