Talán mindannyian sejthetjük, hogy a belvárosi kert történetét a mellette lévő, egykori Károlyi-palota születésével egy időben kezdték el szőni a történelem szálai. Így hát ismerjétek meg a több száz éves Károlyi-kert históriát, hercegekkel, főnemesekkel, grófokkal és fordulatokkal teli életét.
Legkorábbi történetek a területről
A budapesti belváros zöld oázisának históriái már jóval azelőtt elkezdődtek, hogy parkká alakították volna. A XX. századi építkezések során ugyanis az Árpád-korra visszavezethető csontvázakra leltek rá, vagyis itt volt Pest egyik legkorábbi temetője.
A hely kertként működött egészen a középkortól kezdve, magas rangú főurak, püspökök irányítása alatt, majd több tulajdonosa is volt a későbbi századok alatt. A XVIII. század derekán Barkóczy Ferenc egri püspök vásárolta meg a birtokot, aki akkora pompával újíttatta fel a kertet és a palotát, hogy Pest legelőkelőbb ingatlanjaként emlegették. A fényűző környezetet még Mária Terézia is láthatta, amikor 1751 nyarán a palota erkélyéről köszöntötte a parkban összegyűlő embereket.
Miután a Károlyiaké lett a kert
1768-ban gróf Károlyi Antal vásárolta meg a birtokot, s ezzel egy hosszú fejezet vette kezdetét a kert életében. Az évek során számtalan újításon esett át, azonban mindvégig megtartotta a barokk kertek klasszikus vonásait, amelybe az angol parkok stílusát nagyszerűen fűzték bele. Sövényekkel elkerített parkrészek pavilonjai, fasoros sétány, lugasokra futtatott rózsák, buja növényzet, kanyargós utak, valamint a hideg- és melegházak egzotikus növényei tették lenyűgözővé a helyet.
Az 1838-as nagy pesti árvíz során több mint 200 bajba jutott embernek adott menedéket a palota, míg a kert vízárban úszott. Ezt követően, az 1848-as szabadságharc idején a grófi családot elűztek az otthonukból. A helyükre Haynau költözött be, aki reggelente a rózsalugasban tornázott, valamint itt fogatta el Batthyányi Lajos miniszterelnököt.
Miután a kedélyek lecsillapodtak, a Károlyi család visszatérhetett régi rezidenciájába, és békés, szépítésekkel teli száz év vette kezdetét. Az ország leghíresebb kertészei vették kezelésbe a területet, akik azáleákkal, rododendronokkal, akácokkal, ritka fajú orgonákkal díszítették azt. A 19. század végén még egy teniszpályával is gazdagabb lett a park.
Ebben az időben a nagyközönség is a kert csodájára járt, amelyről a Magyarország és a Nagyvilág című lap 1880-ban írt tudósítást: „Tavasszal az utczára hajolnak ki a virágfürtök, mikkel a kerítésre támaszkodó akáczfák kedveskednek. Ez a bűbájos kert szabatos, arányos, oly határozott vonalú s minden részletében oly kecsesen kidomborodó! Árny és fény, sötétség és világosság kellő mennyiségben és szép minőségben omlik szét a kertben…”
A XX. század megpróbáltatásai
„A nagy üvegház előtti térségen a frissen fakadt fűben hemperegtek a proligyerekek, akik felverték a csöndet, amely évtizedek óta itt tanyázott” – számol be egy korabeli lap 1919 tavaszának napjairól, amikor Károlyi Mihály egy kis időre megnyitotta a kertet a fővárosiak előtt.
Végül a Budapesti Székesfőváros 1928-ban megvásárolta a kastélyt a hozzá tartozó területekkel együtt, majd 1932-re Räde Károly kertépítészeti igazgató tervei alapján közparkká alakították. Ezt követően sok éven keresztül szabadtéri koncertek dallamai csendültek fel a kertben.
A boldog, szép időket a II. világháború szakította félbe, aminek pusztításai súlyos károkat okoztak a növényzetben. A háború után, 1956-ban a területet ideiglenes temetőként is használták, majd 1970-ben a metróépítés (itt volt az építkezés felvonulási területe) mérte az utolsó csapást a kertre. Az 1980–90-es években, kétszeri átépítést követően sikerült lassacskán régi fényét visszanyernie.
Teljes pompájában napjainkban
Ma öt kapu is vezet a lenyűgöző kertbe, amelyeken átlépve terebélyes lombkoronájú fák árnyékában pihenhetünk meg, miközben a park játszóteréről a gyerekzsivaj hangjait repíti felénk a szél. Amerre a szem ellát, zöld gyepszőnyeg és tarka színű virágok festik meseszéppé a tájat.
A parkban közösségi könyvtárat, Poket automatát és csobogó vizű szökőkutat is találhatunk, sőt még a hely állandó lakójával, a szobornyuszival is összefuthatunk. Ha elég szemfülesek vagyunk, akkor a hetvenes évekbeli, mára már a növények által takart metrószellőzőket is észrevehetjük. A múlt emlékeit pedig a Ferenczy utca felé nyíló kapu melletti eperfa őrzi, amelyet feltehetően a XVIII. vagy a XIX. század közepén ültettek.