40+ hétvégi program Budapesten és környékén – nem csak halloweenre

Ugyan a legtöbb esemény a halloweenről szól a héten Budapesten, mi találtunk bőven olyanokat is, amik nem. Válogassatok kedvetekre a jobbnál jobb hétvégi programok közül!

Több napos hétvégi programok Budapesten

Spanyol Filmhét (egész héten)

Spanyolország sokszínű filmterméséből ad ízelítőt az október végén, megszokott időpontjában jelentkező Spanyol Filmhét, amelyre ezúttal is a Spanyol Nagykövetség, a Budapesti Cervantes Intézet és az Uránia közös szervezésében kerül sor.

Skandináv Filmfesztivál (csütörtök-szerda)

A fesztivál keretein belül egy héten át a legkiválóbb északi filmek kerülnek vászonra az Art+ Cinema két mozitermében. A programot premier előtti vetítések, hazai forgalmazásba nem kerülő játék- és dokumentumfilmek színesítik.

World Press Photo kiállítás (utolsó hét)

Nemzetközi zsűri által díjazott sajtófotók és háttértörténeteik a nagyvilágból. A 151 győztes pályamű több mint 74 470 alkotás közül került kiválasztásra, idén 4315 fotós pályázott összesen 130 országból.

Halloeweekend Brunch a Cinnamonban (péntek-hétfő)

Október 29-től november 1-ig tehát sütőtökös specialitásokkal várnak bennetet a Cinnamonban.

halloween 2021 budapest programok

Ha 2021-es halloween partykat keresel, nézd át ezeket a programokat:

Csütörtöki programok Budapesten (2021. október 28.)

Kapcsoló kortárs beszélgetések: Hajléktalan kérdés

Beszélgetés Tuncsik Angélával, a Máltai Szeretetszolgálat és a Menedékház hajléktalan ellátásában dolgozó munkatársával, Michels Antal plébánossal, akinek missziós területe közé tartozik a hajléktalan pasztoráció, valamint Bozsó Dániellel, akinek sikerült kijönnie a hajléktalan létből.

Glass of Jazz – Egy este a Borok & a Jazz szerelmeseinek

A rendezvény, ahol a kiváló borok rajongói találkozhatnak a jazz zene szerelmeseivel és közösen átélhetik, hogy ez a kettő miért is alkot tökéletes párost. Mindez Budapest szívében, egy igazán színvonalas helyszínen, a Budapest Jazz Clubban.

halloween 2021 budapest programok

Henri Gonzo, Rözge Maxim, Cz. K. Sebő / Turbina

Az idén Fonogram díjas Fran Palermo zenekar dalszerző frontembere, aki gyakran lép fel szólóban is. Ezúttal is, mint ahogy azt a közönség már megszokhatta gitárral és lábdobbal kíséri magát, miközben átdolgozásokat, valamint saját szerzeményeket is hallhatunk tőle az este folyamán, angol és spanyol nyelven.

Jakab Péter lemezbemutató + Szabó Benedek zongorás szett

Szabó Benedek a Galaxisok dalszerző-frontembere ezúttal szólóban, egy szál zongorával érkezik egy különleges műsorral, remek negyedik albumuk, a „Lehet, hogy rólad álmodtam” intim hangulatában újragondolva a zenekar számait. Utána Jakab Péter, a Jazzékiel zenekar dalszövegíró-frontembere az idei Fekete Zaj fesztiválon debütált formációjával lép színpadra.

Pénteki programok a fővárosban (2021. október 29.)

Víztől sörig történelem a Fehér Nyúl Sörfőzdében

Járd be a sörfőzőkkel és a főzde alapítóival a Fehér Nyúl Sörfőzdét, és ismerd meg a víztől-sörig történelmet azoktól, akiknek a sör az életük.

Halloween az Állatkertben

Nap közben az Állatkert a szokásos rend szerint működik, majd este bezár, 18 órakor pedig újra kinyit, már az állatkerti halloweenre érkező látogatók előtt. A 11 óráig tartó különleges hangulatú eseményen tűzzsonglőrökkel, tűztánccal és más tüzes produkciókkal, remek szelfi-, illetve fotótémát kínáló halloweeni installációval, családi tökfaragással, kézműveskedéssel, bátorságpróbával, rémmesékkel, boszorkányos arcfestéssel, boszorkánykonyhával, mécsesek ösvényével és vurstlival várnak titeket, és az is kiderül, hogy miért tartanak egyes állatokat rémisztőnek, vagy hogy a régi idők embere miért hozott bizonyos állatokat összefüggésbe a szellemekkel, vagy éppen a boszorkányokkal.

Halloween a Füvészkertben

Esti tematikus séták a növények között. Ismerd meg a növényeket esti megvilágításban! Elemlámpa ajánlott.

halloween programok 2021 budapest

Moszkva tér vetítés a Bemben

1989 tavasza. Az ország változások előtt áll, állandó kapkodások jellemzik a helyzetet szinte minden területen. Petya, az érettségi előtt álló gimnazista most ünnepli 18. születésnapját. Barátaival a Moszkván találkoznak, hogy hozzájussanak a buli címekhez, aztán fel a hegyre, buliról bulira.

Little G Weevil · Live Acoustic Session lemezbemutató

A többszörös nemzetközi blues zenei díjnyertes gitáros, énekes, zeneszerző, szövegíró, producer lemezbemutatója.

