Fekete hullámpalás családi ház nyerte a 2020-as Média Építészeti Díját

Egy üllői családi házzal a Konkrét Stúdió csapata a legjobb épület kategóriában, míg Szántó Hunor Albert Táj-Restaurációs Központja a legjobb terv kategóriában nyerte el a 2020-as Média Építészeti Díját.

A Konkrét Stúdió által tervezett üllői családi ház – Fotó: Építészfórum / Sirokai Levente és Ancza Krisztina

Idén már 16. alkalommal ismerték el az adott év legkiemelkedőbb építészeti alkotásait az Építészfórum szervezésében megvalósuló Média Építészeti Díja – ezúttal online – gálája keretében szombaton a Trafó Kortárs Művészetek Házában.

Közleményük szerint a 2020-as megmérettetésen mintegy 180 munka versenyzett, közülük a gálaestet megelőzően nemzetközi előzsűri választott ki öt-öt finalistát épület és terv kategóriában.

Indira van’t Klooster, az ARCAM Amszterdami Építészeti Központ igazgatója, egyben a verseny előzsűrizésének vezetője kiemelte, az idén kiválasztott projektek európai szinten is magas építészeti minőséget képviselnek, ám az előző évekhez képest nem volt olyan gazdag a programok és témák felhozatala. „Óriási mennyiségű, többnyire egyedülálló és privát lakóházat láttunk, elég sok irodát, de alig néhány projektet, ami a köztérrel vagy közösségi lakhatással foglalkozik, se olyanokat, amik aktuális problémákra keresnek megoldást, mint a klímaváltozás vagy a városok határainak terjedése. Ez nem feltétlenül az építészek hibája: talán a megbízók megszűntek vállalkozó szelleműnek és ambiciózusnak lenni, vagy talán a pénz hiányzik” – idézi az előzsűri elnökét a közlemény.

A zsűri a legjobb épület díját a Konkrét Stúdió csapatának ítélte üllői családi házukért.

A bírálók kiemelkedőnek tartották, hogy az épületet a tervező és a megbízó közösen prezentálták, ezzel is mutatva, hogy megfelel funkciójának. Továbbá felhívták a figyelmet a ház külső anyagválasztásának sajátosságára is: a fekete hullámpala, bár elsőre megkérdőjelezhető választás lehet egy családi házon, más szemszögből viszont a ház a magyar településeken előszeretettel használt építőanyag igényes felhasználására mutat alternatívát.

Fotó: Építészfórum / Sirokai Levente és Ancza Krisztina
Fotó: Építészfórum / Sirokai Levente és Ancza Krisztina
Fotó: Építészfórum / Sirokai Levente és Ancza Krisztina

A tervek közül Szántó Hunor Albert a Táj-Restaurációs Központ munkájával nyerte el az elismerést.

Ez a terv, mely már korábban sok más rangos díjat is elnyert, vállaltan ideiglenes életidejével hívta fel magára a zsűri figyelmét. A zsűri kiemelte, hogy ez a megközelítés nagyon fontos a mai, pazarló építőipari gyakorlat fényében, és hogy az egyre mélyülő klímaválság korában üdvözlendő a természetes, lebomló építőanyagok használata.

Fotó: Építészfórum / Szántó Hunor Albert diplomaterve
Fotó: Építészfórum / Szántó Hunor Albert diplomaterve

A közönség tetszését ebben az évben az épületek közül a kolozsvári PJ-ház nyerte el, melyet Péterffy Miklós és csapata tervezett, a legtöbb közönségszavazatot kapó terv díját pedig Györgyi Csenge és Iszak Bálint vehette át Vulkánmúzeum Izlandon című munkájukért.

Vulkánmúzeum Izlandon – Fotó: Építészfórum / Györgyi Csenge, Iszak Bálint

Tavaly óta egy új közönségdíjat is kiosztanak a szervezők épített környezet kategóriában, melyben idén Bunyik Emese Pele királysága című munkája bizonyult a legjobbnak. Harmadik alkalommal adták át a Perika-díjat, az Építészfórum társalapítója és három éve elhunyt főszerkesztője, Pásztor Erika Katalina emlékét őrző szakmai elismerést, amely olyan kiválóságok eredményeinek méltatására szolgál, akik az építészet mellett több tudományos vagy művészeti ágban is innovatív módon kiemelkedő, társadalmi hatású értéket teremtenek. A díjat ebben az évben Perczel Anna építész, örökségvédő, az Óvás! Egyesület elnöke érdemelte ki.

A Média Építészeti Díja gálaestjének fontos része a hagyományok ápolása, amikor az Építészfórum egy olyan mester munkáját ismeri el, akire oktatóként, alkotóként sokan felnéznek: idén Cságoly Ferenc építészt, egyetemi tanárt köszöntötték – áll a közleményben.

Forrás: MTI