5 közösségi tér és kulturális műhely Budapesten, ami mindig tárt ajtókkal vár

Budapest számos gyöngyszemet rejt, köztük közösségi tereket, alkotóműhelyeket és kulturális központokat egyaránt, melyek csak úgy dúskálnak a jobbnál jobb programokban és társasági élményekben.

Manyi – Kulturális Műhely

A Margit körúti Manyi hatalmas elánnal érkezett meg tavaly ősszel az épp felvirágoztatás alatt lévő Margit-negyed miliőjébe. Az alulról szerveződő közösségi tér üde színfoltja a II. kerületnek, színes, változatos és mindig friss programjaival nem túlzás azt mondani, hogy mindenkit szeretettel látnak és várnak. Szerveznek ide koncerteket, összművészeti fesztivált, de otthont ad ruhacserének, találkozásoknak, jó hangulatú beszélgetéseknek és mozgásos programoknak is.

1027 Budapest, Margit körút 16.

4K – Kőbányai Kortárs Kultúr Központ

Az egykor textilgyárként üzemelő gyárépületben, a rozsdaövezet szívében, a város szélén kapott helyet Kőbánya ugyancsak friss kulturális központja, a 4K. A közösségi tereket kisebb-nagyobb műtermek gazdagítják, alkalomadtán nyitott műhelyeknek és kiállításoknak adva otthont. A 4K kimondottan azért jött létre, hogy olyan közösségi térként szolgáljon, ahol az ötletek és a kreatív energiák összeadódhatnak egy kávé és süti mellett, hogy aztán olyan közös alkotások kerekedjenek belőle, mint a beltéri gördeszkapálya, a vasárnaponta tartott bolhapiac, a nyári kertmozi vagy a napindító urbánus jóga.

1102 Budapest, Füzér utca 37.

MagNet Közösségi Ház

Az Andrássy úti MagNet közösségi Ház ugyancsak olvasztótégelyül szolgál a legváltozatosabb közösségi programoknak. A legkülönfélébb korosztályoknak ad teret olyan eseményeivel, mint a kisgyermekes szülőknek szóló programok, az önismereti csoportok, de rendszeresen szerveződnek ide koncertek, író-olvasó találkozók, illetve kiállítások is. Itt tényleg mindenki talál majd kedvére való programot.

1062 Budapest, Andrássy út 98.

blank

Napalatti Közösségi Tér

A belvárosi Napalatti Közösségi Tér otthonául egy 150 éves pince szolgál, mely május óta nem kevesebb, mint 300 programnak szolgált helyszínéül. Ezen a központi nyugvóponton mégis egy pillanat alatt megfeledkezhetünk arról, hogy alig egy karnyújásnyira vagyunk a Corvin-negyedtől, ahol tematikusan férfiaknak és nőknek szóló önismereti csoportok, tánc, örömdobolás, énekkör, jógaestek és jógakurzusok, valamint különböző workshopok szerveződnek.

1092 Budapest, Kinizsi u. 37.

blank

Lehetőségek tere

A Lehetőségek tere egy olyan közösségi hely, mely elsősorban olyan fiatal felnőtteknek jött létre, akiknek fontos, hogy a szabad alkotás közben magukat adhassák és hogy mindeközben jól is érezhessék magukat egy új utakat mutató biztonságos környezetben. Foglalkozásokból és programokból itt valóban nincs hiány: filozófia, összhangzattan, mozgás és haiku írás, film- és vitaklub és még ki tudja mennyi-mennyi lehetőség szólítja meg a fiatalokat.

1083 Budapest, Práter utca 63.

blank