Erik Sumo Habaguttajmu Band at A38

Liza, a Rókatündér filmzenealbum, My Rocky Mountain, The Trouble Soup, Mount Fuji – tehát minden Tövisházi Ambrus életművéhez köthető zene, a megújult felállású Erik Sumo Band előadásában.

Szombati programok Budapesten és környékén (2021. október 30.)

Őszi állatságok – családi kiránduló- és alkotónap Ócsán

Családi kiránduló- és alkotónapra invitálja a kicsiket és nagyokat az Ócsai Tájház.

hétvégi programok Budapesten és környékén

Túrázás a Búbánatvölgyben

14 km és 430 méter szintemelkedés vár rátok ezen a körtúrán.

Ha egyedül indulnátok neki:

Upcycling piac és vegán közösségi főzés a Szimpla Kertben

A Szimpla régóta elkötelezett híve a fenntartható életmódnak és megoldásoknak. Így október végén egy egész napos eseményt szerveznek, arról, hogyan tehetünk egyéni szinten is a bolygó fennmaradásáért.

Szedd a lábad! – szemétszedő kocogás

Tegyetek az egészségetekért és környezetetek tisztaságáért egy jó kis csoportos szemétszedő futás keretében!

Ingyenes erzsébetvárosi biciklis képzés

Ingyenes városi kerékpáros közlekedési képzésre hívnak mindenkit, aki szeretne magabiztosabban, kényelmesebben és hatékonyabban bringázni a budapesti forgalomban.

hétvégi programok Budapest

Bogrács Beats: Paprikás csirke a Hello Budában

A Hello Budában ezen a szombaton is a bográcsolás jellegzetes illatával telik meg az őszi levegő. Az alapanyagokat a csapatoknak maguknak kell hozniuk, a bográcsot, tűzifát és fakanalat a Hello Buda biztosítja. A látogatók szavazhatnak is a kedvencükre, és végigkóstolhatják a bográcsételeket a zsűrizés fejében.

Halloweeni Czakó Piacz és krizantém vásár

Október 30-án több különlegességgel is várnak a piacon: lesz krizantém vásár, jelmezes termelők és halloweeni arcfestés kézfestés (ingyen) kicsiknek és nagyoknak.

hétvégi programok gyerekeknek Budapest

Asztro-matiné ‘Naprendszer’- csillagászat (nem csak) gyerekeknek

A program során a gyerekek könnyen érthető, de annál színesebb nyelvén magyarázzák el az univerzum érdekességeit, interaktív módon mutatják be a jelenségeket, és megválaszolják a gyerekek sokszor egyszerűnek tűnő, de fogas kérdéseit.

Helytörténeti séta az Aradi utcában

A Hatker hatkor – helytörténeti klub városi sétáin különböző tematikák alapján szervezett útvonalakon járhatjátok be Terézvárost.

Mackóvarrás ruhából

Régen hordott ruhák felhasználásával készíthetitek el az emlékezés mackóit, amelyek életetek fontos személyeit, helyzeteit, emlékeit elevenítik fel.

Rémes este medvékkel

Szombaton 17 órától halloweeni buli lesz a Veresegyházi Medveotthonban is.

Még több maci Budapesten:

ŽAGAR koncert a Várkert Bazárban

Idén 20 éves a Zságer Balázs által vezetett ŽAGAR zenekar. Megalakulásuk óta megalkuvás nélkül, bátran járják saját útjukat és inspiráló, felemelő világot teremtenek közönségüknek.

Satöbbi • dj Wurlitzer

A Satöbbi reggae, tangó, csacsacsa, boogie, beat és punk zenei alapokra épülő számait az abszurd humor műfajából táplálkozó néhol szürrális, ironikus, vagy éppen lírai dalszövegek teszik különlegessé.

Budapesti programok halloween napján, vasárnap (2021. október 31.)

KidSpirit családi nap a Zsiráf Budában

Mostantól minden vasárnap KidSpirit Gyereksarokkal várják a családokat a Zsiráf Budában.

BOR-ZON-GOO Halloween a Budakeszi Vadasparkban

Elég bátor vagy egy hátborzongató halloweeni kalandhoz? Szeretsz jelmezbe bújni? Érdekelnek a kísérteties históriák az éjszaka állatairól? Kipróbálnád, milyen egy vadasparki kalandtúra az éj leple alatt? Akkor itt a helyed!

halloween programok gyerekeknek 2021

kiskertpiac – ANKERmarket feat CHILI

ANKERmarket, ezúttal kissé csípősen. A kiskertpiac kiállítói a MADHOUSE belső terében, és teraszán várnak Benneteket növényekkel, természetközeli dizájn termékekkel, na meg a chili termelők idei termésükből készült szószaikkal, gasztro különlegességeikkel.

Bohemian Betyars – Gubancos lemezbemutató koncert

Négy év után jelentkeznek új nagylemezükkel a hazai a speed-folk-freak-punk nagykövetei, a Bohemian Betyars.

Los Orangutanes – Dia De Los Muertos

Budapest legújabb szórakozóhelyén a Turbinában ünnepeli a hallottak napját a Los Orangutanes, méghozzá latin módra, cumbiával.

The Rocky Horror Picture Show vetítés a Bemben

Három vetítés halloween napján minden idők legnagyobb kultfilmjéből.

Ha inkább otthon ijedeznétek a hétvégén: