Egy virágáruslányból lett előkelő madám, akinek az ágyában grófok is megfordultak; megannyi nemzetközi hírű, fényűző luxusbordély, kétes hírnevű mulatozó, amelyet az arisztokrácia krémje sem került el. Budapest egykor messze földön híres volt bordélyházairól. Ám vajon mi zajlott a vörös kárpittal bevont falak között, és hol kéjelegtek a merész kalandokra és gyönyörökre vágyó férfiak?
Élvhajhászás szabályok között
Az 1800-as években, amikor a szexualitást, a buja vágyak kielégítését bűnnek vélték, a nagyvárosokban egyre inkább fellendült a prostitúció. Jelen volt kocsmákban, fogadókban, kávéházakban, nyílt utcákon, és egy idő után népszerűvé váltak a kéjnőtelepek is.
Egyre többen béreltek lakásokat, hogy kéjhölgyeket alkalmazzanak, így sorra jelentek meg a bordélyházak a fővárosban. Bár hihetnénk azt is, hogy aki belevágott a bordélyüzletbe, a hatósággal húzott ujjat, azonban 1867-től egészen 1926-ig legálisan, intézményesített keretek és szabályok között adtak teret a nők és a férfiak szexuális együttlétének.
Budapesten, a szabályok hosszú listája ellenére is számos kétes erkölcsű bordélyház létesült, olyannyira, hogy számuk megközelítette a párizsiakét és meghaladta a hamburgi bordélyházakét. A bordélyházak üzemeltetése igazi üzleti vállalkozásnak számított, adófizetéssel, haszonelvű működéssel és konkurenciával.
E hírhedt helyeken a lányok a madám kezei között biztonságban érezhették magukat, ám mindeközben szigorú szabályok szerint dolgoztak. Méregdrága ruháikat, ékszereiket és parfümjeiket hitelbe kapták, így ha el szerették volna hagyni a bordélyházat, vissza kellett fizetni árukat.
A fővárosban mindenki megtalálta a számításait. Ha valakinek kisebb volt a zsebe, akkor a VI., a VII. és VIII. kerület utcáinak szalon nélküli garniszállóit kereste fel. Aki pedig anyagilag megengedhette magának, a Királyi Pál, a Képíró, a Bástya vagy a Magyar utca leghíresebb luxusbordélyait vette célba.
Pest leghíresebb kurtizánja
Az 1880-90-es évek egyik legismertebb kurtizánja Pilisy Róza volt, eredeti nevén Schumayer Rozália, aki 16-17 évesen került a fővárosba. Ekkor virágáruslányként kezdett el dolgozni a Szervita téren, ahol vendégkörét nagy mértékben a felsőbb társadalmi osztályok férfiai tették ki. Egy volt közülük gróf Apponyi Albert is, aki egy házat is vásárolt neki, majd kiemelte a Szervita térről és igazi dámává tette.
Apponyi azonban nem maradt a hódolója az idők végezetéig. Miután elváltak az útjaik, a lány megtarthatta a lakást, ahol sorra fordultak meg a legnagyobb arisztokraták. Róza ujjai köré csavarta Károlyi István grófot, I. Milán szerb királyt, Ferenc Ferdinánd osztrák trónörököst és Batthyány miniszterelnök fiát is. A legendák szerint imádói közül a leghíresebb vendég mégiscsak a titokzatos Lord T., az akkor még herceg VII. Edward, Viktória királynő fia volt.
Később, Róza meglátta a lehetőséget a bűvkörébe csalt gazdag férfiúkban, így részvénytársasági alapon meg tudta venni a Károlyi-kertre néző Magyar utca 20. szám alatti házat. Krúdy Gyula már itt ismerkedett meg vele, sőt az irodalmárt gyengéd szálak is fűzték Rózához. A Vörös postakocsi című regényének köszönhetően pedig azt is megtudhatjuk, miképp zajlott az élet Pest Rózsájának bordélyházában.
A Magyar utca 20. nem hiába tartozott az előkelőbb örömtanyák közé. Róza bordélyházában szép nők és finom étkek mellett polgári bútorok, biedermeier vagy rokokó stílusban berendezett szalonok várták a férfiakat.
A házban „kézimunkára és házi teendőkre” tanította Róza az árva leányokat, amikkel sokszor a kor legnagyobb embereit – arisztokratákat, diplomatákat, írókat, színészeket, hercegeket és királyokat – kényeztettek. A testi örömök mellett a művészetnek és a kultúrának is időt szenteltek, olykor színésznők jelentek meg a házban, akik zenés vacsorát adtak, vagy épp verseket olvastak fel.
Pilisy Róza, a kor híres madámja, publikált versek, novellák, regények szerzője 1931-ben hunyt el. Kívánsága szerint Krúdy egy nekrológban emlékezett meg róla, míg a bordélyház régi bútorait a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzik.
A nemzetközi hírű Maison Frida
„Az idegenbe tévedt honfitársainkat francia, angol, német, amerikai ezzel a kérdéssel lepi meg: – Budapest? Ja igen, Budapest, a Volga mellett. Ott van a Maison Frida ugy-e?” – olvashatták 1908-ban a Szeged és Vidéke lapban.
