Kivételes helyszínen rendeznek zenei fesztivált az augusztus 20-ai hosszú hétvégén

Derült ég alatt finomságok, irodalom és zene – ez vár Pécs vadonatúj rendezvényén, amely a Kodály Központ 10 éves évfordulójának méltó ünnepe.

A Kodály Aperitif augusztus 18–22. között öt napra áthelyezi a város főterét a Kodály Központ tetőteraszára, az épületet körülvevő parkba és ligetbe.

Kodály Központ

Az aperitif feladata az étvágygerjesztés, az étkezés örömére való felkészülés. Egy laza hangulatú, de magas minőségű program keretében azok is megízlelhetik a zene adta élményeket, akik még nem jártasak ezen a területen, így kicsit könnyebb, apróbb falatokban kóstolhatnak bele a klasszikus zene és a jazz világába.

A mediterrán hangulathoz hűen a Pannon Filharmonikusok Rossini gálájával indul a program. Igazi sztárparádéval érkezik a Modern Art Orchestra, vendégei lesznek: Harcsa Veronika, Szakcsi Lakatos Béla, Dresh Mihály, Gőz László, Szirtes Edina Mókus és Fekete Kovács Kornél.

A Pannon Filharmonikusok Zenei csemegék a sorozatok világából című koncertjén arra invitálja a közönséget, hogy ezúttal kóstolják meg a zenéket filmek nélkül.

Az augusztus 20-ai ünnepi műsort a Fonó zenekar programja kezdi, majd Dr. Kvanduk Frigyes, a Pécsi Püspökség általános helynöke mondja el az ünneppel összefüggő gondolatait és áldja meg az új kenyeret, ezt követően az estet a Pannon Filharmonikusok ünnepi koncertje zárja.

Az ENEMVÉ (Nagy Magyar Versek) Kodály edition irodalmi zenés estjén a magyar színházi szakma jeles képviselői egy ismert zenész közreműködésével kalauzolják el a közönséget a magyar költészet gyönyörű tájaira.

A zenei élmények mellett gasztroudvar csábít, ahol többek között megkóstolhatjuk Szabi a pék finomságait is! Augusztus 21-én pompás fényköntöst kap a Kodály Központ épülete, a látványos fényfestést érdemes megcsodálni. Szombaton és vasárnap színes gyermekprogramok várják a közönséget, hallható lesz többek között Bíró Eszter időmanó koncertje.

blank

A Pécs Hangjai című tematikus zenei séta útvonalán a belvárosból, a Bazilikából egy közel kétórás séta keretében szakértő idegenvezetők kalauzolnak el bennünket a Kodály Központig, érintve Pécs ikonikus, zenéhez kapcsolódó helyszíneit. A Kodály Központban pedig izgalmas házbejárásban lehet részünk, megismerve a kulisszatitkokat.

Az esti programokra napijegy vagy ötnapos bérlet váltható, különböző kategóriákban. Bővebb infó ITT.