Az Örs vezér terétől nem messze épül meg az új, grandiózus méreteket öltő táncszínház

A 400 fő befogadására alkalmas nézőtérrel megálmodott Magyar Nemzeti Táncegyüttes új játszóhelye a Kerepesi úton kerül megépítésre.

Az Örs vezér tértől nem messze, a Kerepesi úton, egészen pontosan a Kerepesi út 29/b szám alatt építik fel a közel 7000 négyzetméternyi alapterülettel rendelkező és 400 főt befogadni képes új játszóhelyet. a Magyar Nemzeti Táncegyüttes számára.

2020 januárjában közbeszerzés keretében írták alá a Honvéd Együtteshez szorosan kapcsolódó Magyar Nemzeti Táncegyüttes állandó játszóhelyének tervezését. A táncszínházhoz a tervek szerint egy, az épület alapterületéhez hasonló méretű mélygarázs is kapcsolódni fog, ennek megvalósításához pedig 1800 négyzetméternyi épületet terveznek elbontani.

blank

A nézők és a táncszínházi személyzet maradéktalan kiszolgálását célzó termeken túl természetesen a Magyar Nemzeti Táncegyüttes énekkara és annak zenekara számára is kialakítanak majd funkcionális tereket, melynek tervezése az ArchiNEST Építész és Mérnökiroda Kft., az Art´O-Dom Első Otthonépítő Kft. és a Színház-Terv Kft. közös munkájában valósul meg.

Forrás: ÉTDR