A magyar próza talán legtermékenyebb alakja az október 21-én, idén pontosan 142 éve született, nemesi származású Krúdy Gyula, akinek főként regények, elbeszélések és novellák alkotta életművéből még ma is előkerülnek sok emberöltővel ezelőtt publikált, a mai olvasó számára ismeretlen alkotások.
Egyedi stílusát egyfajta líraiság, pillanatnyi érzések és hangulatok, valamint nosztalgikus múltidézés jellemzi, így legtöbb művének középpontjában nem a cselekmény, hanem a környezet- és korrajzok állnak, ahogy a történések is sokkal inkább hangulatilag, mint logikailag kapcsolódnak egymáshoz.
A vörös postakocsi
Krúdy legismertebb regénye – talán precízebb azt írni, novellafüzére – az 1913-ban, a Hét című folyóiratban folytatásokban megjelent A vörös postakocsi, amelynek cselekménye a békebeli Budapesten, a kicsapongó életet élő postakocsis, két fiatal színésznő és az író alteregójának tekinthető, bánatos hírlapíró, Rezeda Kázmér körül bontakozik ki. A történet középpontjában a boldogság és a boldogtalanság áll, mégis az az iróniával és öniróniával átszőtt, humoros stílus teszi igazán különlegessé a regényt, amellyel Krúdy szerelemhez, irodalmi szalonokhoz és a XIX. század emberéhez viszonyul.
Szindbád
Krúdy Gyula Szindbádja kicsit olyan, mint Kosztolányi Esti Kornélja: sokféle. Szindbád Pest és Buda utcáit járva hódítja meg ifjú lányok és tekintélyes úrinők szívét, egyszemélyben romantikus hősszerelmes, udvarias kurtizán és erőszakos udvarló. A Szindbád-novellák és -regények 1911-től jelentek meg, majd maga Krúdy rendezte a történeteket nagyobb egységekbe, amelyek a főhős ifjúságától kezdve elkalauzolják az olvasót egészen haláláig, sőt azon túlra is.
Tudtad?
Budapesten, egészen pontosan Óbudán található egy mindössze pár utcácskából álló terület, amely a Krúdy-negyed nevet viseli. A Mókus utca Korona tér felőli része büszkén viszi az író hírét, aki élete utolsó három évét ezek között a házak között töltötte. Az életút végső szakaszának legmeghatározóbb színterei a mai Kereskedelmi és Vendéglátóipai Múzeum, a Kéhli Vendéglő, valamint a Mókus Sörkert. Úgy tartja a fáma, Krúdy gyakorlatilag felnőtt élete javarészét hotelszobákban töltötte, majd mikor már nem tudta önerőből fenntartani a hedonista életmódot, kiutaltak neki egy kétszobás legénylakást a ma már múzeumként működő épületben, ahol jelenleg Krúdy-kiállítás várja a látogatókat. A tárlat bemutatja az író otthonaiként szolgáló szállodaszobákat, polgári lakásokat és albérleteket, valamint felidézi a Krúdy által frekventált vendéglátóhelyeket. Utóbbiaknak mi magunk is szemtanúi lehetünk, ha átpillantunk a múzeummal szemben található Kéhli Étteremre, ahol a berendezés és a gasztronómiai különlegességek egyaránt a századeleji hangulatot idézik.
Ady Endre éjszakái
Krúdy igazi hangulatember volt, pontosabban hangulatfestő: az 1925-ben megjelent Ady Endre éjszakáiban például hitelesen – már-már impresszionista stílusban – ragadja meg a századeleji pesti kávéházi élet esszenciáját, miközben kézen fogva vezeti olvasóit vendéglőből orfeumba, majd onnan a kocsmába. Az ébredező XX. század művészeti életének megkerülhetetlen alakja volt Ady Endre, akiről Krúdy szeretettel beszél, ugyanakkor, szemben az árral, valós képet fest történeteinek segítségével.
Álmoskönyv
A ma is hatalmas sikernek örvendő Álmoskönyv egyszerre szépirodalmi kötet és gyakorlati tanácsadó könyv. Krúdy nem csak nagyanyja híres álomfejtő történeteit használta fel, hanem hatalmas kultúrtörténeti tudást halmozott fel, hogy átfogó képet adjon az álmokról és azok magyarázatairól. A kötetben azonban a szakkifejezéseken túl az író színes élményekről is beszámol, amelyekhez környezetéből merített ihletet. Krúdy egyébként kellő iróniával közelített az álmokhoz is, ahogy ő fogalmazott: „Álom: játék, mint az élet… / Néha komolyra fordul a játék. / Az élet is, az álom is.”
