12 méteres falfestmény dobja fel a HÉV Batthyány téri végállomását

A Neopaint Works alkotócsoport kivitelezésében, a Cziffra György-emlékév megrendelésére készült el a zongoraművészt ábrázoló falfestmény a HÉV Batthyány téri végállomásánál.

Fotó: Asszonyi Eszter

A 12×4 méteres alkotás egy korabeli fotó alapján készült, amely a művészt zongorázás közben ábrázolja. Az alkotók – akik többek között a Nemzet Színészeiről készült falfestményt, valamint az Arany János-portrét, a 6:3 – Az évszázad mérkőzését, a Rubik-kockát és az 1956 emlékfalak falfestményeit is készítették – elsősorban olyan témákat keresnek, amelyekben megidézhetik Magyarország múltját, neves magyar személyiségeket, eseményeket, így esett választásuk az idén 100 évvel ezelőtt született Cziffra Györgyre, akinek életútja példaként szolgálhat a ma embere számára is.

A Neopaint akcióban

Ahogy Jankovits Barnabás, a Neopaint vezetője elmondta, már rég kinézték maguknak a HÉV Batthyány téri végállomásának üresen álló felületét, hiszen különösen fontosnak tartják, hogy az ehhez hasonló, hatalmas falakat, amelyek előtt naponta több ezer ember elhalad, élettel töltsék meg.

A Batthyány téri aluljárót egy évig díszíti majd a 12 méteres falfestmény, amely mellett – már csak méretéből adódóan -, remélhetőleg nem sokan mennek majd el lehajtott fejjel.

A Cziffra György-emlékév kapcsán művészeti fesztivál zajlik országszerte, erről bővebb információt ITT találtok.