Több millió tőzike virágzik Nyugat-Magyarország vadregényes tanösvényén

Az ország nyugati csücske rejtette Fertő-Hanság Nemzeti Parkban több tanösvény is bepillantást enged az erdők életébe. Van azonban egy, amelyen végigsétálva páratlan látvány tárul a szemünk elé a több millió szál, éppen most virágzó tőzikének köszönhetően.

Fotó: Fertő-Hanság Nemzeti Park Facebook-oldala/Babos Attila

Különböző hosszúságú tanösvények szelik keresztül-kasul a Fertő-Hanság Nemzeti Park területét, mind közül talán a csáfordjánosfai Tőzike tanösvény az, amely a legkülönlegesebb látványt nyújtja ebben az időszakban, amikor névadó virága, a tőzike szirmot bont.

Soprontól 50 kilométerre, Győr-Moson-Sopron és Vas megye határán, a Répce folyó mellett terül el Csáfordjánosfa, melynek fő nevezetessége védett, tőzikés erdeje. A tanösvény bejáratát a Csáfordjánosfa-Répceszemere közötti közút melletti Tőzike tanösvény táblánál találjuk: innen indulhatunk tőziketúránkra a gyalogosan bejárható tanösvényen.

Mivel ártéri területeken vezet utunk, így időjárástól függetlenül mindenképp ajánlott vízhatlan lábbelivel, gumicsizmával felkészülten érkezni. A 4 km hosszú tanösvényen öt állomás mutatja be a kiemelkedő természeti értékekkel bíró csáfordjánosfai erdő élővilágát és kialakulásának történetét, valamint névadó virágát, a tavaszi tőzikét.

A tavaszi tőzike februártól akár március végéig is virágozhat, csáfordjánosfai populációja pedig több millió tövet számlál. Az enyhe télnek köszönhetően ráadásul idén hamarabb bontottak szirmot a tavasz hírnökei, február közepén már lencsevégre lehetett kapni egy-egy nyíló példányt.

blank
Fotó: Fertő-Hanság Nemzeti Park Facebook-oldala

Mivel a tőzike védett növénynek számít, ezért értelemszerűen tilos letérni a tanösvényt szegélyező kijelölt ösvényről, a növények védelme érdekében.

Az aktuális hírekért, további információkért, vezetett tőziketúrákért érdemes a Fertő-Hanság Nemzeti Park weboldalán és Facebook-oldalán tájékozódni.