13 megindító film az anya-gyermek kapcsolat szépségeiről
Válogatás anyák napjára

Anyák napja közeledtével, olyan filmeket gyűjtöttünk nektek, melyek az anya és gyermek közötti kapcsolatot állítják középpontba. Válassz egy filmet és ha tehetitek nézzétek meg együtt vasárnap!

A szoba

Az ötéves Jack számára a Szoba maga a világ. Itt született, és Anyával együtt itt eszik, játszik, alszik és tanul. Ám ötödik születésnapja után Anya közli vele, hogy a világ a szobán kívül folytatódik, és ideje megtapasztalni azt, ami a falakon túl van. Ehhez azonban tervre és szökésre van szükség, amit Jack-nek egyedül kell megtennie. Jack pedig kezdi megérteni, hogy a Szoba igazából börtön volt, ők pedig fogvatartottak benne.

A legjobb filmek anyák napjára

Az igazi csoda

August Pullman úgy született, hogy arca különösen eltorzult. A fiúnak meg kell küzdenie azért, hogy új iskolájában mindenki megértse, hogy ő ettől még egy rendes gyerek és hogy a szépség és kinézet maga csupán a felszín és nem ez ami igazán számít.

Anyák napja filmek

Férjhez mész mert azt mondtam

Daphne Wilder három lány büszke édesanyja, irántuk érzett szeretete nem ismer határokat. Maggie pszichológusként dolgozik, ő a legérettebb a nővérek közül. Mae szemtelen és szexis; a bizonytalan, de imádnivaló Milly pedig légypapírként vonzza magához a férfiakat. Daphne tudja ezt, és ezért elhatározza, hogy megakadályozza legkisebb gyermekét abban, hogy ugyanazokat a hibákat kövesse el, amiket ő is elkövetett annak idején. Össze akarja hozni lányát a tökéletes férfivel, úgyhogy a lány tudtán kívül felad egy hirdetést Milly nevében egy netes társkereső oldalon.

A legszebb filmek anyák napjára

A szív bajnokai

Michael Oher nem igazán tudja, mi az a család, és még kevésbé tudja, mi az a sport. A hajléktalan tizenéves a memphisi utcákat és lakótelepeket ismeri. A tehetős Leigh Anne Tuohynak nem sok fogalma van a fiú világáról. Mégis: találkozásukkal Michael otthonra lel, a Tuohy család pedig egy szeretett új fiúra és testvérre.

A legszebb filmek anyák napjára

Ilyen az élet

Mindketten határozott személyiségek: Holly egy sikeres vállalkozást üzemeltet és a karrierjére koncentrál, míg Eric egy sporthálózat ígéretes igazgatója és emellett imádja a nőket és a motorját. Az első, katasztrofálisra sikeredett randijuk után viszont csak két közös pont van bennük: utálják egymást és imádják a keresztlányukat, Sophie-t. De amikor a sors egy váratlan fordulattal úgy hozza, hogy csak ők maradnak Sophie-nak, a kislány érdekében félre kell tenniük mindenféle nézeteltérésüket és utálatukat egymás iránt.

A legmeghatóbb filmek az anyaságról

Édesek és mostohák

Két asszony harcol egy családért. Az egyik szép, fiatal és öntudatos, a másik is öntudatos de kicsit már megkopott a hosszú mintaanya szerepben. Kettejük között a hadszintér a szeretett férfi, aki elvált az egyiktől, és feleségül akarja venni a másikat, valamint a felbomlott házasság gyümölcsei, két rosszcsont lurkó. Isabel próbál szerelme gyerekeinek jó anyja lenni, de képtelen fölvenni a versenyt a férfi exfeleségével, a gyerekek édesanyjával. Jackie jól ki is használja ezt a helyzetet, s amikor csak teheti, gyerekeit a csinos mostoha ellen uszítja. És ez így menne az idők végezetéig, ha a sors közbe nem szólna.

