30+ szuper program a nyár utolsó hétvégéjére Budapesten és környékén

Rengeteg tartalmas budapesti programot találtunk nektek augusztus utolsó hétvégéjére. Nyárzáró bulik, filmpremierek, koncertek és piknikek is várnak. Ráadásul most lesz az Állatkertek Éjszakája, az Art Mozik Éjszakája és a Libegők Éjszakája is. Csak ki kell választanotok közülük a hozzátok illőt.

Csütörtöki programok Budapesten

Könyvcsere Piknik a Millenárison

Augusztus 26-án a Bookline a Millenáris gyepére hívja a kicsiket és nagyokat, arra buzdítva őket, hogy hozzák magukkal már kiolvasott könyveiket és vigyenek el olyat, amit szívesen forgatnának. A programot színesíti a kora délutáni gyerekprogram, majd a kulturális élet képviselői beszélgetnek legkedvesebb könyveikről, könyvekhez fűződő legizgalmasabb kalandjaikról. Mesél az énekesnő Sena, a nemrég könyvet kiadó – sokak kedvenc influenszere – Viszkok Fruzsina, a költő Simon Márton, a Toxikoma című film sztárja Molnár Áron, a Vígszínház kedvelt színésze Wunderlich József és a könyvével hamarosan debütáló Pataki Ági is. Az ingyenes programkavalkád 17 órától nyitja meg kapuit.

Vates-est a Westend Tetőkertben

Az egyszerre fiatalos ruházati márkaként és irodalmi mozgalomként működő Vates nyárbúcsúztató estet szervez a Westend Tetőkertjében, ahol egy rakás műfaj egymás hegyén-hátán követik egymást a színpadon, 90 percben, két etapban. Hol a gitárhúr, hol a hangszál dominál, hol külön-külön, hol együtt. Árnyék, babzsákok, ital a kézben, kapunyitás 19-kor.

TOXIKOMA vetítés és közönségtalálkozó

Nézd meg premier előtt a TOXIKOMA című filmet a Cinema City Aréna budapesti moziban, majd találkozz a film rendezőjével, Herendi Gáborral, valamint a film főszereplőjével, Molnár Áronnal, és tedd fel nekik kérdéseidet a filmmel kapcsolatban!

Hétvégi programok Budapest

A Muzikum Garden bemutatja: Flamenco De Mil Colores Vol. 2.

A flamenco élő tradícióját hozza el a hazai közönségnek a magyar és spanyol művészekből álló „Flamenco de mil colores” formáció, amely Böröcz Petra flamenco táncművész, Jorge Díez Aragon flamenco énekes és Illés János flamenco gitáros együttműködésén alapul.

Fran Palermo a Kobuciban

A Fran Palermót 2011 végén alapította Henri Gonzo énekes-gitáros-frontember Budapesten. A zenekar stílusa sok különféle műfajt érint az indie-től a rock and rollon át az afropopig, mindez az ütősökkel, fúvósokkal és billentyűssel megdobott mediterrán hangulattal fűszerezve. Egyedi, összetett hangzásviláguk talán annak is köszönhető, hogy négy nemzet – magyar, spanyol, kubai, görög – gyermekei hozták magukkal és gyúrták egybe zenei kultúrájukat. Mostanra az együttes meghatározó budapesti koncertzenekarrá nőtte ki magát, és hűséges rajongótábort tudhatnak maguk körül.

Csütörtöktől elérhető többnapos programok

Tilos 30 – Születésnap ⅩⅩⅩ

A Tilos Rádió szülinapja az új Dürer Kertben – a vasárnapi gyereknappal együtt – 3+1 napig tart majd. A „giga” fesztiválkoncertek helyett most a találkozásokon, és a közös együttléten lesz a hangsúly.

Belga Sörnapok a Gellértben (csütörtök-szombat)

Augusztus 26. és 28. között indul útjára az első Belga Sörnapok, amely a Gellért Hotel panorámateraszán kerül megrendezésre. A családias hangulatú rendezvényen nem kevesebb, mint 20-féle erős belga sörremek kerül csapra és számos különleges üveges sörből is válogathattok. A hotel séfje belga sörös ételekkel készül.

Zsidó Kulturális Fesztivál (hétfőig)

Augusztus 22. és 30. között rendezik meg a Zsidó Kulturális Fesztivált, amely öt helyszínen, több mint húsz programmal várja az érdeklődőket. Idén debütál a fesztivál új helyszíne, a nemrég felújított Rumbach utcai zsinagóga, ahol többek között a Malek Andi Soulisticet és a Sabbathsong Klezmer Bandet is láthatjuk.

