5 kedvenc szerepünk a ma 59 éves Scherer Pétertől

Ma, november 16-án Scherer Pétert köszöntjük, hiszen a Jászai Mari-díjas színész ezen a napon ünnepli 59. születésnapját.

Felsorolni is nehéz, hogy a kiváló művész mennyi nagyszerű alkotásban csillogtatta meg tehetségét, legyen szó színházi, sorozatbéli, filmes, netalán szinkronszerepekről, a szereplajstrom jobbnál-jobb, kezdve az olyan kultfilmektől, mint a Kontroll vagy épp az Argo, olyan szinkronszerepekig, mint a Kémek hídjában vagy épp A galaxis őrzőiben nyújtott alakítása.

Ebből a jeles napból adódóan pedig szemezgettünk Scherer Péter munkásságából és a teljesség igénye nélkül kiválasztottuk az 5 számunkra legkedvesebbet.

Shakespeare: Szentivánéji álom

Scherer Péter első szerepei közé tartozik Shakespeare kultikus darabjában nyújtott alakítása, ahol egyben lényegében életre szóló barátságot is szerzett, avagy Mucsi Zoltán szavaival élve: „Itt ragadtunk össze Pepével.”

A Bárka Színháznak köszönhetően pedig két részletben online is elérhető az előadás:

Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten

Jancsó Miklós elementáris alkotásában, Pepe szerepében alakít maradandót Scherer Péter, a szatirikus filmből származó anekdotákat pedig mind a mai napig ismételgetjük egy-egy jól megválasztott pillanatban. Ami pedig biztos: alapfilm.

Forrás: filmarchiv.hu

Papírkutyák

Scherer Péter a Papírkutyákban a kisstílű bűnöző, Csumpi bőrébe bújik: a 2008-as filmben egy logisztikailag kiváló, ráadásul klasszikus bűnözős történetszálon szórakozhatunk, a jól ismert Murhpy-törvény pedig aktuálisabb nem is lehetne, így ami elromolhat, az el is romlik.

Apatigris

A 2020-as televíziós vígjátéksorozat főszerepében egy egyedülálló apaként láthatjuk a színészt, amint három lányát neveli. A mindennapokba bepillantva a szerelmi bonyodalmak is feltárulnak előttünk, Scherer Péter neve pedig garancia a szórakozásra.

Ha belelesnél az első részbe, az rtlmost oldalán megteheted.

Gru színre lép

A 2010-es megjelenés óta az óriási sikerrel övezett animációs filmsorozat egészében Scherer Péter kölcsönzi a hangját a gonosztevő Grúnak, akinek felforgatja az életét, amikor három árva kislány apukájává válik. A Gru folytatása egy újabb résszel egészült ki 2020-ban, melynek előzetesében is Scherer Péter hangját hallhatjuk:

Nyitókép: Apatigris c. sorozat