Kéktúra-kisokos: Mindent Magyarország leghosszabb turistaútjáról

Az ország északi részén járva – beleértve a fővárost és környékét – gyakran belefuthatunk a fák törzsére festett karakterisztikus jelbe: az Országos Kéktúra útvonalának jelzéséül szolgáló fehér alapon kék csíkkal megjelölt téglalapba. Hazánk legismertebb és egyben leghosszabb turistaútját 2020-ban a National Geographic a világ 25 legjobb utazási célpontja közé sorolta, ami még több túrázót csalt az amúgy is sokak által kedvelt útvonalra. Utánajártunk, hogyan alakult ki az útvonal, és mitől is ilyen egyedülálló és népszerű a Kéktúra.

Fotó: Schmidt Evelin

A kezdetektől a második világháborúig

A Kéktúra elődjének, az akkor még csak egy átlagos turistaútvonal kialakítását dr. Cholnoky Jenő, a Magyar Turista Egyesület elnöke kezdeményezte, aki Szent István király halálának 900. évfordulójára álmodta meg az ötletet 1928-ban.

A lelkes önkéntesek 10 éven át festették a kék jelzést a kijelölt útvonalat kísérő fák törzsére, majd 1938-ban el is készült az akkor még csak 910 km hosszú országos turistaút, ami a Kőszegi-hegységben található Írott-kőtől a Zempléni-hegységben fekvő Nagy-Milicig tartott.

blank
Kilátás a Kéktúra útvonaláról Visegrád közelében / Fotó: György Mária

Az útvonal felavatásával egyszerre ünnepelték a Magyar Turisztikai Szövetség 25. évfordulóját is, a nyitótúra pedig a Szent István turistavándorlás nevet kapta. Az eredeti tervek szerint az eseményt 5 évenként ismételték volna meg, ám a második világháború keresztülhúzta a számításokat, és a Szent István vándorlásra azóta is csak kétszer, 1988-ban és 2013-ban került sor.

Az egyre népszerűbb Kéktúra

A sorsfordító háború után az új rendszer az akkori “Munkára, harcra kész” és az “Ismerd meg a hazánkat” mozgalmak keretében népszerűsítette az útvonalat, amit ekkor került a Budapesti Lokomotív Sportkör Természetjáró Szakosztály alá. Az akkor 852 km-es útvonalat megtevő kirándulók Kéktúra-jelvényt kaptak, amit büszkén viselhettek hatalmas teljesítményük jeleként.

blank
Kéktúra-jelvények / Fotó: Magyar Természetjáró Szövetség

A jelvényt hamarosan követte az Országos kéktúrák kézikönyve is, ami a teljesítés feltételeit és az akkor 25 szakaszos útvonalat mutatta. A füzet hamarosan térképvázlatokkal és egyéb változtatásokkal is kiegészült.

A túra népszerűségének növekvésével értelemszerűen a túrát teljesítők száma is gyarapodott, 1961-re már 45 fő viselhette a Vígh Tibor tervezte jelvényt. Ebben az évben a Magyar Természetbarát Szövetség is felkarolta az Országos Kéktúra mozgalmat, majd átvette szervezését és irányítását. Elkészült az új jelvény, illetve az új kék füzet színes térképmelléklettel, részletes információkkal és kiegészítőajánlókkal.

A túra a mai útvonalát a rendszerváltással érte el, hiszen 1989-ig magyar oldalról nem lehetett megközelíteni az Írott-kőt, de a vasfüggöny leomlása után ez már nem volt többé akadály, és így ez lett az útvonal mai, nyugati végpontja.

A Kéktúra ma

A hosszúságában folyamatosan változó, végig jelzett turistaút jelenleg az Írott-kőtől Hollóházáig húzódik, és Magyarország északi részének leggyönyörűbb tájain vezet keresztül. Az útvonal lélegzetelállító panorámákon, a festői Balaton felvidéken és számos nagyobb város mellett vezet.

A Kéktúra jelenleg 27 szakaszból áll, amit bármilyen sorrendben és irányban lehet teljesíteni. A megtétel sem kötött: bárki, bármikor ingyenesen nekivághat az útnak, egyedül az igazoló könyvecskéért kell fizetni.

Jelenlegi hossza 1168 km, amit 151 bélyegzőhely keresztez, ahol lehetőség adódik lepecsételni az emblematikus füzetet.

blank
Fotó: Schmidt Evelin

A túrát a cikk készítésekor 7473-an teljesítették, a legfiatalabb túrázó 7 évesen, a legidősebb pedig 95 évesen adta le az igazoló füzetét. A folyamatosan növekvő számot a Kéktúra hivatalos honlapján lehet követni, ahova név szerint kerülnek ki a hosszú utat végigjáró kirándulók.

Hogyan vágj neki?

Mivel tényleg semmi kötöttséggel nem jár, illetve bármilyen korosztálynak tökéletes kikapcsolódás és feltöltődés a természetben töltött idő, ha lehetőség adódik, tényleg kár kihagyni a kéktúrázást.

blank
Fotó: György Mária

Mielőtt belevágtok, érdemes felkeresni a hivatalos honlapot, ahol mindenről részletesen olvashattok az ajánlott túrafelszereléstől kezdve, az összes szakasz teljes körű leírásán keresztül az aktuális hírekig.

Amennyiben először szervezett keretek között, tapasztalt túravezetővel próbálnátok ki a kéktúrázást, a 2020-as debütáló rendezvény után idén október 9-én is megrendezik a Kéktúrázás napját, ahol lehetőség adódik részt venni vezetett túrákon mind a 27 szakaszon. Erről bővebben ITT olvashattok.