Pénteki programok Budapesten

Látogatás a Rumbach Zsinagógában

A csodálatosan felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga részlegesen megnyitotta a kapuit és az épület nagy részét végre be is lehet már járni. Először megismerkedhettek a zsinagóga építésének történetével és körülményeivel, majd megtekinthetitek a zsinagóga belső tereit, az első emeleti Wagner Otto és a harmadik emeleti Politzer kiállítást.

Fedezd fel Budapestet egy fantasztikus sétán:

Füstölgő Fesztivál Zebegényben

Zenés, gasztro minifesztivál a dombon. Vigyetek mindenképp pokrócot, illetve kedvenceiteket se hagyjátok otthon!

Ha biciklin járnád be a környéket:

Nasip Kısmet koncert az Opus Jazz Clubban

Az Opus Jazz Clubban augusztus 27-én fellépő pszichedelikus folk-rock zenekar, a Nasip Kısmet ötlete a Budapesten élő török énekes-gitáros, Arif Erdem Ocak fejéből pattant ki. A nemzetközi csapat korokon átívelő, a török zenében gyökerező dalai soha nem hallott történeteket mesélnek a lélekről, ezúttal Budapest szívében.

Tompos Kátya és a Swing à la Django

A világon egyedülálló hangszeres felállással bíró Swing à la Django zenekar és Tompos Kátya, többszörös díjnyertes színművész- és énekesnő közös produkciója, amelyben francia sanzonok, valamint orosz mű- és népdalok olvadnak össze francia manouche swinggel.

Art Mozik Éjszakája

Augusztus 27-én, péntek éjszakán nem szükséges aludni: már ha persze a Művész, a Puskin, a Toldi, a Tabán és a Kino Cafe termeiben ültök majd, s filmeket néztek, péntek estétől szombat hajnalig. Idén már tizedszer lehet a műsort böngészve tervet készíteni arról, hogy mely filmeket, s milyen sorrendben nézzetek meg egyetlen éjszaka alatt. Az olyan premier előtti vetítések mellett, mint a Soha többé nem fog havazni, vagy a Kedves elvtársak, két kultfilm is visszatér a vásznakra: az Életrevalók című francia klasszikus mellett többek között az Oldboyt is újranézhetik az igazi szinefilek. Az összes helyszínre érvényes karszalag 3600 Ft-os áron megvásárolható az art mozik pénztárában!

Állatkertek Éjszakája

Augusztus 27-én este változatos programokkal, érdekességekkel, éjszakai látványosságokkal várják az Állatkert barátait. Lesz többek között elefánttréning és mókás fókaest, denevérek tánca program, bátorságpróba, szelfidoboz és fellép a Kaukázus zenekar akusztikus formációban.

Szabadtéri programok Budapest: Állatkertek éjszakája 2021

Mörk // MONYO Land

A soult és a funkot a legkülönfélébb stílusokkal vegyítő hangzásvilágú, társadalmi, pszichológiai és hétköznapi témákat feldolgozó dalszövegeikről és megigéző színpadi jelenlétükről ismert Mörk augusztus 28-án egy különleges audiovizuális élményre csábít a kőbányai MONYO Landbe! A zenei extázis, a zseniális sörök és a kiváló hamburgerek garantáltak.

Péntektől elérhető többnapos programok

Typo Showroom SALE (péntek-szombat)

Nincs is jobb egy igazi italozós, zenélgetős ereszd el a hajamnál, főleg ha rengeteg felgyülemlett cuccot vásárolhattok Budapest legmenőbb vintage üzletében. A Typo ennek meg is adja a módját pénteken Siaga hozza magával a lüktetést a boltba, szombaton pedig a Huszár Straße Kollektíva lesz a felelős a hangulatért, amit a szokásos vodka szóda csak tovább fokoz! A megszokottnál is több ruhával készülnek, ráadásul mindkét nap folyamatosan töltik majd a párezres dobozokat!