A legjobb anyák napi filmek

Kisanyám

A csinos fiatal Helen Harris olyan életet él, amelyről mindig is álmodott: Manhattan legmenőbb divatügynökségénél dolgozik, karrierje töretlen, napközben divatbemutatókon találkozik fontos emberekkel, éjszakáit pedig a város legfelkapottabb klubjaiban tölti. Egy váratlan telefonhívás azonban mindent megváltoztat: Helen döbbenten értesül arról, hogy nővére és sógora egy balesetben meghaltak. Három gyerek maradt árván, és a 15 éves Audrey, a tízéves Kenny és az ötéves Sarah most Helen nénihez költözik.

A legjobb filmek anyák napjára

Lady Bird

A kaliforniai Sacramentóban járunk 2002-ben. A tinédzser Christine „Lady Bird” McPherson csordultig van szeretettel, de már-már kiállhatatlanul makacs – akárcsak az édesanyja, akivel emiatt örökös harcban áll. Greta Gerwig 5 Oscar-díjra jelölt első önálló rendezése érzékeny és bájos humorú film a bennünket meghatározó kapcsolatokról, a hit és az otthon fogalmáról, valamint anyák és tinédzser lányaik viharos viszonyáról.

Anyák napja filmek

Nem férek a bőrödbe

Dr. Tess képtelen megbirkózni tinédzser lánya szeszélyeivel, és egy este a szokásosnál is csúnyábban összekapnak. Anna rockzenészi ambícióival megy anyja idegeire, míg Tess küszöbön álló házasságát a lánya nem nézi jó szemmel. Két elfogyasztott szerencse süti azonban a feje tetejére állítja az életüket: a csodával határos módon testet cserélnek.

A legjobb anyák napi filmek

Instant család

Az ingatlankereskedő pár biztos benne, hogy megbirkózik az új projekttel: örökbe fogadnak három, régóta nevelőszülőknél élő gyereket. Ám ez így minden, csak nem család. (Netflix)

A legmeghatóbb filmek az anyaságról

Merida, a bátor

Fergus király birodalma a skót Felföldön terül el. A lánya, Merida hercegnő nem tiszteli a hagyományokat, a saját életét akarja élni. Szembeszáll a régi szokásokkal és a hatalmas hadurakkal, a masszív Lord MacGulfinnal, a mogorva Lord Macintosh-sal és a kötekedő Lord Dingwall-lal. A tetteivel akaratlanul is káoszba sodorja a királyságot és saját magát. Merida minden tudására szükség van, hogy megtörje a szörnyű átkot. (HBO GO)

13 megindító film az anya-gyermek kapcsolat szépségéről: Merida a bátor

A vasmacska kölykei

A felettébb csinos, ám kibírhatatlan természetű, dúsgazdag Joanna felfogadja Deant, a vidéki asztalosmestert, hogy jachtjukon építsen gardrobszekrényt. Már az első pillanatban utálni kezdik egymást, s amikor Dean megmondja a véleményét, Joanna, tengerbe szórva minden holmiját, kidobja a hajóról. A következő napon Joanna véletlenül átbukik a hajó korlátján és amnéziát kap. Férje boldog, hogy megszabadul tőle, ezért nem ismeri fel. Dean viszont, aki neveletlen gyermekei mellé éppen dadát keres, azt állítja, hogy Joanna a felesége és négy gyermekének anyja.

13 megindító film az anya-gyermek kapcsolat szépségéről: A vasmacska kölykei

A muzsika hangja

A muzsika hangja főszereplője egy fiatal, életvidám lány, Maria, aki otthagyja az apácazárdát és elszegődik nevelőnőnek egy vonalas katonaember, Von Trapp százados hét gyermeke mellé. Maria felforgatja a mogorva özvegyember életét: a gyönyörű alpesi ház szabályait áthágva zenét és szórakozást csempész a mindennapokba.

A muzsika hangja

Ha filmeken túl szép verseket is keresnél anyák napjára: