Különleges égi jelenséget figyelhetünk meg május végén

A Svábhegyi Csillagvizsgáló előrejelzései szerint május 31-én különleges hullócsillag-kitörésben lehet része azoknak, akik egy kicsit szemfülesebbek, és türelmesen figyelik az égboltot a hajnali órákban.

Fotó: svabhegyicsillagvizsgalo.hu

A 73P/Schwassmann-Wachmann nevű üstökös éppen szétesés alatt áll, ennek utóhatásait pedig mi is érzékelni fogjuk hazánkban, egészen lélegzetelállító módon. A darabjaira hullott üstökös porfelhője ér majd el hozzánk, ez pedig egy igencsak látványos és sűrű hullócsillag-kitörést okoz az égen május végén.

blank
Fotó: Svábhegyi Csillagvizsgáló Facebook

Az előrejelzések azt mutatják, hogy május 31-én, hajnali 3 óra körül, nyugat felé érdemes kémlelni az eget. A számítások szerint a jelenség reggel 7 órakor tetőzik majd, de még így is csak a csillaghullás felfutását követhetjük végig Magyarországon, az igazi látvány az Egyesült Államok egyes részein lesz jelentős.

Egy magyar csillagászokból álló expedíció indul a texasi McDonald Obszervatóriumba, ahol sokkal kedvezőbb asztroklíma mellett közvetítik majd nekünk élőben a csodálatos jelenséget.

blank
Fotó: Svábhegyi Csillagvizsgáló Facebook

A magyar csillagászok május 31-én, 14 órakor jelentkeznek be a Facebookon, ahol bemutatják a kitörés csúcsáról készült felvételeiket is. Az élőben közvetített expedíciót itt követhetitek végig.