Budapest BonBon (péntek-vasárnap)

A nagy sikerre való tekintettel e hét péntektől vasárnapig most újra üdítő élményekkel tölti meg a várost a Budapest BonBon. Lesz éjszakai fürdőzés a Rudasban, vonósnégyes a Szemlő-hegyi-barlangban, kertmozizás a Havannán és a Széchenyi fürdőben, italo disco Újpesten. Egy szó mint száz, Budapest valamennyi kerületében üdítő élményeket kínál majd a második Budapest BonBon – Kultúrfalatok nyárbúcsúztató programsorozata.

Bakáts Feszt 2021 (péntek-vasárnap)

2021-ben ismét megrendezik a ferencvárosi Bakáts Fesztet augusztus 27. és 29. között, ám ez alkalommal a Bakáts tér felújítása miatt a Nehru part lesz a fesztivál központi helyszíne. Idén még több neves hazai előadó várja majd a fesztiválra látogatókat. Ingyenes koncertet ad többek között a Platon Karataev, a Firkin, a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Dresch Quartet és a Napfonat is. Mesesarok várja a gyerekeket, valamint színházi előadás, filmvetítések és más kulturális programok is színesítik az eseményt.

blank

TE!rézvárosi Fesztivál az Andrássy úton (péntek-vasárnap)

A Terézváros sem marad le a Ferencváros mögött. Itt is fantasztikus programkavalkád vár majd a hétvégén: íme.

Miniszobrok nyomába eredtünk. Velünk tartotok egy 7 állomásos sétára?

ArtKert összművészeti fesztivál Szentendrén (péntek-vasárnap)

Kortárs művészeti élményre hív a szentendrei ArtKert összművészeti fesztivál, ahol immár negyedik alkalommal képzőművészeti foglalkozások, művészeti séták, táncos performanszok, zenés tárlatvezetés, filmklub, és sok-sok zene várja a kicsiket és nagyokat egyaránt 2021. augusztus 27. és 29. között.

Szombati programok Budapesten

Nyárzáró piacozás a Rómain – birkapörkölt, élő zene és varázsmese!

10 órakor gyülekező a mesesátornál, piciknek meg nagyoknak: Kutvölgyi Gabi varázsol el minket meglepetés mesével. Fél 11 körül elkészül a várva várt karcagi birkapörkölt és újra sülnek majd a díjnyertes lángosok, kóstolni erősen ajánlott, mondjuk egy jó csülköset, vagy juhtúrósat.

Szabadtéri programok Budapest

IX. Nagymarosi Csípős Fesztivál

Augusztus 28-án kilencedik alkalommal rendezik meg a Nagymarosi Csípős Fesztivált, amelyet a gasztromazochisták, csípőskedvelők és chilitermesztők nemzetközi ünnepének is szokás nevezni. Az étel- és italkínálat minden értelemben észbontóan erősnek ígérkezik, de a kísérőprogramok miatt is érdemes lesz ellátogatni Nagymaros főterére.

MVM ZENERGIA

Az MVM idén hatodik alkalommal hívja életre az MVM ZENERGIA című nagyszabású szabadtéri koncertjét. Az egyedülálló kulturális eseménynek a Budapest Kongresszusi Központ ad otthont 2021. augusztus 28-án, szombaton 20 órától. Az este során fellépnek a legelismertebb magyar zeneművészek közül: Balázs János (zongora), Balogh Kálmán (cimbalom), Lajkó Félix (hegedű), Szakcsi Lakatos Béla (zongora), Szentpáli Roland (tuba) és Tompos Kátya (ének). A zenei műsort vetített fényfestés teszi még emlékezetesebbé.

Mit rejt a Váci-ág? Evezz velünk Dunakeszire!

Augusztus 28-án szombaton ismét közösségi evezésre invitálnak benneteket: az irány ezúttal Dunakeszi. Átevezhettek a Duna másik oldalára és a Váci-ágat felfedezve érhetitek el az úti célt.

Szabadtéri programok Budapest környékén

Galaktikus zenei utazás a Kabinban

Ismét részese lehettek egy csillagfényes galaktikus utazásnak, ahol simán felcsendülhetnek afrikai dobok, indiai szitárok, vagy akár balkán trombiták. Dj Superstereo most hétvégén eltér elektro-pop zenei világától és immár másodjára teszi tiszteletét a Kabin teraszán, ahol Milk & Money néven szolgáltatja a minőségi house alapú muzsikát egy kiadós szombat esti lazításhoz. Az este méltó beharangozója az indiánnyár kezdetének.

Forrest Gump a Lupa Autósmoziban

Forrest Gump, a barátságos de kissé együgyű férfi az 1960-as és ’70-es évek szinte minden fontos eseményének részese lesz.

Ha más helyet választanál a szabadtéri mozizáshoz:

Libegők Éjszakája

A júliusban megrendezésre került IV. Libegők Éjszakája sikere a szervezőket arra ösztökélte, hogy a szeptemberi iskolakezdés előtt, augusztus 28-án, szombaton újra megrendezzék az eseményt. Ismét 5 helyszínen (köztük a Zugligeti Libegőnél is) várnak a városok, tájak messzi fényei amit a magasból csodálhatsz majd meg egy kellemes libegőzés során szeretteiddel.

Szombaton kezdődő többnapos programok

JazzTime fesztivál a Müpában (szombat-vasárnap)

Új korszak kezdődik a Müpa életében: a tizenöt éven át közkedveltté vált New Orleans Swingfesztivál helyett 2021-től új évadnyitó eseménnyel kedveskednek a jazzrajongóknak augusztus utolsó hétvégéjén. Az irány hasonló, a minőség változatlan, a kínálat még gazdagabb lesz. Ez a JazzTime fesztivál!

III. Csömöri Tófesztivál (szombat-vasárnap)

Augusztus 28-án, szombaton rendezik meg a III. Csömöri Tófesztivált a horgásztónál. Hangolódásképp augusztus 27-én, pénteken 20.00 órától Ferenczy György és a Rackajam koncert, majd szombaton az egész napos, nyárbúcsúztató rendezvényen csónakázás, koncertek és színes gyermekprogramok várják az érdeklődőket.

Vasárnapi programok

kiskertpiac – ANKERmarket

Augusztus utolsó vasárnapján újra az Anker közben válogathatunk a zöld kiállítók különleges kínálatából, lassulhatunk kicsit, az utca teraszain átadhatjuk magunkat a gasztronómiai élvezeteknek. A gyerkőcöket ingyenes bábszínházi előadással várják majd.

Lemezbemutató koncert – Korszakok gyöngyszemei

A 2015-ben alakult Trio Energico mutatja be első lemezét a gyönyörű Festetics Palota Tükörtermében. Az első lemezbemutató komolyzenei gyöngyszemeit és annak feledhetetlen élményét pedig a közönséggel is szeretnék megosztani az este 7 órakor kezdődő, igazán ígéretesnek bizonyuló koncert alkalmával. Az eseményre jegyet váltani ITT tudtok.

blank

Kiskedvencek vására a Hello Budában

Az EB OVO mindig is a nyitottság, a kísérletezés és a fejlődés tere volt, a helyi közösségek bevonásával. Ennek egyik jó példája lehet ez a közösségépítő rendezvénysorozat és vásár, az EB OVO PLACC, melyen kutyás tematikával foglalkozó kézművesek, művészek is teret kapnak, nyitott beszélgetésekkel kiegészülve, természetesen a kutyákkal és a városi kutyázással a fókuszban. Találkozhattok terápiás kutyával, lesz kutyás szlalom-pálya, megtudhatod, hogyan foglald le a kutyád lakásban, de a gyerkőcöknek is lesz program.

Arany János irodalmi séta a Margitszigeten

Arany életének meghatározó helyszínén tematikus séta során az érdeklődők bejárhatják a költő által is kedvelt helyszíneket, amelyekhez ismert és kevésbé ismert költemények és anekdoták kapcsolódnak: az Őszikék-ciklus verseiben megörökített tölgyektől kezdve a Margitszigetért rajongó írótársak és utódok emlékezetén át egészen a Nagyszállóig, ahol Arany életének utolsó időszakában lakott és alkotott.

VI. Sóletfesztivál

Idén az EMIH a két hétvégén át tartó Zsinagógák Hete rendezvénysorozat keretein belül szervezi meg Budapest egyik legnépszerűbb gasztrofesztiválját, a Sóletfesztivált. A kóser finomságokat és kulturális programokat kínáló programot idén rendhagyó módon Budára, a legendás Budai Parkszínpadra költöztették.

A legjobb dolgokon bőgni kell // premier előtti vetítés közönségtalálkozóval

Nézd meg premier előtt az A legjobb dolgokon bőgni kell című filmet, és találkozz Grosan Cristina író-rendezővel, Rainer-Micsinyei Nóra író-főszereplővel és Stalter Judit producerrel!

Ha Budapest helyett mégis a Balatont választanátok hétvégére:

Kiemelt kép: Hirling Bálint