Bár a legtöbben Maison Frida nevét ismerték, a Magyar utca 29. szám alatti házat Frida férjével, Östreicher Edével együtt vásárolta meg, kifejezetten arra a célra, hogy bordélyházat üzemeltessenek benne. A 110 ezer koronáért birtokukba került ház 14 prostituálttal kezdte meg működését, amelynek élén Frida állt.
A pompában úszó bordélyházba belépve fényes termekre, hatalmas tükrökre, süppedő szőnyegekre, vörös kárpitokkal borított falakra, aranystukkókra, drága italokra, bódító illatokra és sejtelmes zenére számíthattak a vendégek. A fényűző külcsín mellett nagy figyelmet fordítottak a minőségi szolgáltatásra is.
„Gondoskodtak a kifogástalan kiszolgálásról, a vendég osztályon felüli kezeléséről, hangulatait lesték. Ha fantáziátlan volt, helyette is kitalálták a kedvteléseket, fortélyokat, leleményeket. (…) Nemcsak öltözködni, vetkőzni tudtak, de szeretkezni is” – írja Vajda Sándor a „szexuális pedagógusok” által kiképzett kéjhölgyekről.
A férfiak vágyait kielégítő házat 1922-től bérelte, majd 1927-ben megvette Krügler Jakabné, aki mulatóként működtette tovább. Hiába az új tulajdonos, a legendák szerint Frida asszony hosszú időre az emberek emlékezetébe véste magát. A ház 2010-es átépítése során az egyik munkásnak éppen erről meséltek az akkor ott élők, miszerint a Magyar utca 29. lakóinak emlékezetében 12 évvel ezelőtt még mindig élesen élt a kivételes szépségű nő, Maison Frida képe.
Milyen volt a buja élet a luxusbordélyokon kívül?
Természetesen a nagyvárosban szinte egymás mellett sorakoztak azok a bordélyházak is, amelyek a legszerényebb pénztárcával rendelkező kuncsaftokat várták egy kis kényeztetéssel. Talán a legsivárabb lakások a VIII. kerület fürdőszoba nélküli házaiban rejtőztek. Itt a Conti, a Bérkocsis és a Nagyfuvaros utca bordélyai várták a munkában megfáradt embereket bárcás cédákkal, akiknek papírjuk volt arról, hogy dolgozhatnak.
Sőt, a Víg utcában egészségügyi ellenőrzés nélküli, vagyis papírokkal nem rendelkező kéjnőkkel teli kuplejárok is sorakoztak. A belváros felé közeledve a színvonal már kissé emelkedett, így a VI. kerületi Ó utca garniszállói, a Király utcai és környékének vigalmi negyede egy más világot tárt fel a kalandorok előtt.
E világot is nagyon jól ismerte Krúdy, aki a luxusnegyed mellett fogadóknak, kocsmáknak, kisvendéglőknek és kuplejároknak is visszajáró vendége volt. Sőt, Krúdyhoz hasonlóan a Pestre érkező fiatal irodalmárok általában bordélyokban vagy azok környékén béreltek szobát.
Krúdy a mai Zichy Jenő utcában vette ki első pesti lakását, nem messze Marinovics Jolán Ó utcai Kakasos házától. Jolánt, a bordélyház talpraesett főnöknőjét a sajtó öreganyjának nevezték, hiszen előszeretettel tanyáztak nála az akkori újságírók, írók, vagyis Krúdy mellett Ady Endre, Révész Béla és még Jókai Mór is benézett hozzá jó néhányszor.
És míg a sajtó és az irodalom ifjú képviselői jó párszor megfordultak az Ó utcában, addig a Király utca egymás után sorakozó szórakozóhelyei, kétes hírű házai messzi földről fogadták a vendégeket. Az olykor meztelen énekesnők és táncosnők mulatókban, kocsmákban, zenés kávéházakban és dalcsarnokokban várták a férfiakat, akik néhol egy-egy rejtett ajtó mögött fedezhették fel a hely igazi arcát.
Mindezek közül talán a legismertebb a Király utca 15. szám alatti Kék Macska, „az orgiák, a kiélt sanzonénekesnők, a frivol couplettek hajléka” – ahogy Mikszáth Kálmán írta egykor. A Király utca 15-ben artistaprodukcióktól kezdve a pucéran eljárt kánkánelőadásokon át a burleszkig számos szórakoztató előadásban lehetett része a látogatóknak.
Itt szeretkezett és itta le magát a sárga földig Bismarck, és itt költötte el országának szinte összes vagyonát I. Milán szerb király. De a Kék Macskában mulatozott a walesi herceg, Lajos Fülöp párizsi trónörökös, illetve az Esterházy, Károlyi, Festetics és Széchenyi grófok sem maradtak ki a jóból.
A bordélyházak leáldozása
Amikor 1918-ban az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, a világ is megpördült maga körül, és a kétes hírű házak lassan eltűntek. Egy 1926-os rendelet következtében a bordélyházak működtetését betiltották, valamint az államrendőrségre bízták a prostitúció szabályozását.
Mindezek értelmében csupán magán és nyilvános találkahelyek üzemeltetésére adtak engedélyt. Kéjhölgy pedig továbbra is csak az lehetett, aki munkáját bejelentette a rendőrhatóságnál és rendszeresen járt egészségügyi vizsgálatokra. Hazánkban végül 1950-ben betiltották a prostitúciót.