1912. április 5-én született Örkény István író, akinek fanyar humorral és végtelen szellemességgel átszőtt egypercesei nem is passzolhatnának jobban a mostani mindennapok hangulatához. Az alábbi 10 szösszenettel rá emlékezünk.
Szíveskedjék terpeszállásba állni, mélyen előrehajolni, s ebben a pozitúrában maradva, a két lába közt hátratekinteni. Köszönöm.
Akinek legye van, nincs egyedül!
Mindnyájan a semmiből jövünk, és visszamegyünk a nagy büdös semmibe.
Három dupla szatmári szilva után az ember már mindenkit szeret.
Magyarország, rögeszme (Orv.: „fixa idea.”)
Tízmillió lakosa van. Újabb hírek szerint gyógyítható, bár úgy sokat veszít a bájából.
Hol itt az igazság? Sehol.
Mit lehet itt tenni? Semmit.
Van erre orvosság? Nincs.
Fölhagyjak hát az írással? Föl!
Ha egy magyar utolsónak lép be a forgóajtón, biztos, hogy elsőnek lép ki belőle.
De hányan lehetnek még ilyen rossz alvók, akik ha fölriadnak, csak néznek a sötétbe, mert senki se kíváncsi a véleményükre?
– De vajon miért hallgatok?
– Miért?
– Mert nem jut semmi az eszembe – mondta, az orrát kifújva. – A tökéletes boldogság állapota.
Mostani jóvoltunk – ha ítélőképességünket nem éri károsodás – az idők végéig meghosszabbítható.
