Lenyűgöző látványt nyújt az óriás bazaltorgonákból épült középkori vár

A lenyűgöző környezettel övezett, csodálatos panorámájú somoskői vár ugyan a magyar-szlovák határ túloldalán, a mai Sátorosbánya nevű településen található, mégis gond nélkül átruccanhatunk ide, hogy egy kirándulás során megcsodáljuk.

Fotó: Kovács Zoltán

A vár meglátogatása nem volt azonban mindig ilyen gondtalan, hiszen a határ évtizedeken keresztül átjárhatatlan akadálynak bizonyult a falusiak és az érdeklődők számára, így sokáig az építményt sem közelíthették meg.

Fotó: Kovács Zoltán

A település fölé magasodó, gótikus stílusú várat a XIII. század második felében építették, hatszöges bazaltoszlopok felhasználásával, ami egyedülálló a szlovák várak között.

blank
Fotó: Kovács Zoltán

A vulkanikus csúcson található várat a törökök először 1544-ben akarták bevenni, de a hatalmas ágyútorony kifogott rajtuk, ezért jó ideig csak a közelben található Fülek és Salgó várát sikerült elfoglalniuk.

Később, 1576-ban mégis sikerült nekik, majd császári parancsra lakhatatlanná tették az épületet, és magára hagyták, ezért pusztulásnak indult. Utolsó tornya 1826-ban egy villámcsapás következtében égett le.

blank
Fotó: Kovács Zoltán

A vár alatt található kis házikó a Petőfi Emlékkunyhó, amely annak emlékére épült, amikor Petőfi Sándor látogatást tett a vidéken, 1845-ben. Az itt szerzett élményeiről a következőket írta:

Somoskő nem nagy vár, nem is nagy hegyen fekszik, de bámultam építését, mely gyönyörű öt-, hat-, hétszögű kövekből van.

1970-ben kezdték meg a felújítási munkálatokat, melyeknek hála az épület a mai napig látogatható.

blank
Fotó: Kovács Zoltán

A vár fő erénye a tetejéről elénk táruló gyönyörű kilátás, na meg a világhírű bazaltorgonák látványa, amit a bejárattól tovább haladva, pár perc alatt elérhetünk és közelebbről is szemügyre vehetünk. A tanösvényen érdemes tovább haladni, itt ugyanis egy különleges kőtengert is megfigyelhetünk.

Somoskői vár
Nyitvatartás: hétfő kivételével minden nap 7:00-19:00
Felnőtt jegyár: 1,5 Euró, de forintban is lehet fizetni

Mutatunk néhány vadregényes várat Észak-Magyarországon, amit megéri bebarangolni: